Pár hónapja ugyancsak a The New York Times kénytelen volt beszüntetni a politikai karikatúrák közlését, miután egy máshonnan a nemzetközi kiadásába átvett gúnyrajz nyomán elszíneződött az antiszemitizmust mérő lakmuszpapír. Karikaturisták szerződését is felmondták ennek következtében.
Az említett négy történetből legalább kettő közvetlenül Donald Trump 2017 óta tartó és mindkét politikai irányból – pró és kontra – komoly indulatokat keltő elnökségéhez kapcsolódik. A liberális világlap alapállása annyira Trump-ellenes, hogy a 2016-os elnökválasztás után elnézést is kért a saját olvasótáborától, amiért „elfelejtette” bemutatni nekik a győztes elnökjelölt vidéki hátországát, az egyszerű, hétköznapi Amerikát.
Dean Baquet főszerkesztő pedig egy minapi rendezvényen – egy kiszivárgott hangfelvétel szerint – elismerte, a teljes hírszerkesztőséget arra az azóta sem bizonyított elméletre építették fel, hogy Trump együttműködött az oroszokkal a 2016-os választások során.
Amerikai médiaszakemberek ma arról beszélnek: ahogy mi mindannyian, e 168 éves lap is keresi a helyét a változó világban. Az újságot kiadó A. G. Sulzberger pedig a sajtószabadságra hivatkozik, és arra, hogy 33 elnök alatt szolgálták a közvéleményt, most sem hagyják magukat megfélemlíteni. Wright-Piersanti kínos üzeneteit állítólag Trump egyik embere ásta elő, annak nyomán, hogy a lap minap szerkesztőségi állásfoglalásban vádolta meg az elnököt az antiszemitizmus szításával. Ha ez így van, a fagylalt visszanyalt.
Senki nem vonhatja kétségbe azt az értéket, amelyet a sajtószabadság világszerte képvisel, de nekünk, a politikai sajtóban dolgozó újságíróknak is tudomásul kell vennünk: megnyilatkozásainkat, akár hosszú esztendőkkel ezelőtt posztolt, digitális lábnyomainkká lett üzeneteinket ma már bárki bármikor hitelességi próbának vetheti alá. Annak a hitelességét mérve, amit állítólag képviselünk.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!