A varég zsoldosok nemcsak skandinávok voltak. A XI. századtól egyre több angolszász harcos is csatlakozott hozzájuk, miután 1066-ban a normannok meghódították Angliát. Számukra Bizánc a bosszú és a megélhetés helye lett: az utolsó szabad angol harcosok így lettek a keleti császár testőrei.
A Varang gárda tagjai jól fizetett zsoldosok voltak.
A császári udvarban ajándékokat, földet és aranyat kaptak, és joguk volt részesedni az elfoglalt városok kincseiből is. Ez tette a varégokat a középkor egyik leggazdagabb katonai közösségévé.
Ám a hűségnek ára volt: a bizánci trón gyakori hatalmi harcai során a gárda gyakran keveredett belső konfliktusokba.
Előfordult, hogy a varégok a császárt védték, majd néhány évvel később másikat segítettek trónra. Az ő szemükben a szolgálat a császárnak szólt – nem a politikának.
A Varang gárda hanyatlása
A XIII. századra a Varang gárda szerepe fokozatosan megszűnt. A keresztes háborúk, a latin uralom és a birodalom gyengülése elsodorta a régi rendszert. Amikor 1453-ban Konstantinápoly elesett, a források szerint még voltak varég származású testőrök a palotában, akik a végsőkig harcoltak a falakon.
Ezzel zárult le a Varang gárda története – egy különös szövetség, amelyben az északi barbárok a keleti civilizáció őrzőivé váltak.
A Varang gárda emléke ma is él: skandináv sagák, bizánci krónikák és legendák őrzik alakjukat. A Konstantinápolyban talált rúnás feliratok tanúsítják, hogy ezek a harcosok nem feledték származásukat, még idegen földön sem.
A gárda nem csupán katonai egység volt, hanem két világ találkozásának jelképe – a viking bátorság és a bizánci hatalom szövetsége.
További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!