Marad tehát négyszázaléknyi LMBTQ-kisebbség, no de közülük is nagyon kevesen jutnak el odáig, hogy gyereket fogadjanak örökbe maguknak, majd még ennél is tovább csökken azoknak a száma, akik egészen az iskolai beiratkozásig együtt maradnak, és békés együttélésben és -értésben nevelik csemetéiket. Erre vonatkozóan szinte lehetetlen megbízható számokat találni, de majdnem biztos, hogy a lakossághoz képest 1 és 0,5 százalék közé lőhetjük be azokat, akik esetében tényleg indokolatlanul beszélünk apaságról és anyaságról. Akik szülő 1-ek meg szülő 2-k. Akiket elmondhatatlanul bánt, frusztrál és kétségbe ejt ezeknek az ósdi, idejétmúlt és meghaladott szavaknak az emlegetése.
Bár egyes tudósok még kutatják, hogy például a „szülés” szó mennyivel haladóbb és toleránsabb, mint az apa meg az anya, ha és amennyiben olyan személyekről beszélünk, akik ha megfeszülnének, sem tudnának szülni. Emiatt a szabad szemmel láthatatlan kisebbségi csoport miatt a szótárakból száműzni kell a legszebb és legszentebb szavakat, és ahogy mostanában zajlanak a dolgok, a „halott, fehér férfiak” alkotásainak tekintetében szinte bizonyosan az irodalomból is. Mindegy. Illetve, dehogy mindegy. Inkább agyrém, de ez van. Öröm az ürömben, hogy az egész nem itt zajlik, a mi drága Magyarországunkon, hanem a hétvégenként rendszeresen lángba boruló Franciaországban. Az úgynevezett fejlett Nyugaton.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!