Kopasz, tudod, mikor szerelsz le: majd ha Osztapenko lépést vált – juthat eszünkbe a nyolcvanas évekbeli „öreg katonás” beszólás arról, hogy Tarlós István kormánypárti főpolgármester a minap Osztapenkóhoz hasonlította önmagát. A rendszerváltozás előtt „szovjet hősnek” kikiáltott parlamenter halála a mai napig tisztázatlan, de egyre több adat lát napvilágot arról, hogy 1944-ben a Budapestet korábban megszálló németek lőhettek ugyan a távozó küldöttre, de végül a sajátjai, a megszállásra készülő oroszok szemből érkező gránátjai végezhettek vele. Hasonló össztűzben érezheti most magát Tarlós a fővárost érő, immáron állandósult kormányzati nyomásgyakorlás, valamint a sajátjai felől repkedő politikai repeszdarabok következtében.
A 3-as metró felújításához szükséges pótlóbuszok beszerzése körül kialakult méltatlan huzavona, illetve az, hogy a „nemzeti buszstratégiára” hivatkozva pazarlásra kényszeríti a fővárost a kormány, felér egy kartácstűzzel. A BKV finanszírozásának megoldatlansága önmagában is súlyos sebet ejtett a városvezetésen. Közben a balliberális ellenzék, amelynek egy része tevőlegesen is felelős Budapest mai gondjaiért, azt kéri számon Tarlósékon, amit annak idején ők mulasztottak el. Ehhez jön még a sorozatos ötletelés az úgynevezett szuperkórházakról, a pályaudvarok bezárásának átgondolatlansága, az iskolák teljes államosításának az ügye vagy éppen a budai Vár körüli hercehurca.
Például hiába van választott önkormányzata az I. kerületnek, a helyi sajtóreferenstől tudjuk, hogy felsőbb utasításra ma már a Vár területét érintő saját beruházásaikat sem „kommunikálhatják”. A Városliget megújítását is sikerült botránykővé tenni: a magukat Ligetvédőknek nevező civilek ma már a saját szemüknek sem hisznek. Miért kellett minden előzetes bejelentés és egyeztetés nélkül láncfűrésszel nekiesni a fáknak? Hiszen a fakivágás és -ültetés periodikus folyamata nem ördögtől való egy városban: a megújítás velejárója. Ha a hosszú évtizedekig elhanyagolt ligetből igazi park lesz, a lebetonozott részekre, valamint a meglévő, de lepusztult építmények helyére épülő színvonalas múzeumokon már senki sem fog fennakadni. Ehhez képest folytatódik a süketek párbeszéde, mindenki hajtogatja a magáét. Zugló képviselői az utolsó pillanatban, már a tervek elkészülte után kezdeményezhettek csak tárgyalásokat az állami vagyonkezelővel. Józsefváros önkormányzata bele sem szagolhat abba, hogy mi történik a józsefvárosi Orczy-kertben – de már nem is akar. A II. kerületben – elmondásuk szerint – sem a polgármester, sem a főépítész nem nyilváníthatott még csak véleményt sem a Radetzky laktanya botrányos bontásáról és a helyére tervezett borzalmas üvegpalotáról.
Az önkormányzati rendszert nemrég még a rendszerváltozás utáni időszak „sikerágazatának” tartották maguk az érintettek és közigazgatási szaktekintélyek is. Négyszemközti beszélgetéseken, sőt egyre többen nyíltan is kimondják, akár még kormánypárti polgármesterek is, hogy önkormányzatiságról ma már nemigen beszélhetünk. Százan százféleképpen faragják, gyalulják, fűrészelik és barkácsolják Budapestet, holott ez Tarlós István és a Fővárosi Közgyűlés, benne a huszonhárom – zömmel fideszes, részben ellenzéki – kerületi polgármester dolga lenne.
Az MSZP–SZDSZ-kormányok idején, amikor az önkormányzatokat eladósították, komoly veszélyt jelentett a tanácskorszak visszatérésének lehetősége. Ezen 2016-ban mintha már túl is lennénk. A Fidesz–KDNP-kormány kifizeti azokat, akik paríroznak neki, a többieket pedig kényszeríti, például a szemétszállítási válságot okozó új hulladékgazdálkodási rendszerrel.
Hol van már az az idilli kép, amikor Orbán Viktor 2006 nyarán széles mosollyal bemutatta Tarlós Istvánt, mint a jobboldal hosszú időre megtalált leendő főpolgármesterét? Miért kell ezt tenni Budapesttel? Kik gubbasztanak a lőállásokban: Lázár János, aki úgy várja kormányülésre Tarlóst, hogy nem küld neki meghívót, Rogán Antal, aki mostanság a háttérből fúrja a főpolgármestert, netán a magyar Raszputyinnak tartott Habony Árpád? A „nemzet fővárosa” éppen olyan üres jelszó lett volna, akárcsak a polgári Magyarország elnevezésű politikai termék?
Sorjáznak a kérdések, s miképpen Kósa Lajos fideszes frakcióvezető a jegybankból annak alapítványaiba tolt milliárdok közpénz jellegét látta elveszettnek, a budapestiek a főváros nemzeti jellegét láthatják egyre inkább annak. Megtalálásához pedig nem elegendők a kormány választási szlogenjei. Ahhoz valódi együttműködés kellene a „nemzeti együttműködés rendszerében”. Ilyen azonban nincsen.
Osztapenko lábát a kommunizmusban évtizedekig bebetonozták az M7-es autópálya elején. A nagytétényi szoborparkból jelképesen visszatért szovjet katona ma sem szabadulhat a rá rakott béklyóktól. A lépésváltás esélytelen, csapataink harcban állnak. Pedig itt lenne a leszerelés ideje.
