Hol volt Sólyom, amikor?

Sólyom Lászlót hol a baloldal támadja be, hogy mit miért (nem) csinál(t), hol éppen jobbról érkezik az engesztelhetetlen kritika.

Lakner Dávid
2015. 08. 15. 8:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar közélet egyik rákfenéje a kiszámíthatóság: gyakorlatilag előre sejthető, ki min és milyen hangsúllyal fog felháborodni, ki miről mit fog éppen mondani. Ki kiált majd kettős mércét, ki emleget fel múltbéli sérelmeket. Ki hirdet demokratikus/nemzeti harcot, ki szólal fel a populizmus ellen. Sólyom László azon üdítő kivételek közé tartozik, akik önjáró módon általában végiggondolják, mit tegyenek, ezzel pedig alkalmasint meg is lepik a közvéleményt. Nem lehet előre leírni, minek kapcsán emel majd szót mondjuk következő aszófői beszédében.

Menekültes akcióját sem lehetett előre sejteni. Voltak, akik örültek is neki, a Népszabadság vezércikket szentelt Sólyom segítségének – míg a CÖKA ezúttal elhatárolódott. Aztán meglehet, legközelebb megint a baloldal veszi majd elő, hogy miért nem viselkedik a rendszer kérlelhetetlen ellenzékeként. A kritikák egy részének pedig lehet alapja, másoknak kevéssé (mert igenis felszólalt a romagyilkosságok kapcsán, és meglátogatta a kislétai lányt is), de a heves indulatok mintha azt sugallnák: Sólyom László az elmúlt huszonöt év egyik legnegatívabban megítélhető köztársasági elnöke/közjogi méltósága. Ez pedig közel sincs így.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.