Az Appennin-hegység környékét az elmúlt években számos pusztító földrengés rázta meg, közülük az egyik legnagyobb az a 6,3-as erősségű mozgás volt, amely 2009-ben lerombolta L’Aquila városát. A környéken végzett mérések szerint a természetes szén-dioxid-kibocsátás emelkedése egybeesett a legnagyobb földrengésekkel. Ez a megállapítás arra utal, hogy a felszínre törő gáz esetleg szerepet játszhat a folyamatban – jelent meg a Science Advances folyóiratban.
A földköpenyben természetes folyamatok során – karbonátos kőzetek megolvadásakor – jelentős mennyiségű szén-dioxid keletkezik. Ez a gáz gyűlik össze a földkéregben, szivárog a forrásokat tápláló talajvízbe. A földrengésre hajlamos területeken azonban pontos adatok hiányában senki sem tudta megmondani, hogy a szén-dioxid-kibocsátás változása összekapcsolható-e a rengésekkel. A homályt eloszlatandó, 2009 és 2018 között olasz kutatók megmérték a 2009-es L’Aquila-földrengés epicentruma közelében elhelyezkedő források gáztartalmát. Az adatok azt mutatták, hogy a szén-dioxid-kibocsátás megugrása nagyjából akkor történt, amikor erős földrengések pattannak ki, és a kibocsátás akkor esett vissza, amikor a rengések kisebbek voltak, illetve távolabb történtek. Amikor a régiót hatos vagy annál nagyobb erősségű rengések sújtották, a források naponta több mint hatszáz tonna szén-dioxidot bocsátottak ki. Szeizmikus szempontból csendes időszakokban a kibocsátás 400–500 tonna volt.
– Ezek az adatok azonban még mindig nem támasztják alá meggyőzően, hogy a szén-dioxid szintjének emelkedése elősegíti-e a földrengések kipattanását, hiszen az is elképzelhető, hogy a rázkódó kéreg természetes módon több gázt enged szabadon a megszokottnál – mondja Andrea Billi, a római Olasz Nemzeti Kutatási Tanács geológusa. Az ilyen típusú szén-dioxid-kibocsátás folyamatos figyelemmel kísérése az Appennineken és más szeizmikusan aktív régiókban, például Kaliforniában és Japánban, felfedheti, hogy a felszínre törő gáz a földrengések előidézője vagy a talajmozgások mellékterméke. – Azt hiszem, van kapcsolat a kettő között – üzeni Giovanni Chiodini, a tanulmány társszerzője, a bolognai Olasz Nemzeti Geofizikai és Vulkanológiai Intézet geológusa.