Rajongott kedvencből közellenség

Valóban, nyolcvanöt évesen vissza lehet lépni. Különösen ebből a mai világból abba, az akár egy emberöltővel ezelőttibe. És nem csak Kanadában, nem csak túl a nyolcvanon.

Fotó: REUTERS Forrás: Reuters

Egy hete még mindenki által ismert és majdnem mindenki által kedvelt személyiség volt a világ második legnagyobb országában Don Cherry, akit 2004-ben a CBC televízió nézői minden idők hetedik legjelentősebb kanadai személyiségévé választottak. Mára azonban az első számú közellenséggé vált saját hazájában.

Pedig az emberiség egyetemes mércéje szerint nem vetemedett semmi rendkívüli gazságra; nem irtott ki indiánokat, eszkimókat, még csak fókákat sem, nem mérgezte meg a Szent Lőrinc-folyót, nem robbantotta fel a montreali Notre-Dame-székesegyházat. Ám napi értéken súlyosabb az ő vétke. Olyasmit mondott, amit tilos.

A különféle koroknak megvannak a maguk tiltott tabutémái: egyszer a boszorkányok létezésének tagadása fenyegetett máglyahalállal, másszor a Föld gömbölyű volta vagy a heliocentrikus világkép melletti érvelés. Hogy most miért jár a kiátkozás, azt két-három szóban képtelenség is megfogalmazni. Mint ahogyan azt is, hogy Donald Stewart Cherry miért a múlt szombaton elhangzott mondatai miatt ítéltetett belső számkivetésre.

A nyolcvanöt éves úriember egykori, átlagos jégkorongozóból, majd kiváló edzőből rendkívül népszerű szakkomentátorrá emelkedett, 1986-tól harminchárom éven át az ország egyik legnézettebb műsora, a Hockey Night in Canada úgynevezett Coach’s Corner egyik főszereplője, kommentátora volt. Alkalmakhoz illő, extravagáns öltözékeivel és sarkos, egyenes véleményével valamelyest megosztotta ugyan a publikumot, de összességében igazi közönségkedvencnek számított.

Egészen 2019. november 9-ig. Ekkor, a televízióban közvetített hokimeccs első harmada után a maga kissé nyers és egyszerű, de nem bántó stílusában felhívta a figyelmet arra, hogy közeleg november 11., az első világháborút a nyugati fronton lezáró fegyverszüneti egyezmény évfordulója, amely az angolszász kultúrkörben az emlékezés és a hősök napjává (Remembrance Day) magasztosult. Ilyenkor a Brit Királyi Légió veteránjainak jelképét, szertartását átvéve a nemzetközösség polgárai piros pipaccsal tisztelegnek az elhunyt katonák előtt.

Don Cherry erre – pontosabban egy letűnőben lévő világra – merészelt emlékezni és emlékeztetni, szöveghűen suta fordítással, ezekkel a szavakkal: „Ti, akik ide jöttök, szeretitek az életformánkat, ezt a tejjel- mézzel folyó Kánaánt, legalább vehetnétek pár dollárért pipacsot vagy valami hasonlót. Ezek a fiúk a legnagyobb árat fizették azért, hogy ti is így élhessetek, így élvezhessétek az életet itt, Kanadában.”

Ennyi hangzott el. Nem több és nem kevesebb. Mit mondott tehát Don Cherry? Azt, hogy a Kanada új lakói is tehetnének egy gesztust a régiek, főként azok felé, akik életüket adták a hazájukért, a következő generációkért. Ellenben mit nem mondott? Azt, hogy bárki felesleges, nem kívánatos, kirekesztett, kirekesztendő, üldözött, üldözendő lenne ebben az Európa nagyságú, de nem egészen negyven mil­liós népességű országban.

A korlátlan térségek és lehetőségek, a tiszta északi levegő és gondolatok, a tolerancia földjén mégis úgy ugrottak neki Don Cherry torkának, mintha mondjuk 1965-ben a Szovjetunióban azt állította volna, hogy Lenin nagy kókler, német ügynök és szoknyavadász volt.

A hokishow-t sugárzó Sportsnet azonnal és riadtan határolódott el, leszögezve, hogy alkalmazottja diszkriminatív és sértő megjegyzései nincsenek összhangban a csatorna által vallott értékekkel. Don Cherry több mint három évtizedes szakértő társa, Ron MacLean a Twitteren kért elnézést és fejezte ki sajnálkozását az elhangzott és elfogadhatatlan megjegyzések miatt. Az NHL, a profi liga nyilatkozatban bélyegezte meg Cherryt, aki az ő véleményére is kíváncsi Toronto Sunnak beérte ennyivel: nem fog mentegetőzni, elmondta, amit akart, és azt igenis komolyan gondolta.

Ezzel követte el a második hibát. Nem szállt magába, nem szórt hamut a fejére, nem rettent meg a véleményterrortól, nem demonstrálta a külvilág felé, hogy lám, így jár az, aki szembemegy a fősodorral, és nemcsak kimondja azt, amit gondol, hanem még ki is tart mellette. Ekkor vált végképp menthetetlenné a helyzete. A Sportsnet elnöke, Bart Yabsley hétfőn bejelentette, hogy Cherryt menesztették: „A vele folytatott további eszmecserét követően az a döntés született, hogy elérkezett az ideje az azonnali visszalépésének.”

Valóban, nyolcvanöt évesen vissza lehet lépni. Különösen ebből a mai világból abba, az akár egy emberöltővel ezelőttibe. És nem csak Kanadában, nem csak túl a nyolcvanon.

Amikor e sorokat írom, döbbenetes kontrasztként éppen a KFT együttes slágerét hallom az egyik rádióból és 1984-ből. „Minden feketének fizetek egy feketét!”, valamint „A lányokat majd a bozótba csábítom, egy négercsókért mindenem odaadom, utólag úgyis az egészet letagadom”, dalolták vígan a fiúk, és senki sem bélyegezte őket rasszistának, hímsovinisztának, aljas ösztönök gerjesztőjének. Sőt, a lemezt máig hallani, felfoghatatlan, miért nem zúzták még be.

Valószínűleg csak azért, mert bár a Don Cherry-féle közellenségeket már lefülelik, de még most sem minden tökéletes.