Bal és jobb helyett: globalisták és szuverenisták

Alakul egy nagyon erős pártszövetség Európában; elképzelhető az is, hogy az európai parlamenti választások után a jelenleg három eurokritikus frakció egyesül.

Az olasz kormányfőhelyettes Milánóban indította útjára a szuverenista mozgalmat Fotó: REUTERS/Alessandro Garofalo

Ebben a logikában a törésvonal másik oldalára azok a pártok kerülnek – egyelőre még a néppártot belülről is megosztva –, amelyek a nemzeti identitást és függetlenséget védik, nem a brüsszeli és a globális elit, hanem a választópolgárok oldalán állnak, nem akarnak birodalmi, csúcsföderális uniót és nem kívánnak egy kevert fajú és kultúrájú Európát.

Ebből kiindulva a néppárti vezetőknek a néppárthoz való tartozásnak már nem feltétlenül az az elsődleges kritériuma, hogy egy párt kereszténydemokrata vagy konzervatív, hanem az, hogy globalista, multikulturalista és bevándorláspárti. Lefordítva: egy párt hiába konzervatív, miként a Jog és Igazságosság pártja, nincs helye a néppártban, illetve a néppárti szövetségben, mert szuverenista. Egy másik párt hiába jobboldali, mint az olasz Liga, ha egyébként bevándorlásellenes. S egy párt hiába kereszténydemokrata és konzervatív, mint a Fidesz és a KDNP, ha egyébként egyszerre szuverenista, bevándorlásellenes és szemben áll a brüsszeli elittel.

A néppárt tehát azért nem marad a jobbközépen és húzódik be középre, mert az új törésvonalnak megfelelő értékrendjéhez immáron jobban illeszkednek a baloldali, liberális és zöldpártok, mint a hagyományos jobboldali pártok.

És ez valóban szakítás a gyökerekkel, hiszen – hogy egy pillanatra felidézzük a múltat – az 1953-ban, az Európai Szén- és Acélközösség közgyűlésének keretei között megalakult kereszténydemokrata csoport olyan jobbközép alakulatként indult, amelynek meghatározó személyiségei közé tartozott Konrad Ade­nauer, Alcide de Gasperi és az a Robert Schuman, akitől a híres mondás ered: „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.” Az Euró­pai Néppárt ezeken az alapokon jött létre 1976-ban, deklaráltan a jobbközép politikai szervezetek pártcsaládjaként; a három meghatározó egyéniség között találjuk – Jean Seitlinger és Leo Tinde­mans mellett – azt a Wilfried Martens belga miniszterelnököt is, a pártszövetség későbbi elnökét, aki kiváló viszonyt ápolt a Fidesszel és személyesen Orbán Viktorral is.

Nem kérdés, hogy a fent említett alapító személyek, illetve a néppárt kezdettől fogva elkötelezett híve volt az európai integrációnak, mai szavakkal élve az erős Európának, de fontosnak tartották a nemzetek szuverenitásának megőrzését, a keresztény értékrendet is. Az utóbbi tíz-húsz év, de leginkább az utóbbi évtized, s különösen Angela Merkel látványos színeváltozásának következménye az, hogy fokról fokra előtérbe és meghatározó pozícióba kerültek azok a liberálissá váló néppárti elitek, amelyeknek az európai integráció már Európai Egyesült Államokat jelent, a keresztényi szolidaritás pedig már nem az európai emberekre, hanem az iszlám bevándorlókra szorítkozik.

A néppárt új, középre húzó politikája azt jelenti, hogy a globalista fődosorhoz tartozó kereszténydemokrata, konzervatív, liberális, szociáldemokrata, zöld- stb. pártok egy táborba kerülnek. Velük szemben állnak azok a szuverenista erők, amelyek lehetnek akár kereszténydemokraták és konzervatívok is, mégis Európa „szélsőségesei” közé sorolódnak be a globalisták véleménydiktatúrája alapján.

Mi következik mindebből? Az, hogy valóban vízválasztó lesz a májusi európai parlamenti választás, amelynek eredményeképpen Európa politikai térképe gyökeresen átrajzolódik, megváltoznak az alapvető törésvonalak, a politikai szövetségek, az értékrendi táborok – s mindezek következtében megváltoznak az európai parlamenti pártcsaládok is. A liberális politikai fősodor innentől kezdve „európai középről” és „európai szélsőségekről” kezd majd beszélni, és ezt az új értelmezést igyekszik majd belesulykolni az európai közvéleménybe.

Mindez azonban súlyos félrevezetés, a legnagyobb álhírek egyike. A valóság az, hogy a szélsőségesnek nevezett pártok valójában Európa realistái, míg a magukat középnek nevező politikai csoportok Európai utópistái. Az utópisták és realisták csatájában és politikai térképén kell megtalálnia új helyét a Fidesznek és vele együtt a KDNP-nek is, s aligha kétséges, hogy számukra az egyetlen adekvát és otthonos hely a realisták között van.

A szerző politológus