Befürödtek a nagy adósságfürkészek

A jobboldali költségvetés közös érdekeltségbe integrálja a hazánkban működő külföldi vállalkozásokat is, míg a baloldali ezen szereplőket pozitív megkülönböztetésben részesíti.

Fotó: Kurucz Árpád

A jelenkori eladósodásunk hajnalán (1973-ban) az erre a vitathatatlan összefüggésre figyelmeztető, s szellemi és vezetői erejének csúcsán lévő MNB-elnököt (László Andort) azonnal menesztették. Ezt követően az állam adósságának növekedése erősödő dinamikával eltartott egy negyedszázadig, egészen 1998-ig, ügyet sem vetve az időközben végbement politikai rendszerváltásra.

Maradt az adósság, és azok is, akik annak növelésében aktívan részt vállaltak. Amikor az államadósság kamatai már olyan súlyos teherként jelentkeztek, hogy azokat már további hitelfelvételekkel sem lehetett fedezni, az állampolgárok juttatásaiból kellett rendszerszinten elvenni. (Lásd a sorozatos lakossági megszorításokat.) Szinte azonnal szárnyra kapott és évtizedeket élt a hamis magyarázat, hogy a polgárok túlfogyasztásának (emelkedő jólétének) lettünk áldozatai, tovább nyújtózkodtunk, mint ameddig a takarónk ért, holott a számok éppen ennek az ellenkezőjét támasztották alá. A mai napig nem készült az adósságtörténetet a valóságnak megfelelő feltárás, pedig komoly tanulságokkal járhatna!

Az 1998-ban hivatalba lépő polgári kormány impozáns gazdasági növekedést létrehozva az eladósodás mértékét a kritikus 80 százalék körüli szintről sikerrel hozta vissza a veszélyzónából, és 2002-ben 53 százalékon adta át a hajszállal és erősen vitatható módon ismét kormányra kerülő baloldali kormánynak.

Ettől kezdve az államadósság a jól ismert baloldali modellt és magyarázatokat követve ismét száguldásba kezdett, és 2011-ig, a GDP- arányos 80,5 százalékot elérve, meg sem állt.

A retorika úgy módosult, hogy jó ideig „jóléti rendszerváltásról” volt szó, és ennek korábbi elmaradását a korábbi polgári kormány nyakába varrták. Med­gyessy Péterék a megalapozatlan bérintézkedéseik hatását, valamint az ezzel járó új adósságtömeg nagy részét az önkormányzati szektorra hárították, miután elfogyott a polgári kormány által hátrahagyott több száz mil­liárd forintos költségvetési tartalék. Ismét belendültek a lakossági megszorítások, leépítették az otthonteremtési támogatásokat, a „nem lesz gázáremelés”-szerű szlogenek mellett sorozatban jöttek az áremelések, és végül az állampolgárokat, a hazai kisvállalkozásokat és az önkormányzatokat nyomorba döntő, de agyonreklámozott, megváltásnak kikiáltott devizaalapú hitelek.

Utóbbiak kártételeitől a mai napig sem szabadultunk meg teljesen. A jelenkori államadósság hamarosan eléri fél évszázados történetét. Emiatt szolgál is megkérdőjelezhetetlen tanulságokkal.

Mindenekelőtt kijelenthető, hogy a felelőtlen és soha meg nem térülő államadósság-gyártás egyértelműen baloldali csodafegyver, amihez mindig hozzátartozik a valóság­alappal nem rendelkező, „Tovább nyújtózkodtunk, mint a takarónk ért”, illetve a hamis „Jóléti rendszerváltást!” szlogen.

Az állam működtetésének alapjait baloldali kormányok idején a hitelfelvételek és a sorozatos lakossági megszorítások képezik. Hiteleket szigorúan külföldről vesznek fel, és többnyire idegen pénznemben.

Az állam éves költségvetését tendenciózusan hamisan tervezik, a kiadásokat alul-, a bevételeket túlméretezik. Rendszeres az évközi nagy felébredés is – volt, amikor már az első negyedév végén –, hogy elszálltunk, és jönnek a menetrend szerinti megszorítások. Természetesen a polgári kormányok is dolgoznak államadóssággal, ha másért nem, kényszerűségből, a megörökölt adósságok okán.

Azonban minden igyekezetük arra irányul, hogy az éves hiány mértéke sokkal kisebb legyen, mint a gazdaságnövekedés százaléka. Ha mégis többlethitel-felvétel történik, akkor annak a finanszírozott projektből kell megtérülnie, és még hasznot is várunk tőle.

A hitel a végletekig kerülendő idegen pénznemben, hiszen annak árfolyamára mi nem tudunk hatással lenni, az bármikor ellenünk fordítható. Mindenkor előnyben részesítjük az állam hazai és forintban aktív hitelnyújtóit, hiszen a nekik fizetett kamatok hazai vásárlóerőt képviselnek és élénkítik a gazdaságot.

Végül megvonható a baloldali és a polgári kormányok költségvetési gyakorlatának legszembetűnőbb eltéréseinek mérlege is. A polgári kormányok, miközben bevételeiket polgáraiktól és hazai cégektől szerzik, a kiadási oldalon is elsősorban őket kívánják helyzetbe hozni.

Külföldieknek akkor juttatnak pénzt, ha az a külföldi itteni tevékenységének eredményeként a juttató költségvetésnek is busásan megtérül. A baloldal szintúgy a hazai szereplőktől vár bevételeket, de a kiadási oldalon először a neki kedves külföldi szereplőket látja el, a hazaiaknak a maradékelv szolgál. Ha kevés marad, jön a menetrend szerinti lakossági megszorítás.

A jobboldali költségvetés közös érdekeltségbe integrálja a hazánkban működő külföldi vállalkozásokat is, míg a baloldali ezen szereplőket pozitív megkülönböztetésben részesíti. Az egyik pénzvilág-hatalmi, a másik patrióta szemléletű költségvetés.

A szerző közgazdász