Október hatodika 1956-ban is emlékezetesre sikerült. A kommunisták ezúttal az aradi vértanúk mártíromságát próbálták meg összemosni saját nagyszerűségükkel. Hét évvel azután, hogy – igazodva a bolsevik tradíciókhoz – koncepciós per keretében felakasztották sajátjukat, Rajk Lászlót, az időközben elzavart Rákosi Mátyást váltó másik anyaszomorító, Gerő Ernő úgy okoskodott, e szomorú napon Rajk rehabilitálásával bizonyíthatja saját kiválóságát.
Rajk története a korszak tükre. Rajk jó elvtárs volt, már fiatalon bomlasztotta a törvényes rendet, a „felszabadulás” után kivette részét az egyházüldözésből, a kék cédulás választási csalásból, az ellenzék felszalámizásából.
Nevéhez fűződik az ÁVO megszervezése, ott bábáskodott az első koncepciós perek körül is. Csak főnökével, az örökké belső ellenséget kereső Rákosival nem számolt, aki benne látta meg az „ideális árulót”. Nem találják ki, ki mondott beszédet az újratemetésen! De bizony, Dobrev Klára nagypapája, Apró Antal, aki, miután elhelyezte a hála és emlékezetkiesés virágait, ekképpen szólott: „Sokakban felmerül a kérdés: vajon mi a biztosíték arra, hogy hasonló törvénytelenségek a jövőben nem fordulnak elő?” Mindjárt válaszolt is: „A biztosíték mi vagyunk, kommunisták.” No igen…
Október 23-ig csak párat kellett aludni; két évre rá az elvtársak már Nagy Imrééket akasztották.
Itt is Tóni bácsi volt a ceremóniamester – 1958. június 17-én ő jelentette be az Országgyűlésben a miniszterelnök kivégzését. A „munkáért” járó tiszteletdíj a zsidóktól elzabrált szemlőhegyi villa lett.
A folytatás is „érdekes”: 2006-ban innen érkezett a parancs magyar emberek lövetésére!
Van kérdés?
