A holokauszt félredobott áldozatai

Nem számítanak nagyszüleink tragé­diái, most az a hazugság is elfogadható, hogy a Fidesz szélsőségesebb lenne a fent leírt bűnökben fogant és azokat egyértelműen soha meg nem tagadó Jobbiknál.

Budapest, 2015. április 16. A budapesti Cipõk a Duna-parton emlékmû 2015. április 16-án, ahol megemlékezést tartottak a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján. MTI Fotó: Marjai János Fotó: MTI

A rendszerváltás utáni években nemcsak a történelmi emlékezet és a kulturális élet vált színessé és mozgalmassá, hanem szélsőséges irányzatok is megjelentek. Kisebb csoportok tömege mutatta meg magát az utcákon, köztereken, sokszor zagyva mondandójuk eljutott a nyilvánosság tereibe. Politikai erők szimpatizáltak velük, mások felléptek ellenük.

És szinte azonnal politikai eszközzé is vált a holokauszt témája. A nem szélsőséges pártok egymás között is elkezdték használni ezt az eszközt, pontosabban a bal- és liberális oldal igyekezett a mérsékelt jobboldali pártokat összemosni a szélsőségekkel.

Az első ijedtség után hamar megszoktuk és helyén kezeltük a szélsőségek jelenlétét, úgy tűnt, nem képesek többségbe kerülni, de még csak jelentős politikai tényezővé válni sem. Aztán a kétezres évek elejére szinte teljesen eltűntek. Azt hittük, fiatal demokrá­ciánk megszabadult egy gyermekbetegségtől, viszonylag gyógyultan fejlődhet tovább. Óriá­si tévedés volt.

A szélsőségek kínálat nélkül maradt piacán megjelent a Jobbik, professzionális szervezéssel terelte egy közösségbe az erre fogékony embereket, valamint jó érzékkel adott szélsőséges válaszokat a balliberális kormány gyengeségeire, a rendszerváltás veszteseinek sérelmeire, a szociális és etnikai feszültségek frontvonalában élők félelmeire.

Az ismert pártszervezési eszközökön kívül kreatív ötletekkel erősítették a bázisépítést. Zászlóshajóként létrehozták félkatonai szervezetüket, a Magyar Gárdát, amellyel az állam egyik leggyengébb pontjára, a rendvédelemre mutattak rá. A nyilas keretlegényekre hajazó egyenruhások tömeges vonulásait, erődemonstrációit adták válaszul a problémára.

Voltam olyan cigánytelepen, ahol csaknem kétezer gárdista és Jobbik-szimpatizáns vonult fel fáklyákkal. A kicsiny telepen kétszázötven ember élt. Ott ez a szélsőséges tömeg betöltött mindent, a cigányozó, mocskolódó kiabálások hatására elbújt kisgyerekek bepisiltek rettegésükben.

Nagymamám naplójában van egy hasonló élmény leírva, ahogy a zsidó iskolába üvöltenek be antiszemita fenyegetéseket a harmincas évek végén.

A Jobbik pártszervezésének kommunikációs támasza a kuruc.info nevű portál volt, amelyről az ország minden pontjában megtudhatták a szimpatizánsok, hogy hol és milyen sérelmek értek igaz magyar embereket, vagy azt, hogy miért kamu a holo­kauszt.

Ha valaki beüti a keresőbe a nevem, eredményként azt kapja, hogy a romák ellen elkövetett gyilkosságokkal kapcsolatos nyilatkozatom miatt neveznek zsidó hazaárulónak. Ha az Auschwitz szót írjuk be, cikkek tömegei jelennek meg, amelyekben náci hangvételű írások foglalkoznak a témával.

Kertész Imrét holokausztbohócnak nevezik, olyan címeket adtak rovataiknak, mint Holokamu, Cigánybűnözés, Zsidóbűnözés. Az egyik cikkük örökre bevésődött az emlékezetembe, a szokásos mocskos hangvételüket is felülmúlva viccelődnek az auschwitzi rámpán sorakozó áldozatok fotóján.

Miközben mindezt leírom, kapom a telefont egy barátomtól, aki baloldaliként bízott még kicsit abban, hogy az MSZP kongresszusa józanabb hangjai és Frans Timmermans jelenléte egyértelműsítik a szélsőjobboldali párttól való elhatárolódást, a készülődő választási együttműködés szándékától való elállást. Csalódottan mondja, hogy a párt teljes mellszélességgel kiáll a Jobbikkal való együttműködés mellett, indokuk az, hogy már a Fidesz a szélsőséges, nem a Jobbik.

Az MSZP (és a DK) bázisának fontos része a szüleim generációjából azok, akik a hagyományos baloldaliságot vallják magukénak. Ők azok, akik a ballib kormányok szegényellenes és időnként rasszista és cigányellenes megnyilvánulásai ellenére is fegyelmezetten mentek szavazni rájuk.

Ők azok, akik elnézték baloldali és liberális pártjaiknak, hogy a kis keresetű munkavállalók érdekei helyett a nagytőke érdekeit képviseljék inkább. És most ezen emberek azok, akik a baloldaliság utolsó megmaradt értékét, az antifasizmust és náciellenességet is félreteszik, mert a párt most ezt tartja helyes iránynak.

Most nem számítanak nagyszüleink és dédszüleink tragé­diái, most az a hazugság is elfogadható, hogy a Fidesz szélsőségesebb lenne a fent leírt bűnökben fogant és azokat egyértelműen soha meg nem tagadó Jobbiknál. Csak az a fontos számukra, hogy a kisfiúsan mosolygó nagymamák kedvencét, Karácsony Gergelyt lássák a főpolgármesteri székben. Az se számít, hogy ezért cserébe vidéki kisvárosok és falvak roma lakosainak lehet Orosz Mihályhoz hasonló jobbikos polgármestere.

Ők azok, akik azzal vádolják Orbán Viktort, hogy gyűlöletre építi a hatalmát, egy kijelölt ellenség képével uszítja híveit, miközben ők menetelnek a kijelölt ellenség, Orbán gyűlöletének zászlaja alatt a neonácikkal való együttműködés felé.

A szerző volt szociális munkás és jogvédő