A Don-kanyari katasztrófa és emlékezete – Szendrei Sándor hazatért

Nyolcvanhárom éve, 1943. január 12-ének fagyos és ködös reggelén a szovjet Vörös Hadsereg jelentős páncéloserőkkel megerősített alakulatai elsöprő erejű támadásba lendültek az urivi hídfőről. A szovjet offenzíva rövid idő alatt átszakította a 2. magyar hadsereg vékony arcvonalát, súlyos veszteségeket okozva a gyengén felszerelt magyar seregtesteknek. A hazai hadtörténelemben a Don-kanyari katasztrófa számít a legsúlyosabb katonai vereségnek, amelynek áldozatai sokszorosan felülmúlják az 1526-os mohácsi vereség áldozatainak számát.

Don-kanyari katasztrófa: visszavonulás Forrás: honvedelem.hu

Vitéz Jány Gusztáv vezérezredes, a 2. magyar hadsereg parancsnoka. Forrás: Wikimedia Commons

Éppen ezért többször is erélyesen tiltakozott a B hadseregcsoport törzsénél  arcvonalának lerövidítését, vagy pedig német alakulatokkal való megerősítését követelte báró Maximilian von Weichs vezérezredestől, a német B hadseregcsoport parancsnokától, de sajnos minden eredmény nélkül. Az urivi hídfőből elindított szovjet offenzíva után a katasztrófa be is következett, pontosan úgy, ahogyan azt Jány vezérezredes már jóval korábban előre látta.

Rettenetes körülmények között zajlott a visszavonulás. Fotó: WW2

Az 1943. január 12-én elkezdődött hadműveletekben eltűnt katonákat később hiába kerestették a hozzátartozóik gyakran  évtizedeken át a Vöröskereszt közreműködésével. Ennek az volt a legfőbb oka, hogy a Szovjetunió nem adta ki az eltűnt vagy hadifogságba került magyar katonákra vonatkozó adatokat, illetve dokumentumokat.

Hogyan kutathatjuk fel a Don-kanyarnál eltűnt hozzátartozóinkat?

Csak a rendszerváltás után nyíltak meg (részben) a levéltárak. A szisztematikus levéltári feldolgozás is csak ekkor indulhatott el és derülhetett fény a Don-kanyarban eltűnt katonák sorsára. 

Ma már a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum katonahőseink adatbázisban kereshetők a Don-kanyarban és a második világháború poklában elhunyt katonák, azok is, akik a fogságba esésük után haltak meg. 

Nyomtatott könyvben, Szabó Péter és Bús János Béke poraikra című négykötetes művében kereshetők a második világháborúban elhunyt magyarok adatai.

Szendrei Sándor hazatért

Most egy olyan közkatona sorsát idézzük fel, akinek sikerült hazatérnie a Don-kanyar poklából. Ő egy volt a 80 ezer túlélőből.

Szendrei Sándor esküvői képe. Losonc, 1942.

Szendrei Sándor 1914-ben született Sarkadon. Tényleges katonai szolgálatát 1936-ban kezdte el. 1940. június 1-jétől hivatásos állományú szakaszvezető, fegyvermester volt. Négy polgári iskolát végzett, valamint épület- és műlakatos szakképzettséget szerzett. 1942. november 7-én altisztté, őrmesterré léptették elő. A losonci 53/I. zászlóalj tagjaként vonult be. Elöljárói „lelkiismeretes, öntevékeny, határozott, őszinte, ragaszkodó, kötelességtudó, feltétlenül megbízható” katonaként jellemezték. 

A 2. magyar hadsereg reménytelen körülmények között vette fel a harcot a Vörös Hadsereg alakulataival.  Fotó: Magyar Fotóarchívum

1942. június 14-én búcsúztatták ünnepélyesen a keleti frontra induló egységét Losoncon. Társaival együtt – 15 tisztből és 472 főnyi legénység – a Scsucsje és Perejeshaja települések által határolt folyókanyar előtt foglalták el állásaikat már 1942. július elején.

1943 januárjában a zászlóalj a legnagyobb veszteségeket elszenvedő doni alakulatok közé tartozott. Tornahy János alezredes, zászlóaljparancsnok csak január 17-én reggel fél 8-kor rendelte el a visszavonulást. A katonáknak a dermesztő hidegben, lőszer és élelem hiányában, valamint ellenséges csapatokkal a hátukban alig maradt esélyük a túlélésre.

Jeges hóviharban téli felszerelés nélkül vonultak vissza a Dontól a magyar katonák. Fotó: WW2

Szendrei Sándort bajtársai Kondencovo településnél látták utoljára élve. Felesége Losoncon 1943. július (!) 8-án kapott értesítést férje eltűnéséről. Egészen 1947. július 19-ig, amikor Szendrei Sándor a hadifogságból hazatérhetett, a feleségének nem volt semmilyen információja a sorsáról, de a hosszú évek alatt is hűségesen várta haza a férjét.

Magyar hadifoglyok. Valahol Oroszországban. Forrás: NEB

Szendrei Sándor 1943. január 17-én esett szovjet hadifogságba. Marsanszkba került a 7064-es táborba. Mindarról, amit átélt, még a családjának sem mesélt, nem mesélhetett egészen a rendszerváltoztatásig. 1991-ben – és utána többször is, egészen 1995-ben bekövetkezett haláláig – aztán elmondott mindent, nemcsak a családnak, hanem a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumnak is, ahol mind a mai napig kazetták őrzik visszaemlékezését. A múzeumnak adományozta megmaradt teljes katonai felszerelését is. 

Magyar légvédelmi löveg a keleti fronton. Fotó: WW2 in Color

Két tényezőt emelt ki, hogyan sikerült a poklot túlélnie: egyrészt összeszövetkezett egyik bajtársával, barátjával, akivel egymást segítették végig a hadifogságban. Másrészt biztos volt abban is, hogy a felesége megvárja őt: hazatérte után 43 boldog évet töltöttek még együtt, gyermekük, majd unokájuk született. Egész életében az a férfi maradt a legjobb barátja, akivel együtt élték túl a Don-kanyari katasztrófát.

A Don-kanyari katasztrófa emlékét:

1. Nemeskürty István könyvben örökítette meg,

2. Sára Sándor filmsorozatban,

3. méltó emléket állítva hőseinknek.