A szülő mint politikai eszköz

Nem szabad megosztani azt a réteget, amely a közoktatás jobbításában érdekelt.

Aligha lehet nagyobb tévedésbe esni, mint amikor az ember a saját facebookos üzenőfaláról akar a társadalom egészére érvényes következtetéseket leolvasni. Viszont mindenképpen jelzésértékű, ha azzal szembesülünk, hogy még kormánypártinak véletlenül sem nevezhető ismerőseink is teljes zavarodottságot mutatnak ebben a kérdésben. Én például olvastam olyan bejegyzést, amelyben egy általam liberálisnak ismert édesanya fejtegette hosszan és átgondoltan, miért küldi hétfőn iskolába a gyerekét, és miért nem tartja jó ötletnek az akciót. Nem is ez volt igazán meglepő, hanem a fogadtatás, amelyben okfejtése részesült: az illető hölgyet rögtön össztűz alá vették a közösségi oldalon, amiért elfogadja a kormányzat logikáját, és „meghátrál” egy ilyen fontos kérdésben. De nem számíthatott másra környezetétől az a jobboldali szavazó sem, akiben felvetődött – akár az iskolai közhangulat hatására, akár azért, mert ebben a kérdésben mást gondol, mint a kormány –, hogy ezen a napon otthon tartja a csemetéjét.

Akármi volt is a civil kezdeményezők célja – akikről egyébként nem tudunk túl sokat –, az eredmény: zavarodott, tanácstalan szülők sokasága. S mivel nem volt egyértelmű, hogy a pedagógusok hogyan viszonyulnak ehhez az akcióhoz, az ember nem tudta, szabadkoznia kell-e, ha úgy dönt, hogy mégis iskolába viszi a gyereket (vagy esetleg akkor, ha nem viszi). Vagyis összességében sikerült kellemetlen helyzetbe hozni, megosztani és részben elriasztani azt a társadalmi réteget, amelynek kulcsszerepe van a pedagógusok ügyének alakulása szempontjából: a szülőket. Nem tudom, hogy az otthon tartott mintegy ötvenezer gyerek üzenete valóban megért-e ennyit.

Jelen esetben ugyanis a legfontosabb az lenne, hogy mind az elszánt kormányellenes körök, mind a hasonlóképpen elszánt kormánypártiak egyaránt megértsék, ez az ügy elsősorban nem a Fideszről szól. Hanem – és itt talán indokoltak a nagy szavak – a gyerekeink jövőjéről. Nem az a fontos, hogy végül a kormány vagy az ellenzék hány százalékot nyer az egészen, hanem az, hogy a tanárok mindennapi munkáját feleslegesen nehezítő problémák mielőbb megoldódjanak. Ebben pedig csak akkor bízhatunk, ha a szülők többsége is egyértelműen ott áll a pedagógusok mellett.

Aki most ezt a réteget megosztja, az akarva-akaratlanul az ésszerű megoldás ellen dolgozik. Ezért nem szabad, hogy a szülő úgy érezze: bárki is (párt)politikai eszközként használja.