Ráadásul közel sem biztos, hogy a világ – s különösen Magyarország – jól jár azzal, hogy az Egyesült Államok inkább a saját gondjaira figyel, és mindenkivel külön-külön egyezkedik. Ők megtehetik: Amerika még mindig a világ vezető hatalma, és nem kötik olyan integrált nemzetközi szervezetek, mint hazánkat az Európai Unió. Hiába tetszeleg Orbán Európa erős emberének szerepében, hiába mondja azt Lánczi Tamás, hogy ő Európa új vezetője. Ha az embernek Amerikából kell engedélyt kapnia ahhoz, hogy saját érdekeinek érvényesítése legyen számára az elsődleges, az nem árulkodik óriási befolyásról.
Régóta vita zajlik a világ gazdasági és politikai intézményei között, hiszen a világgazdaság már globális, míg a politikai szerkezet nemzetállamokon nyugszik. Gazdasági szempontból előnyösebbek lennének a multilaterális egyezségek, de a kormányok a nemzeti érdekek mentén hajlamosak a határok fontosságát hangsúlyozni. Kissinger szerint a legutóbbi világgazdasági válság vesztesei „a globális gazdasági rendszer ellenzésében vagy akadályozásában keresik a gyógyírt a bajaikra”. Úgy véli, a nemzetközi rendnek meg kell küzdenie azzal a paradoxonnal, hogy kibontakozása a globalizáció sikerétől függ, míg a folyamat olyan reakciókat szül, amelyek hátráltatják azt. Az országvezetők nem kívánnak olyan lépéseket tenni, amelyek adott esetben hasznosak lennének az egész világ számára, mert féltik hazai népszerűségüket.
Orbán Viktornak és Donald Trumpnak is a személyes politikai ambícióik fontosak igazán, nem Európa vagy a világ jövője. Tetteik legalábbis arról árulkodnak, hogy mindketten pontosan tudják, kit is tegyenek az első helyre.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!