Stabilitás és növekedés egy füst alatt

Távlatos módon gondolkodva, előzetesen végig kell gondolni a döntési lehetőségeinket, azok potenciális következményeit. Hiszen egyszerre akarunk stabilitást és növekedést, emellett nemzetépítést is!

Fotó: Bruzák Noémi Forrás: MTI

Az elmúlt évek gazdaságpolitikai lépései mögött három nagyon fontos cél húzódik meg.

Az első Magyarország válságállósága. Miután manapság nagyon nagy a világgazdasági helyzetnek való kitettség, s mivel lépten-nyomon felmerül a kutatói-elemzői körökben a közelgő válság potenciális esélye (mivel régen volt válság a világban, így a cikluselméletek alapján a következő közeli megvalósulása eséllyel bír), nem árt óvatosnak lenni.

Ráadásul a gazdaságpolitika álmoskönyvében az a tankönyvi leírás, hogy mindezt a gazdasági prosperitás, a „bő esztendők” alatt célszerű megtenni. Akkor kell tartalékolni, csökkenteni a potenciális kockázatokat. Ennek a célnak az érdekében történik a költségvetési és a fizetési mérleg kedvező kondícióban tartása, az adósságállományunk csökkentése, forintosítása. De bizonyos értelemben ebbe illeszkedik a versenyképességünk – különösen a hazai kkv-szektor esetében történő – előmozdítása, fokozása is.

A második (nem erősorrendben) szempont a gazdasági növekedésünk ütemének magasan tartása, fenntarthatóságának erősítése. Az első célhoz sorolt hazai versenyképesség ehhez a célhoz látszólag jól illeszkedik. Konkrétan nézve azonban a költségvetési hiány leszorítása (akár a kiadások csökkentésével, akár esetleg adóemeléssel történik) általában ellentmond a második célnak. Mint ahogy a hazai államadósság-finanszírozáshoz szükséges állampapírok nagy tömegű kibocsátása esetében is komoly kockázatot jelent, hiszen így a megtakarításba vándorló pénz, illetve forrás nem a pénzintézetek közvetítésével a gazdasági növekedést közvetlenül ösztönző beruházásokat segíti, támogatja.

Ráadásul az is feszültségforrás, hogy a válságállóság elérése sokkal inkább hosszabb távú cél, míg a gazdasági növekedés ösztönzése pedig általában a rövid távú, politikai/választási érdekeket szolgálja. Nekünk azonban egyszerre kell rövid, de középtávon is gondolkodni ahhoz, hogy felelős döntéseket tudjunk hozni, illetve hogy a gyermekeink szemrehányásait ne kelljen majd később hallgatni.

A harmadik fontos célkereszt (gyermekeink emlegetése át is vezet bennünket ehhez) a fontos nemzetstratégiai célok jó definiálása, azok irányába tett hatásos és szisztematikus lépések sorozata. Ma talán a legfontosabb ilyen cél a családpolitikai-nemzetvédelmi intézkedések, de ezek sok pénzbe kerülnek, így az első és második céllal – legalábbis rövid távon – szemben állnak. Szintén nemzetstratégiai célnak tekintem a hazai nettó munkajövedelmek jelentős és az évek hosszú sorában érvényesített növelését, mert enélkül fokozódna a már így is kritikus mértékű munkaerő-elvándorlás. S mivel a növekvő bérjövedelmek terheit nem lehet kizárólag a Magyarországon működő cégekre hárítani, így ez megintcsak a költségvetési pozíciónkat rontja, az egyensúlyunkat, válságállóságunkat veszélyezteti.

Szintén nemzetstratégiai célnak tekinthető a digitalizációs infrastruktúra és tudás segítése, elterjesztése, amely bár sok pénzbe kerül, de a világgazdasági versenyképességünknek ma az egyik legjobban látható, illetve legfontosabb területe, tényezője.

Azt gondolom, hogy a lényeg világos: nagyon bonyolult soktényezős játszmában vagyunk, ahol bár szeretnénk sokkal inkább a magunk urai lenni, de pont az önállóságunk, s cselekvőképességünk fokozása miatt nagyon okosan, patikamérlegen kimérve kell döntenünk a megteendő lépések köréről, azok ütemezéséről. Távlatos módon gondolkodva, s a jó sakkjátékos mintájára, előzetesen végig kell gondolni az alternatívákat, a döntési lehetőségeinket, azok potenciális hatásait, következményeit. Hiszen egyszerre akarunk stabilitást és növekedést. S emellett nemzetépítést is!

A szerző közgazdász, főiskolai tanár