Főállású szülőség, mint karrierpálya

A kormány családpolitikai intézkedései biztató jövőképet rajzolnak. Ezekhez társítva a családi tevékenység foglalkozásszerű elismerését és javadalmazását, teljessé válna a népesedési stratégiaváltás.

A Honvédkórházban született babákat ellátják helyben Fotó: MTI

Aktuális és évtizedek óta megoldatlan problémát vetett fel Benda József Szülőnek lenni főállásban című cikke (Magyar Nemzet, május 29.). A hetvenes évek politikai-gazdasági vezetésének megbocsáthatatlan bűne, hogy Fekete Gyulának és társainak a népességfogyást nemzeti sorskérdésként kezelő és veszélyeire figyelmeztető segélykiáltására nem reagált érdemben, nem dolgozott ki stratégiát a népesség csökkenő trendjének megállítására. Sőt 1970 és 1990 között több mint kétmillió volt a terhességmegszakítások száma (1960 és 1980 között több mint hárommillió). Ekkor még volt több mint fél évszázad a trend megfordítására, ma már fél év sem. Ezért aktuális és sürgető Benda József javaslata a családi életpályamodell megteremtésére.

A családok racionális megfontolásokat követve – szükségleteik kielégítésére, az általuk tervezett életszínvonal megteremtésére, fenntartására és növelésére – különféle életstratégiát követnek a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyük és szerepük kialakításakor. Vannak családok, amelyek a családgondozás elsődlegessége mellett döntenek (családi karrier), a hagyományos egykeresős modellt követik, ahol általában a nők látják el az otthoni feladatokat, a férfiak a családfenntartó szerepére vállalkoznak, keresőmunkát végeznek. Más családok mindkét felnőtt tagja a munkában történő kiteljesedést tekinti életcélnak, az kap prioritást egyéni életpályájuk teljes hosszán (munkaerőpiaci karrier). Megint mások a munka és a családi feladatok összehangolását tekintik célnak (kettős kötődésű karrier). A gyermekvállalás melletti munka vállalásának feltétele gyermekes családok esetében a gyermekelhelyezés megoldása.

Magyarországon mindhárom karrierút iránti igény jelen van, az iskolai végzettségtől, a családi állapot jellemzőitől és korcsoportoktól függően, eltérő arányban. Az esélyegyenlőség elkötelezett hívei szerint az egyéneknek és a családoknak szabad választást kell biztosítani a háromféle életstratégia között. Ezt azonban még a legfejlettebb országok sem biztosítják maradéktalanul, a piacgazdaságok mindenütt a munkaerőpiaci követelményeknek rendelik alá a családok érdekeit és a választási lehetőséget. Míg a munka vállalása előtt csak munkanélküliség esetén tornyosulnak akadályok, az otthoni családgondozási feladatok kizárólagos ellátására a családok anyagi megfontolásokból nem tudnak vállalkozni, nem engedhetik meg maguknak, hogy lemondjanak a második keresetről. A kettős kötődésű karrier örök dilemmája a túlterheltség, a kevés szabadidő. Főként a kisgyermek(ek) nevelésének követelménye ütközik a kereső munkával.

Különböző felmérések szerint a családok egy része hazánkban szívesen vállalná a hagyományos családmodellt, rendezkedne be kizárólagosan a családi feladatok ellátására, szívesen szabadulna meg a kettős teher okozta feszültségtől, amely a családok stabilitását is veszélyezteti. Ennek a jelenleg diszkriminált rétegnek nyújt alternatívát Benda József javaslata, a hivatásos szülő program. Számításokkal bizonyítható, hogy a modell alkalmazása társadalmi és egyéni szempontból egyaránt gazdaságos, de ami ennél fontosabb, megfordíthatja a népességfogyás trendjét, amely a nemzet fennmaradása szempontjából létkérdés. És lehet-e ennél fontosabb társadalmi cél?

A népességfogyás megállítására makroszintű nemzetstratégiára van szükség, amelynek középpontjában a hazai népesség egészséges fizikai, szellemi és lelki állapotának megteremtése, fenntartása és fejlesztése áll. A népesedési kérdést középpontba állító stratégia megvalósításában a társadalom minden szintjének, intézményének és szereplőjének megvan a maga felelőssége. Ha van széles körű társadalmi akarat, döntéshozói felismerés, bátorság a változtatásra, létrehozható az érintettek együttműködése, akkor a változás öngerjesztő folyamata beindítható. Ebben a folyamatban a család szerepe meghatározó, amely a népesség újratermelésének/bővítésének alapzata, s amely a felnövekvő ­generációk fizikai, szellemi és lelki minőségéért felel. Az egyén felelőssége sem elhanyagolható, hogy személyes döntésével járuljon hozzá a kívánatos fordulathoz.

A kormány családpolitikai intézkedései biztató jövőképet rajzolnak. Ezekhez társítva a családi tevékenység foglalkozásszerű elismerését és javadalmazását, teljessé válna a népesedési stratégiaváltás.

A szerző közgazdászprofesszor, az Összefogás a Gyermek- és Családbarát Magyarországért Szakértői Műhely tagja