Előzősávban gyorsítani hazai termékekkel

A hazai, lokális termékek fogyasztásának előtérbe állítása, az önellátásra nagyobb súlyt fektető közösség szükségszerűen erősítené az egyes országokat.

Nehezen lenne vitatható, hogy a korunk előtt álló legnagyobb feladatok egyike a természeti környezet pusztulásának (pusztításának) megakadályozása vagy legalább lassítása. S az sem, hogy ebben a küzdelemben mindenkinek részt kell vennie. A tudomány fejlődése és részben ezzel összefüggésben a Föld lakosságának ugrásszerű növekedése olyan helyzetet eredményezett, amelyben az új felfedezések nem feltétlenül abban az értelemben jelentenek veszélyt az emberiségre, ahogy az atomkutatók (és például Szent-Györgyi Albert is) a múlt század közepén gondolták. Nem szükséges hozzá gyors véget jelentő atomháború, más, lassabban ható és alattomosabb eszközök is járhatnak szörnyű következményekkel. A legveszélyesebb, ha a pusztító vírusok magát az immunrendszert veszik birtokukba, s irányításuk alá vonják a természetes védekezést.

Idén tavasszal új vagy csak láthatóbb összefüggésrendszer alakult ki ökológia és politika között. A tények: az uniós választások előtt jelentős mértékben csökkent a baloldali szavazók száma, miközben egyértelműen emelkedett a zöldpártok népszerűsége. A baloldallal és liberálisokkal összefonódott jobboldali centrum szintén gyengült, erősödtek viszont s több fontos országban győztek a nemzet céljait radikálisabban megfogalmazó irányzathoz sorolható pártok és azok vezetői (Farage, Le Pen, Salvini stb.).

Témánk szempontjából a balról zöld irányra váltó szavazók motivációi tűnnek a legérdekesebbnek. Az egyre kevésbé trendi balos retorika helyét a sajtóban sokszor és nagy erővel az újfajta katasztrofizmus, a pusztulás közvetlen veszélyének víziója foglalja el. A környezeti változások hamarosan visszafordíthatatlanok lesznek, állítják – vagy már azok. (Európa történetében számos világvégevárás volt már.) Mindazonáltal a veszély valós. Szavazzunk tehát a zöldpártokra. Ezek a pártok viszont a klímaváltozásra is hivatkozva egytől egyig támogatják a migrációt és az európai parlamentben működő lobbicsoportok mögött álló globalista nagytőkét, amely a sajtó nagyobbik részét is birtokolja, továbbá működteti a különféle, politikai célokat megvalósítani akaró NGO-kat, civil szervezeteket.

Egy bizonyos szempontú (az európai őslakosok biztonsága azonban nem számít) humanitárius értékekre hivatkozva kívül helyezik magukat a demokrácia működésének szabályrendszerén, skrupulusok nélkül erőszakot téve egy ország törvényes rendjén (migránshajók erőszakos partra szállása Lampedusa szigetén). Vagyis aktívan munkálkodnak a nemzetek fölött álló európai szuperállam létrehozásán. Felvetődik a gyanú, hogy a környezetvédelem ebben az esetben valójában nem más, mint európai szinten sikeresen alkalmazott politikai termék. (Nálunk az önmagukat zöldnek állító pártocskák ebben is megbuktak.)

A mindenki aktivitására számító igazi természetvédelem csak földgolyó méretű lehet. A bajok forrása, a környezetszennyezés nem kis részben éppen a globális termeléssel, az iparral és a kínálattal van összefüggésben. Az áruk szabad mozgásában bekövetkező változás bizonyos mértékű, észszerű csökkenése máris jelentős mértékben tehermentesítené a környezetet. Európa autósztrádáin gyakori jelenség, hogy a külső sávban folyamatosan haladnak az óriási mennyiségű káros anyagot kibocsátó kamionok, viszik a javakat innen oda, onnan ide. A nagyáruházak polcain a világ szinte minden helyéről származó árucikk megtalálható, s nem csak a kíváncsiság kielégítésére szolgáló kis mennyiségben.

Ha főleg a környezetünkben megtermelt, kevés járulékos (lég)szennyeződéssel készült élelmiszert fogyasztanánk, s a piacokon vagy egyéb módon maguktól a termelőktől vásárolnánk, többet tennénk a környezetvédelem ügyéért, mint ha kiütnénk gyermekeink kezéből a tejbe merített műanyag szívószálat.

A hazai, lokális termékek fogyasztásának előtérbe állítása, az önellátásra nagyobb súlyt fektető közösség szükségszerűen erősítené az egyes országokat. Csökkentené „kitettségünket” a külső hatásoknak, növelné szuverenitásunkat. A gondolkodásmód és a vásárlási gyakorlat ilyen jellegű általánossá válása után a globalizmus elvein és anyagi hátterén nyugvó jelenlegi zöldpárti politika önmagával kerülne ellentmondásba, amit a farkas figyelmeztet farkasveszélyre taktika alapján csak ideig-óráig lenne képes elfedni.

Természetesen senki sem gondolja azt, hogy kizárólag itthonit fogyasszunk, de azt igen, hogy változtassunk az arányokon, s figyeljünk a környezetvédelem „kamionos” aspektusára is, ne csak a műanyag zacskókra.

A szerző egyetemi tanár