A mártír miniszterelnök Orsó utcai emlékházában járt október 23-án Dobrev Klára, a DK elnök asszonya; a vizitről közösségi oldalán számolt be: „Minden gyermekemet, amikor elég nagyok lettek hozzá, elvittem a Nagy Imre-házba. Idén Marcival mentünk, tízéves, most járt ott először. […] Nagyon hálás vagyok Jánosi Katalinnak, Nagy Imre unokájának, amiért mindig szeretettel és nyitottsággal fogadott minket, és segített megérteni, miért fontos, hogy ne csak emlékezzünk, hanem értsük is a múltat. […] A múltunktól nem félni kell, és nem is merengeni rajta, hanem szembenézni vele, megérteni, és tanulni belőle.” (A DK-nagyasszony szeret szembenézni a múlttal. Esztendeje, a budapesti gettó felszabadulásának évfordulóján például bejegyzését ekképp zárta: „Soha többé rasszizmust!” Sikolyát torzítja, hogy a szenvedélyes kiáltvány a zsidóktól zabrált rózsadombi Apró-villában született.) Klárika volt férje, Gyurcsány Ferenc is sajátos viszonyt ápolt Nagy Imrével.
Ma is emlékszem az akkor még kormányfőként domborító habzóborász nagyjelenetére a Nagy Imre-szobornál:
– Te hogyan csinálnád, Imre? – faggatta a köztéri alkotást a transzba esett segédszínész.
Régi kommunista rituálé ez a post mortem (halál utáni) tisztelgés. 1994. június 16-án a frissen győztes MSZP-elnök, későbbi miniszterelnök Horn Gyula exkarhatalmista például magával a mártír miniszterelnök leányával, Nagy Erzsébettel koszorúzott (a közönség kizárásával, persze) az Új Köztemető 301-es parcellájánál. Mint a pufajkás emlékirataiban írja, meghatotta a közös főhajtás. (Az akasztásnál még nem volt meghatva.)
Ezek ilyenek.
