Az önkormányzati rendszert nemrég még a rendszerváltozás utáni időszak „sikerágazatának” tartották maguk az érintettek és közigazgatási szaktekintélyek is. Négyszemközti beszélgetéseken, sőt egyre többen nyíltan is kimondják, akár még kormánypárti polgármesterek is, hogy önkormányzatiságról ma már nemigen beszélhetünk. Százan százféleképpen faragják, gyalulják, fűrészelik és barkácsolják Budapestet, holott ez Tarlós István és a Fővárosi Közgyűlés, benne a huszonhárom – zömmel fideszes, részben ellenzéki – kerületi polgármester dolga lenne.
Az MSZP–SZDSZ-kormányok idején, amikor az önkormányzatokat eladósították, komoly veszélyt jelentett a tanácskorszak visszatérésének lehetősége. Ezen 2016-ban mintha már túl is lennénk. A Fidesz–KDNP-kormány kifizeti azokat, akik paríroznak neki, a többieket pedig kényszeríti, például a szemétszállítási válságot okozó új hulladékgazdálkodási rendszerrel.
Hol van már az az idilli kép, amikor Orbán Viktor 2006 nyarán széles mosollyal bemutatta Tarlós Istvánt, mint a jobboldal hosszú időre megtalált leendő főpolgármesterét? Miért kell ezt tenni Budapesttel? Kik gubbasztanak a lőállásokban: Lázár János, aki úgy várja kormányülésre Tarlóst, hogy nem küld neki meghívót, Rogán Antal, aki mostanság a háttérből fúrja a főpolgármestert, netán a magyar Raszputyinnak tartott Habony Árpád? A „nemzet fővárosa” éppen olyan üres jelszó lett volna, akárcsak a polgári Magyarország elnevezésű politikai termék?
