Igazolták a kannibalizmust a Sierra Nevada sziklái között

A Donner-expedíció 1846-ban indult Kalifornia felé, ám a végzetes útvonalválasztás és a korai havazás a Sierra Nevada csapdájába zárta csoportot. A tél során az éhség, a belső erőszak és a közösségi normák felbomlása olyan döntésekhez vezetett, amelyek máig az amerikai történelem legsötétebb fejezetei közé tartoznak.

Forrás: Múlt-kor2026. 02. 13. 13:34
A Donner-expedíció tagjai által az Alder Creek-i táborban maradt fatönkök, 1866-ban készült fénykép. A tuskók magassága a hó vastagságát jelzi Fotó: Wikimedia Commons
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Donner-expedíció indulása

1846 tavaszán telepes családok indultak nyugat felé az Amerikai Egyesült Államok középnyugati területeiről. Földet és új életet kerestek Kaliforniában. A történetírás Donner-expedíció néven tartja számon a csoportot.

A Donner-expedíció útja tragédiába fulladt  Fotó: VoiceMap

A karaván az Oregon-ösvényen haladt, majd Hastings felé letértek az útról, mert ez rövidebb útnak tűnt. 

A valóság ezt nem igazolta. A Nagy-sóstó környéki sivatagos területeken a haladásuk lelassult, kocsik mentek tönkre és igásállatok pusztultak el, az idő pedig könyörtelenül fogyott. A feszültség már útközben felszínre tört. James F. Reed egy vita során késsel megölte John Snydert. A csoport nem végezte ki, hanem száműzte. Reed végül eljutott Kaliforniába, és később mentőcsapatokat próbált szervezni a hegyekben rekedtek számára.

A Sierra Nevada csapdája és a Donner-expedíció széthullása

1846 októberének végén a Donner-expedíció elérte a Sierra Nevada hágóit. A tél a megszokottnál korábban érkezett. A hóvihar elzárta az átjárókat. A csoport kettészakadt, a mai Donner-tó és az Alder Creek környékén rekedtek. A táborok között különbségek alakultak ki. Az Alder Creek-i táborban, ahol a Donner család tartózkodott, nagyobb fegyelem és szervezettség mutatkozott. A tónál lévő fő táborban a túlélők és a mentőcsapatok későbbi beszámolói kaotikus, ellenséges viszonyokról számoltak be.

James F. Reed, akit kiközösítettek, végül eljutott Kaliforniába   Fotó: Britannica

A készletek gyorsan kimerültek. Az emberek levágták az igásállatokat. A hideg és az alultápláltság legyengítette a szervezetüket. Több esetben a családok nem osztották meg az élelmet egymással, még pénzért sem. Előfordult, hogy a szomszédos kunyhók lakóit hagyták éhen halni. A közösségi szolidaritás fokozatosan felbomlott.

1847 februárjától több mentőexpedíció indult a Sierra Nevadába. A túlélőket fokozatosan kimenekítették. Az eredeti mintegy nyolcvanhét fős csoportból negyvennyolcan élték túl a telet.

A Forlorn Hope és az éhség végső határa

1846 decemberében tizenhét ember indult útnak a hegyeken át segítséget keresve. A csoportot később Forlorn Hope néven emlegették. Az út során a hó, a hideg és az éhség következtében egyre többen haltak meg.

A telepesek tábora egykorú metszeten    Fotó: NC DNCR/NC.gov

A halottak testét a túlélők elfogyasztották. A legsötétebb epizód akkor következett be, amikor Luis és Salvador, a két indián kísérő ellen fordultak. William Foster lőtte le őket, miután a két férfi már legyengült az éhezéstől. A csoport célzottan ölte meg őket élelemszerzés céljából. A gyilkosság nem önvédelem volt, hanem tudatos döntés az éhhalál küszöbén.

Ez az eset világosan mutatja, hogyan omlottak össze a morális normák a szélsőséges körülmények között.

A Forlorn Hope hét túlélője végül eljutott Kaliforniába, és többségük ott telepedett le. Fizikailag felépültek, de a történtek egész életükre rányomta bélyegét. Többen igyekeztek hallgatni a hegyekben történtekről, mások – különösen a női túlélők – később visszaemlékezéseikben beszéltek az eseményekről. William Foster a gyilkosság terhével élt tovább, de nem vonták felelősségre, mivel a korabeli joggyakorlat a szélsőséges túlélési helyzeteket nem kezelte egyértelműen. A túlélők közül néhányan családot alapítottak és beilleszkedtek a kaliforniai társadalomba.

Új régészeti eredmények és a Donner-expedíció új értelmezése

A 21. századi régészeti kutatások, különösen az Alder Creek-i tábor feltárásai, új részletekkel gazdagították a Donner-expedíció történetét. A csontmaradványok mikroszkópos vizsgálata és a taphonómiai elemzés megerősítette a kannibalizmus tényét, és pontosabb képet adott a testek feldolgozásának módjáról.

A Donner-expedíció tragédiája az amerikai történelem egyik sötét fejezete    Fotó: History.com

A leletek azt mutatják, hogy az emberek előbb minden más erőforrást igyekeztek felhasználni. Feldolgozták az állati csontokat, bőröket és ínakat. Az Alder Creek-i táborban a szervezettség régészeti nyomai is kirajzolódnak. Ezzel szemben a tónál lévő fő táborban a beszámolók széteső, bizalmatlan közösséget rajzolnak ki.

A modern kutatás így árnyaltabb képet ad. A Donner-expedíció nem pusztán szenzációs túlélőtörténet, hanem egy közösség fokozatos társadalmi és morális szétesésének dokumentált esete.

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.



 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.