A római prokurátor, Quintus Pontius Pialtus előéletéről alig tudunk valamit. Mint a lovagrendű Marcus Pontius lovassági parancsnok fia, Kr. u. 14. és 16. között részt vett Germanicus fényes győzelemmel végződött germániai hadjáratában, ezt követően pedig Rómában telepedett le. A komolyabb hivatalt sohasem viselt Pilatus közéleti előmenetelében alighanem komoly szerepet játszott a házasságkötése. Felsége, Claudia Procula, Marcus Antonius unokája ugyanis Octavianus, vagyis az "isteni" Augustus közeli nőrokonának számított, akinek révén Quintus Pontius benősült a Julius-Claudius dinasztiába.
A római prokurátor, aki szegény rokonként került Júdeába
Octavianus, aki egyedüli győztesként került ki az i. e. első század végén lezajlott római polgárháborúból, Kr. e. 27-ben "letette " korlátlan hatalmát a szenátus kezébe, akit a "tiszteletreméltó atyák" az Augustus (felséges) névvel ruháztak fel, és jóváhagyták az általa bevezetett reformokat, amelyek a köztársasági intézmények formális fenntartása mellett az egyeduralmat szentesítették. Augustus Kr. u. 14-ben bekövetkezett halála után adoptált fia, Tiberius öltötte magára a császári bíbort.
Tiberius, a "legalkotmányosabb princeps" kínosan ügyelt az augustusi reformokkal ténylegesen kiüresített köztársasági államforma látszatának fenntartására. Az augustusi reform értelmében a provinciák és a légiók irányítása feletti hatalom megoszlott a császár, vagyis a princeps és a szenátus között, ezért a császár csak a fennhatósága alá sorolt tartományok felett gyakorolhatott közvetlen irányítást. Így történhetett meg, hogy a császári kegy Kr. u. 26-ban a távoli szegény rokont, Quintus Pontius Pilatust állította a lázadásra és békétlenkedésre hajlamos császári provincia, Júdea élére.
Büntetésnek számított a helytartóság a lázadók és fanatikus próféták földjén
A provinciák helytartóságának elnyeréséért többnyire komoly vetélkedés folyt a római elit, a szenátori vagy a lovagrendű méltóságok között. Egy-egy gazdag provincia helytartóságának megszerzése ugyanis nemcsak komoly hivatali presztízst jelentett, hanem magában hordozta a meggazdagodás lehetőségét is. Amíg a gazdag tartományok, mint Egyiptom, Gallia vagy Hispánia megszerzéséért komoly csatározások folytak, akadtak egy-két olyan provincia is, amelynek prokurátorsága inkább büntetésnek, mintsem fényes hivatalnak számított.
Ezek közé tartozott Júdea, a fanatikus próféták és lázadók földje is, ahol talán a legnehezebb feladat volt a a császár békéje, a Pax Romana fenntartása, amire pedig Tiberius annyira kínosan ügyelt. Pilatus a lázadó tartomány élére történt hivatali kinevezését elsősorban régi barátjának, a császári testőrgárda, a pretoriánusok befolyásos parancsnokának, Lucius Aelius Seanus prefectus praetoriónak köszönhette. A frissen kinevezett római prokurátor júdeai tevékenységére minden bizonnyal komoly befolyást gyakoroltak azok a tanácsok, amelyeket a barátjától kapott. Lucius Aelius Seanus egyáltalán nem kedvelte a birodalom számára veszélyes és örök felforgatónak tartott zsidókat, ezért azt tanácsolta Pilatusnak, hogy a legnagyobb eréllyel, kemény kézzel kormányozza a békétlenségre hajlamos provinciát.
Egy új tanító lép színre Júdeában
Pilatus a kapott tanácsokkal felvértezve érkezett Júdea földjére. Már rögtön a Jeruzsálembe történt bevonulása alkalmával sikerült felkorbácsolnia az indulatokat, amikor a római főhatalom erejének fitogtatásaként elrendelte, hogy állítsák fel a hadi jelvényeket az Antonius-bástya előtt. A zsidókat mélyen felháborította, hogy az új prokurátor ilyen kihívó módon akarja előttük demonstrálni Róma hatalmát, ezért tüntetni kezdtek.
A napokig eltartó és egyre nagyobb tömeget megmozgató tüntetés már-már nyílt lázadással fenyegetett, ezért Pilatus kénytelen volt meghátrálni a zendülő tömeg elől, mivel jól tudta, hogy Tiberius mennyire kényes a béke fenntartására. Nem sokkal az incidens után azonban ismét sikerült kivívnia a zsidók haragját, mert elrendelte, hogy a Szentély városában, Jeruzsálemben is állítsák fel a császár ezüstözött szobrait annak ellenére, hogy a zsidó vallás kifejezetten tiltotta a "faragott képeket".
Pilátusnak a legfőbb zsidó vallási elöljárókat tömörítő Nagytanáccsal, a Szanhedrinnel sem volt felhőtlen a kapcsolata,
a Nagytanács vezetőjével, Kajafás főpappal pedig kifejezetten hűvös viszonyt ápolt. Róma, amely általános türelmet tanúsított a birodalom népeinek vallásaival szemben, a Nagytanácsnak is teljesen szabad kezet hagyott a vallási törvényeken alapuló ítélkezésben egyetlen megszorítással; a Szanhedrinn által kiszabott halálbüntetés csak a prokurátor jóváhagyásával emelkedhetett jogerőre és válhatott végrehajthatóvá.
Pilátus prokurátorsága idején egy új tanító bukkant fel Júdeában, a názáreti Jézus, aki a szeretet erejéről és a lelkekben lakozó isten országáról prédikált.
A názáreti tanításának és csodatételeinek híre viharos gyorsasággal terjedt szerte a tartományban, akit egyre nagyobb tömeg követett azt hirdetve, hogy ő az Emberfia, a Messiás. A Nagytanács főpapjait növekvő aggodalommal töltötte el Jézus megjelenés, akiben a saját hatalmukat, illetve a befolyásukat fenyegető veszélyes felforgatót láttak. Éppen ezért amikor Jézus virágvasárnap a követőivel együtt bevonult Jeruzsálembe a Szanhedrinn elhatározta, hogy elfogják és a Nagytanács elé állítják istenkáromlás vádjával.
Nagycsütörtök napján az áruló tanítvány, iskarióti Júdás segítségével rajta is ütöttek a getsemáni kertben, ahonnan a Szanhedrinn elé hurcolták. Miután Kajafás kérdésére, miszerint ő-e Isten fia Jézus igennel válaszolt, a főpap megtépte ruháját, az indítványára pedig a Nagytanács - Annás főpap egyetlen ellenszavazatával-, istenkáromlás miatt halálra ítélte.
Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába
A kiszabott halálos ítélet miatt azonban a Nagytanácsnak a római prokurátorhoz, Quintus Pontius Pilatushoz kellett fordulnia a verdikt megerősítéséért. Ezért másnap, Nagypénteken a fogoly Jézust a helytartói palotába vitték és azt követelték a prokurátortól, hogy hagyja helyben a Szanhedrinn ítéletét.
Pilátus Jézus kikérdezése után azonban arra jutott, hogy mindenben ártatlan az elé állított fogoly, ezért közölte Kajafással, hogy nem hajlandó jóváhagyni a Nagytanács halálos ítéletét.
Még Jézus kihallgatása közben küldönc érkezett sietve Pilátushoz és átnyújtotta neki felesége rövid írásos üzenetét. Máté evangéliuma szerint ez állt a prokurátor feleségének üzenetében: "Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába" (Mt. 27,19). Kajafást és a főpapokat felháborította, hogy a prokurátor Jézust ártatlannak minősítve megtagadta a halálos ítélet jogerőre emelését.
A helytartó ezért úgy próbálta megmenteni Jézus életét, hogy felajánlotta a rablógyilkosságért elítélt Barabás halálos verdiktjének megerősítését, Jézus szabadságáért cserébe. A helytartói palota előtt összeverbuválódott és felheccelt tömeg lármázását kihasználva ekkor Kajafás félreérthetetlenül megfenyegette a prokurátort: "Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja" (János evangéliuma, Jn. 19,12). E fenyegetés és a tömeg lázongó hangulatának hatására Quintus Pontius Pilatus - aki meg volt győződve Jézus ártatlanságáról-, a nyomásnak engedve helybenhagyta a názáreti halálos ítéletét. Máté evangéliuma minderről így ír: "Pilátus pedig látván, hogy semmi sem használ hanem még nagyobb háborúság támad, vizet vévén, megmosá kezeit a sokaság előtt, mondván: Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől; ti lássátok!" (Mt. 27,24) Az újszövetségi kanonizált evangéliumok kivétel nélkül azt sugallják, hogy a prokurátor Jézust a jobb meggyőződése ellenére, politikai okokból, illetve a főpapok és a lázongó tömeg nyomására ítélte "Ibis ad curcem", vagyis kereszthalálra.
Száműzetésben végezte Júdea ötödik prokurátora
Pilatus későbbi sorsáról is csak kevés forrás maradt fenn. Az újszövetségi evangéliumokon kívül a júdeai prokurátorról a romanizált zsidó történetíró, Josephus Flavius ugyanúgy megemlékezik mint a római Cornelius Tacitus, valamint Alexandiai Philón görög historikus. Tacitus híres Annales című történeti munkájának XV. könyvében ekként örökíti meg Pilatus emlékét: "Krisztust, akitől ez a név származik, Tiberius uralkodása alatt Pontius Pilatus procurator kivégeztette."
Kr. u. 36-ban egy népámító önjelölt látnok elhitette a szamaritánusokkal, hogy Garizim hegyén megtalálhatják azokat a szent edényeket, amiket annak idején még Mózes rejtett el ott. Az álpróféta hírétől felajzott szamaritánusok nagy tömegben indultak a hegyhez, akik közül többen is fegyvert viseltek. A vonuló szamaritánusok híre a helytartói palotába is eljutott, a prokurátor pedig lázadástól tartva a legionáriusaival kíméletlenül szétverette az ellenséges szándék nélkül gyülekező tömeget.
A sok áldozat, köztük ártatlan nők és gyermekek halála miatt a szamaritánusok elöljárói panaszt nyújtottak be Pilatus közvetlen feletteséhez,
Lucius Vitellius szíriai prokonzulhoz. Mivel már ezt megelőzően is több panasz érkezett a júdeai prokurátorra, Vitellius az egyik legátusát, Marcellust küldte Júdeába az eset alapos kivizsgálására. Marcellus jelentése alapján a szíriai prokonzul azt tanácsolta Pilátusnak, hogy menjen Rómába, és személyesen tisztázza magát a császár előtt.
A bukott júdeai prokurátornak azonban már nem adatott meg a lehetőség tettei kimagyarázására, mivel a Rómába vezető hajóútja alatt Tiberius meghalt. Arról már nem szól a fáma, hogy a császári trónon Tiberiust követő hírhedt új princeps, Gaius, vagy közismert nevén Caligula tett-e bármit is Pilatus ügyében, ami viszont történelmi tény, hogy két évvel később, Kr. u. 38-ban Quintus Pontius Pilatus Júdea ötödik volt római prokurátora galliai száműzetésben hunyta le örökre szemét. Pilatus sorsa és személye számos művészt megihletett, köztük Mikhail Bulgakov orosz írót is, akinek világhírű "A Mester és Margarita" című regénye azzal fejeződik be, hogy a prokurátor Jézussal diskurál odafenn, az örökkévalóság halhatatlanságában.
Quintus Pontius Pilatus római prokurátor:
- Júdea provincia ötödik helytartója volt,
- helytartósága idején szenvedett kereszthalált Jézus Krisztus,
- Kr. u. 36-ban elmozdították hivatalából és száműzetésben halt meg.
