Fázós bürokraták

A józan ész harcol a pazarlással. Egyelőre az utóbbi áll nyerésre.

Folytatódik a kötélhúzás az Európai Unió által biztosított, az épületek energiahatékonyságának javítását szolgáló Kehop-pályázatok felhasználása tárgyában. Ismeretes, hogy a kormány az összeget a középületekre kívánja költeni, miközben az EU a 90 milliárd forintnyi forrást a lakosságnak szánta. Miután lakossági felhasználás esetén a kormány saját szakértői számításai szerint is kétszer akkora energia­megtakarítás érhető el, nem túlzás azt állítani, hogy a józan ész harcol a pazarlással. Egyelőre az utóbbi áll nyerésre.

Az ügyben sokan korrupciót orrontanak, miután kormányközelinek minősített vállalkozói csoportok rohamtempóban jegyeztetnek be napelemek és napkollektorok telepítésével foglalkozni kívánó gazdasági társaságokat. Véleményem szerint a kérdés nem ennyire egyszerű, bár kézenfekvő magyarázatnak tűnik a forrás felett diszponáló Lázár Jánost azzal gyanúsítani, hogy „dohányügyi tanácsadóját” kívánja kedvező helyzetbe hozni. E helyütt utalnék a miniszter korábbi megjegyzésére, miszerint nem tartja szerencsésnek, hogy a lakosság úgymond ingyenpénzhez jusson. Merthogy az ilyesmi elkényelmesíti a polgárokat. Ehelyett kedvezményes kamatozású hitel felvételét ajánlotta.

Lázár János jól tudja, hogy azok az emberek, akik rossz szigetelésű, s ezáltal magas rezsijű házakban élnek, nincsenek abban a helyzetben, hogy önrészt teremtsenek elő, továbbá a mégoly kedvezményes kamat terhét magukra vegyék. Nekik marad a magyar állam gondoskodó rezsicsökkentése. Áldják csak a nagyságos miniszter urakat, pontosabban Németh Szilárd rezsibiztos képében történő megtestesülésüket az alacsony(abb) számlákért! Amelyek egyébként a Nagy Rezsicsökkentés óta nem igazán akarnak tovább mérséklődni, dacára a piaci trendeknek. És ennek tudatában szíveskedjenek emlékezni jótevőjükre, amikor éppen szavazni kell valamiről.

A magyar állam jelenlegi vezetőinek gondolkodásmódja tökéletesen levezethető a Kehop felhasználási tervei kapcsán. Először is igyekezzünk a polgárokat – kádári stílusban és eszközökkel – meggyőzni arról, hogy minden földi jó pártunktól és kormányunktól származik. Ebből következik, hogy hozzájuk kell fordulni, és könyörgésük előbb-utóbb meghallgattatik. Minek a napkollektor meg a szigetelés a házra? Majd a kormány csökkenti a rezsit!

Másodszor akadályozzuk meg, hogy fosszilis energiában szegény hazánk háztartásainak energiafelhasználása egyre inkább egy létező, ingyenes és korlátlan energiaforrástól – a Naptól – függjön. Ez ugyanis mindössze tízmillió polgár érdeke. Akár közérdeknek is hívhatjuk. Ezzel szemben áll néhány hazai és multinacionális energiaszolgáltató, valamint az elosztást a minap államosító és központosító kormány klienseinek – vö. dohány­ügyi tanácsadó – (magán)érdeke. Ez az erkölcsi vetület. Így gondolja a KDNP is? Mert valamivel hitelesebb lenne emiatt aggódni, mint a vasárnapi nyitvatartás problematikáját újra előrángatni.

Harmadszor kitérnék néhány alantas környezetvédelmi szempontra, úgymint a falvakban telente tapasztalható elképesztő légszennyezésre (szemét és hulladék tüzelőként használása), az erdők védelmére – nem fogják a fákat megfagyás ellen kivágni és eltüzelni –, és még hosszan sorolhatnánk. Ebben segítségünkre lehetne Áder János köztársasági elnök, a környezetvédelem elkötelezett híve, a globális felmelegedés elleni küzdelem élharcosa. Hátha ő meg tudja győzni a kormányt, hogy az iparosítás mellett ezek a szempontok is fontosak.

Negyedszer ha adott összegű pénzből kétszer annyi energiát lehet megtakarítani lakossági felhasználás esetén, akkor ezt kell tenni. Ha nem így teszünk, akkor fennáll egyfelől a hűtlen kezelés mint büntetőjogi tényállás, másfelől a butaság vagy a tudományos-technikai haladással szembeni krónikus értetlenség állapota. Ha ez nem számít, akkor lehet minősíteni a kormányt, ízlés szerint.

Ezúton kérem az érintett döntéshozókat, hogy értsék meg: a Kehop-pályázatok egy országos energiahatékonysági program kiindulópontját jelenthetik. Ennek keretében további uniós forrásokért kell lobbizni, és hazai forrásokat odacsoportosítani. Ezzel sokkal többet tennének a magyar polgárokért, mint bármi más népboldogító elképzelésükkel. Továbbmegyek: a rendszerváltozás óta az egyik legnagyobb jelentőségű üggyé válhatna egy ilyen projekt. Ami úgy itthon, mint külföldön óriási elismerést hozhatna a regnáló magyar kormány számára, mégpedig pontosan azokban a körökben, ahol az Orbán-kormányt leginkább elavultan gondolkodó, demens öregemberek gyülekezetének tartják.

Ezért igazán nem nagy ár, hogy az egyébként is csökkenő létszámú állami bürokrácia munkahelyeit nagy hidegben jobban kell fűteni.