Szivar alakú jéghegy az ’Oumuamua

Hawaii csillagászok 2017 októberében furcsa, szivar alakú objektumra figyeltek fel. A csillagközi térből a Naprendszerbe érkező valami sok kérdést vetett fel: miért változik a fényessége, honnan jött és miből van? Az összetételét magyarázó legújabb elgondolás a szilárd hidrogén és a csillagközi por elegye mellett érvel.

Az ’Oumuamua valahol a Szaturnusz és a Neptunusz között járhat, de a szakemberek még mindig arról vitatkoznak, hogy mi volt ez a különös képződmény. A szivar alakú valamit először aszteroidának tartották, majd a csillagászok úgy döntöttek, hogy üstökösnek kell lennie – meg is kapta az első ismert, a csillagközi térből a Naprendszerbe érkező üstökös titulust –, mások ellenben arra gondoltak, hogy ez a tárgy idegenek által elhagyott hatalmas szonda, esetleg óriás űrhajó. A Yale Egyetem néhány csillagásza pár napja azzal állt elő, hogy az ’Oumuamua nem volt sem aszteroida, sem üstökös. Inkább egy kozmikus jéghegy: egy darab fagyott hidrogén. Az Astrophysical Journal Lettersben közzétett eredményük nem olyan izgalmas, mint egy idegen űrhajó melletti érvelés, de logikus.

A zavart az okozta, hogy az ’Oumuamua eleinte nem mutatott üstökösökre jellemző felvillanásokat – ezért hitték, hogy aszteroida. Fényereje azonban változott, ami szabálytalan alakra utalt, ez hozta a felismerést, hogy az objektum szivar alakú. A további elemzés azonban rámutatott, hogy a Naptól távolodva gyorsul a mozgása, amit a jeges test felületéről kiszabaduló gázokkal magyaráztak. Ez pedig azt jelentette, hogy mégis üstökös. Amikor azonban Darry Seligman és társa szimulálta a viselkedését, felfedezték, hogy ha az ’Oumuamua a közönséges üstökösök fő alkotóeleméből, a vízjégből állna, az nem gyorsította volna fel az objektumot a mért sebességre. A fagyott hidrogén ugyanakkor megmagyarázná a szokatlan dinamikát.

De hol keletkezhetett ez a szivar alakú valami? Logikus magyarázatként a hatalmas molekuláris felhők kerültek képbe. Ezek a felhők elsősorban az ősrobbanásból megmaradt hidrogénből állnak, több tízezer naptömegűek lehetnek, az átmérőjük több száz fényév lehet. Központjuk hőmérséklete mindössze néhány fokkal az abszolút nulla fölé eshet, ami elég hideg ahhoz, hogy a hidrogén, az univerzum legkönnyebb, leginkább illékony és leggyakoribb eleme megfagyjon. A Yale csillagászai úgy gondolják, hogy az ’­Oumuamua pont egy ilyen kozmikus felhőben alakulhatott ki. A befagyott hidrogénrészecskék egyszerűen összetapadtak és a gravitációs erők hatására az óriási gázködből egy idő után szilárd halmazzá álltak össze.

A csillagközi molekuláris felhők egyébként érdekes helyek. Az arizonai egyetemi rádiócsillagászok nemrég az élet kialakulásához szükségesnek tartott szerves molekulák, például metanol és acetaldehid jelenlétét észlelték e felhők sötét, jeges magjában.