A tömegtársadalmak korában nem elég jól kormányozni, amint ez 2002-ben oly fájdalmasan nyilvánvalóvá vált. A kampánytechnika olyan, mint a sebészet: sokszor nem mutat valami épületes látványt, de jól érzékelhető haszonnal jár. Enélkül ma nem lenne aktív család- és népesedéspolitika, nem lenne közel teljes foglalkoztatás, nem lenne egy évtizede stabil államháztartás, nem takaríthatott volna meg az ország sok száz milliárd forintnyi kamatkiadást, nem maradt volna itthon ugyanakkora nagyságrendben korábban külföldre utalt profit. Nem nyílt volna tér a hazai vállalkozások előtt, nem épülne újra a Kárpát-medencei egységes gazdasági tér, nem újult volna meg településeink arculata, nem lenne kulturális megújulás és nemzetegyesítés, nem lenne rend és javuló közbiztonság.
Mindezt onnan tudhatjuk meglehetős biztonsággal, hogy a nem különösebben meggyőző ellenzéki megnyilvánulásokból az azért világosan kivehető, hogy minden ponton hevesen bírálják a polgári kormánypolitika fő stratégiai irányait, nem hagyva kétséget afelől, hogy hatalomra kerülve visszazökkentenék a szerintük korábban jól bevált kerékvágásba az ország szekerét. Visszahoznák a magas kamatok és adók, a „versenyképesen” alacsony bérek és tétlenségre ösztönző segélyek, a multikkal „egyenlő” versenyre kényszerülő vállalkozók világát, a nyugat-európai érdekekhez való szolgai igazodás szellemét a nemzeti érdekképviselettel, a szabadosságot a renddel, a bűnözők jogainak védelmét az áldozatokéval szemben. Mi több, a feltétel nélküli alapjövedelem, a nyitott határok vagy a hetvenhétféle gender meghonosításával újabb baloldali vívmányokkal is megörvendeztetnék a polgárokat.
Pedig mennyire hiányzik egy olyan, potenciálisan kormányképes baloldali ellenzék, amely a nemzeti stratégiai célokban egyetértve lenne képes a kisemberek érdekképviseletét magára vállalni. De ennek nyomai ma kevésbé lelhetők fel. A reális alternatíva ma csak a visszarendeződés és a káosz. Egy klasszikust, Lengyel Lászlót idézve: „Az ellenzéknek nincs közös neve, szimbóluma, eszméje, se pozitív programja, se vezető egyénisége, se szakmailag képzett csapata.”