Az olaszoknál más a helyzet. Nyilván nem mindenki képzett tenor, de az áriákat sokan ismerik, a „nápolyi dalokat” dettó, és akkor a popzenéről még nem is beszéltünk. Ott vannak a cantautorék, az énekes-dalszerzők, egyszerű hangszerelésű dalokkal és saját, a hétköznapi életről, szerelemről, de akár társadalmi, filozófiai kérdésekről szóló, gyakran költői szövegekkel és ezeknek a közös éneklésébe szinte mindenki be tud szállni, és még cifrázhatja is, amennyiben akad otthon legalább egy kósza csörgődob. Többnyire akad. És e tekintetben jóval kisebb a generációs szakadék, mint például nálunk. A L’italiano (Lasciatemi cantare) Toto Cutugnótól szinte alternatív himnusznak számít (érdemes megnézni a hivatalos videót, hogy miért és hogy miként fogalmazódik meg egyszerűen az identitás) és Domenico Modugno, Rita Pavone, Gianni Morandi és Adriano Celentano sem holmi olcsó retró, Zuccheróról vagy Jovanottiról már nem is beszélve. És persze mindennek jelentése van, csakúgy mint Marcello Mastroianni arcának, a gyönyörű nőknek vagy a Fiat 600-as karosszériájának +a L’italiano nyelvleckével is felérő állóképes klipjében.
Például az egyik legnépszerűbb erkélykoncertes videón Maurizio Marchini tenor énekli firenzei otthonában Puccini Turandotjából a Nessun dorma áriát. Az még csak hagyján, hogy a végén szem nem marad szárazon, de a biztatás, az üzenet is egyértelmű. Vincero, azaz győzni fogok! Ez Gennaro Gattuso tekintete a kilencvenedik percben, még a régi Milanból.
Vagy egy egyszerű üzenet, amely arról szól, hogy mindenki az erkélyekre, énekelni! Mert siamo un grande paese, mi egy nagy ország vagyunk. És már nyomják is a Macarenát, ahogy a torkukon kifér. A balkonok népe felelősségteljes és szolidáris. Aki teheti, fegyelmezetten otthon marad, és ahogy csak teheti, tiszteletét fejezi ki azok iránt, akik a köz érdekében nem tehetik. Mindenki tehetsége és tehetőssége szerint.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!