Unalmas parolák helyett cselekvést

Az Európai Unió értelmét veszti, ha nem képviseli a tagállamok érdekeit.

Hetven évvel ezelőtt, 1945. október 13-án alapították meg Würzburgban, Bajorországban a német Keresztényszociális Uniót (CSU), elsősorban kisebb vidéki pártszerveződésekből, amelyek a szociáldemokraták és a német kommunisták sikeres előrenyomulását akarták Bajorországban megakadályozni. Hetven éve sikeresen szerepel, és 1957 óta mint legerősebb párt a tartományban, ők jelölhetik a bajor kormány miniszterelnökét. Az idei pártnapot múlt hét végén, november 21–22 én tartották.

Nem lenne az egész érdekes, ha az ország kancellárja, az Európában szinte minden órában többször emlegetett Angela Merkel otthon maradt volna Berlinben és nem látogatott volna Münchenbe, a testvérpárt gyűlésére. Meglehet, ezúttal jobb lett volna, ha a látogatás elmarad, mert a nyílt konfrontáció egyik oldalnak sem használt, és tovább rontotta a németek amúgy sem rózsás hangulatát.

Egy nem túlzottan lelkes, inkább langyos fogadtatás után Merkel beszédet mondott, és elismételte, amit már ismerünk. Mint egy rossz gramofonlemez, amelyen a tű megakad, egyre ugyanazt hallottuk: hogy nincs felső határa a menekültek számának, nincsenek zárt határok, a „Wir schaffen das” (menni fog) most elmaradt, de megjegyezte, hogy a menekültek számát a továbbiakban csökkenteni kellene. Na, ezt megtapsolták! Aztán ismét közös európai megoldást ajánlott (ez már a könyökünkön jön ki, de nincs sehol közös ötlet), végül megismételte, hogy a menekülés okát kell megszüntetni (de hogyan, és kivel?). Említette a terhek igazságos elosztását és az uniós jelölt Törökország „kulcsszerepét” a kérdés megoldásában. E megjegyzése aztán egyes delegátusoknál szinte dührohamot provokált. A CSU elnöke, Seehofer, akit különben ez alkalommal választottak újra, válaszbeszédében erősen bírálta a kancellárt, bár előtte udvariasan megdicsérte Merkelt az utolsó 10 év eredményes és sikeres munkájáért.

Ugyanakkor a reményét fejezte ki, hogy végül meg tudnak egyezni. Seehofer igyekszik valamit tenni, igyekszik a szép és eddig virágzó, nyugodt életet biztosító délnémet tartományt megmenteni a migránsáramlattól, de Münchennek egyedül ez nem megy, ha Berlin egy tapodtat sem enged igazából.

A müncheni paroláknak, hasonlóan a brüsszeli és az EU más fővárosaiban szinte mindennap ismétlődő politikai vitáknak, elemzéseknek és javaslatoknak, az égvilágon semmi értelmük nincs. Feleslegesek, mert nem beszélnek a lényegről. Arról, hogy Európát támadás érte, éspedig több oldalról. Hosszú évek óta hallunk különböző összeesküvés-elméletekről, melyek valóságtartalmát nehéz bizonyítani, de azt sem merjük kijelenteni, hogy az nincs is. A centralizált gazdasági, pénzügyi rendszer veszélyeire régóta sokan figyelmeztettek, de most itt van a nyakunkon, a pénzoligarchia minden lényeges gazdasági tevékenykedést ellenőriz, nélkülük nem történhet semmi, uralkodásuktól szabadulni nagyon nehéz. Európában már régen semmi sem úgy történik, ahogy elképzeltük. Az unióban rengetegen hittek, hittünk, most húsz év után annyi a baj, hogy sokan mondják, talán jobb volna anélkül. De most egész Európa bajban van, Európát egyszerűen el akarják foglalni, és sokan még mindig úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna.

Az Egyesült Államok jó ideje már az egyetlen szuperhatalom, és továbbra is az szeretne maradni. Ehhez szüksége van Európára. De nem mint szövetségesre, hanem mint egy csatlós Európai Egyesült Államokra. Ezért kell a TTIP. A legnagyobb akadály a Keletre történő terjeszkedésben a világ legnagyobb kiterjedésű állama, Oroszország, amely a nem régen szervezett Eurázsiai Gazdasági Unió vezetésével az ottani térséget geopolitikai szempontból még kézben tartja. Az új orosz politika, bár nem kimondottan terjeszkedő, ragaszkodik nagyhatalmi szerepéhez. Európával, az unióval, főleg Németországgal szeretné a jó kapcsolatokat megtartani, ennek főleg gazdasági, de politikai okai is vannak. Ez a barátság viszont nem illeszkedik Amerika terjeszkedési programjába, amely valószínűleg követi a régi, még a skót Mackinder által kigondolt geopolitikai tendenciát: „szükségképpen szembe kell szállni bármilyen hatalommal, amely Kelet-Európa és a »Heartland« erőforrásait szervezett formában egyesíteni akarja”. Amúgy ez a lényege a gyakran emlegetett politikai zseni, Brzezinski elméletének is.

Az úgynevezett Heartland (magterület) magába foglalja többek között a Balti-tenger térségét, a Duna középső és alsó szakaszát, a Fekete-tengert és Kis-Ázsiát, azonkívül azt a Közép-Ázsiát, ahol olyan óriási földgázkészletek léteznek, amelyek túlszárnyalják akár a Mexikói-öböl, Kuvait vagy akár az Északi-tenger tartalékait. Ennek tudatában nincs mit csodálkozni a NATO-terjeszkedés logikáján. A skót tudós az elsők közt világított rá a földrajz és a politikai döntések kapcsolatára, jelentőségére. Bár „szuperhatalmi terjeszkedésre” nem gondolt elméletének kidolgozásakor.

Számos nyugati – és magyar – biztonságpolitikai szakértő szerint Amerika katonai és gazdasági ereje olyan nagy, hogy végső soron ők fogják ezt a „csatát” megnyerni, akár hideg, langyos vagy forró háború segítségével. Bár ebbe azért Putyinnak is lesz beleszólása A lényeg, hogy mi, Európa polgárai nem akarunk semmiféle háborút. Minket ne használjanak fel – egyik oldal sem – szuperhatalmi vetélkedésekre, de nem kérünk az iszlám terjeszkedés terveiből sem.

Párizsban a hetvenes évek óta létezik egy Francia–Arab Szolidaritási Társaság. 1974-ben jött létre az Euro–Arab Együttműködés Parlamenti Szövetsége mint az európai–arab dialógus fóruma. A németeknél már 1956 (!) óta létezik német–arab szövetség, amely 1982-ben vette fel a Németországi Iszlám Közösség nevet. Az évszám nem véletlen, hiszen ebben az évben az Egyiptomban alakult Muszlim Testvériség már nem csak a Közel-Keleten bukkan fel, de Amerikában és Európában is. 2010-ben az akkori német államfő, Christian Wulff kijelentette: „Az iszlám Németország része.” Ezen a fél ország felháborodott, de nem eléggé. Öt évvel később Merkel kancellár asszony, idézve Wulffot, megerősítette: „És ez így van, ezen a véleményen vagyok magam is.”

Mindaz, ami történik, tehát nem a véletlen műve. Áldozatai vagyunk egy hibás politikának? Nem tudom, de sokan azt is állítják, hogy a mai helyzet De Gaulle elképzeléséhez vezethető vissza, aki az európai–arab összefogással akart védekezni az amerikai befolyás ellen. Azt viszont látni kell, hogy Európában nagyon zavaros, mondhatni háborús a hangulat. Brüsszelben szükségállapot, Párizsban állandó riasztások, a németek egyre feszültebbek. Ha ott is lesz terrortámadás, felerősödhetnek az úgynevezett „szélsőséges”, „populista” szervezkedések (például a Pegida), és polgárháborús állapotok következhetnek. A migránshelyzet határozott kezelése ellenére a magyarság sincs védett helyzetben, bár szerencsésebb, mint a franciák vagy németek. De a magyar politika ellenáll a globális tendenciáknak, ezért, egyesek szemében, veszélyesnek számít. Nem maradhatunk egyedül, ezért szükséges a visegrádi szövetség kibővítése. Minél szélesebb körű ez az együttműködés, annál erősebb. Ha ugyanis egész Kelet-Európa ellenzi a bevándorlás „szükségességét”, akkor Brüsszel nem tud mit tenni ellene.

A muszlim „menekülőket” pedig fogadják be a gazdag arab államok. Ha udvarias kérésünkre nem reagálnak, ellenintézkedéseket kell alkalmazni. Nem rendőrség, nem katonák, nem is diplomáciai vita kell ide, hanem két szó: kevesebb olaj. Nem kell megvárni a rossz kimenetelt, a további terrort, az esetleges polgár- vagy igazi háborút, hanem vissza kell lépni az ötven évvel ezelőtti vagy még régebbi idők állapotához, egy olyan szükségállapothoz, melyben senki nem fog meghalni, csak egy kicsit szűkösebben, szegényebben fogunk élni, de élni fogunk. A kapitalizmus, főleg a vadkapitalizmus egyetlen biztos ellenszere a fogyasztás csökkentése. Ha kisebb a kereslet az olaj iránt, veszélybe kerül az arab befolyás, és az Iszlám Állam rövid időn belül izolálódik. S ezen érdemes elgondolkozni.

A szerző Németországban élő újságíró