Felhatalmazás a közjó érdekében

A törvény a járványügyi szabályszegőket és rémhírterjesztőket súlyos büntetésekkel rendeli büntetni.

Budapest, 2014. június 1. Magyarország Alaptörvénye (korábban Alkotmánya) a magyar jogi hierarchiában a legfelsõbb jogszabály, amely 2012. január 1-jén lépett hatályba. Az Országgyûlés az Alaptörvényben szabályozza Magyarország jogrendjét, az állampolgárok alapvetõ jogait és kötelezettségeit, meghatározza az államszervezetre vonatkozó alapvetõ szabályokat. Mivel az Alaptörvény az állam legmagasabb szintû törvénye, egyetlen más jogszabály sem lehet ellentétes vele, efelett az Alkotmánybíróság õrködik. MTVA/Bizományosi: Faludi Imre *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítõje vállalja a felelõsséget. Fotó: MTI

A koronavírus elleni védekezésről szóló, az Országgyűlés által március 30-án elfogadott 2020. évi XII. törvény a legfőbb érték, az emberi élet és egészség megóvására irányul, ennek rendel alá más értékeket, illetve jogokat, szabadságokat az alaptörvény szellemében, amelyet a G. cikk (2) bekezdése tételesen is államfeladatként ír elő: „Magyarország védelmezi állampolgárait.”

Ez a kötelezettség az alaptörvény által garantált élethez való jogból (II. cikk) és testi, lelki egészséghez való jogból (XX. cikk) fakad. A nemzeti hitvallás szerint „a polgárnak és az államnak közös célja a jó élet, a biztonság, a rend, az igazság, a szabadság kiteljesítése”.

Az alaptörvény 28. cikkében jogértelmezési parancsként rögzíti többek között, hogy az „alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak”. Ez egyúttal a jogalkotás parancsát is kifejezi, mert így értelmezni az ilyen elvek szerint készült törvényt és más jogszabályt lehet. A koronavírus-törvény annak indokolását is figyelembe véve, a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgál. Semmilyen általunk ismert kifogás és bírálat nem tudta – s ami fontosabb: nem is célozta – ennek érdemleges cáfolatát adni.

Az alaptörvény 53. cikkének (1) bekezdése kötelezi a kormányt, hogy az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén, valamint ezek következményeinek az elhárítása érdekében veszélyhelyzetet hirdessen. Ez a rendelkezés azt a lehetőséget is biztosítja a kormánynak, hogy sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli és átmeneti intézkedéseket vezethessen be. E helyütt kell arra utalni, hogy volt olyan liberális jogvédő, aki teljesen megalapozatlanul, hisztériakeltő célzattal kétségbe vonta már a veszélyhelyzet kihirdetésének jogosságát is.

Az alaptörvény 53. cikkének (2) bekezdése szerint a kormány a veszélyhelyzetben rendeletet alkothat, amellyel – a sarkalatos törvényben meghatározottak szerint – egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat. Garanciális jelleggel rögzíti ugyanakkor az 53. cikk (3) bekezdés, hogy a kormány ilyen rendelete tizenöt napig maradhat hatályban, kivéve, ha a kormány az Országgyűlés felhatalmazása alapján a rendelet hatályát meghosszabbítja.

Nem vitatható, hogy a világszerte már több mint egymillió-négyszázezer megbetegedést okozó Covid–19 járvány miatt hazánkban indokolt volt a veszélyhelyzet kihirdetése (40/2020. [III. 11.] kormányrendelet a veszélyhelyzet kihirdetéséről). A hazai és külföldi bírálók előszeretettel elfelejtik megemlíteni, hogy az alaptörvény 53. cikk (4) bekezdése szerint a kormány veszélyhelyzet kezelése körében kiadott és az Országgyűlés felhatalmazásával meghosszabbított hatályú rendelete a veszélyhelyzet megszűnésével hatályát veszti.

Az előbbi kormányrendelet által első lépésként létrehozott különleges jogrendet követő, a koronavírus-járvány ellen született törvényben az Országgyűlés arra adott felhatalmazást, hogy a veszélyhelyzetre tekintettel megalkotott kormányrendeletek hatályát szükséges esetben, célnak megfelelő és arányos módon a kormány meghosszabbíthassa.

A járvány elleni védekezésről szóló törvény tehát sarkalatos törvényként egészíti ki a katasztrófavédelemről szóló 2011. évi CXXVIII. törvény szabályait az élet- és egészségvédelem szükséges és arányos megóvása céljából.

A koronavírus elleni védekezésről szóló törvény 2. § (1) bekezdése kimondja, hogy a kormány a veszélyhelyzetben az állampolgárok élet-, egészség-, személyi-, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében rendeletével egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet és egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat.

Döntő jelentőséggel bír a törvény 2. § (2) bekezdése, amely szerint kormány a rendkívüli jogrend gyakorlásával kapcsolatos jogkörét csak a szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, kifejezetten csak a Covid–19 humánjárvány megelőzése, kezelése, felszámolása, továbbá káros hatásainak megelőzése, illetve elhárítása céljából gyakorolhatja. A koronavírus-törvény adta felhatalmazással tehát csak felelősen, a célokkal arányosan és csak a szükséges mértékben élhet a kormány, ennek betartása kötelessége.

Az alaptörvény alapján egyértelmű, hogy a koronavírus okozta tényleges járványügyi vészhelyzet megszűnése – ami jól meghatározható egészségügyi mutatókhoz, a járvány megszűnésének tényéhez kapcsolódik – a kormány által kötelezően megállapítandó és számonkérhető lesz. Ezt írja elő az alaptörvény 54. § (3) bekezdése: „A különleges jogrendet a különleges jogrend bevezetésére jogosult szerv megszünteti, ha kihirdetésének feltételei már nem állnak fenn.”

Lényeges garanciát jelent, hogy a különleges jogrendben az alaptörvény alkalmazása nem függeszthető fel, az Alkotmánybíróság működése nem korlátozható. A törvény eljárási garanciákat teremt arra, hogy az Alkotmánybíróság szükség esetén ügyrendtől eltérően és elektronikus telekommunikációs eszköz alkalmazásával is ülésezhessen. Az előbbi garanciális jellegű tartalmi és időbeli megkötések fényében a felhatalmazás határozott időtartamra szóló meghatározásának hiánya – amit a hazai és külföldi bírálók leginkább aggályosnak tartanak – nem bír érdemi jelentőséggel.

A határozott időtartam látszólag ugyan egyértelmű korlátot jelentene a rendkívüli jogrend gyakorlására, azonban azt a hatalmas kockázatot rejti magában, hogy ha a jelenlegi hatalmas és jelentős eredményeket felmutató össznemzeti erőfeszítések ellenére eszkalálódna a járvány, és ez átmenetileg az Országgyűlés működését is ellehetetlenítené, akkor fennállna a veszélye annak, hogy a járvány elleni küzdelem során hozott élet-, egészség-, vagyon- és határvédelmi és más biztonsági intézkedéseket tartalmazó egyes vagy egy idő után akár az összes kormányrendelet hatálya 15 nap után megszűnne.

Ez pedig életeket, egészséget és biztonságot tömegesen fenyegető, veszélyeztető nem kívánt kaotikus helyzethez vezethet, amelyet senki nem kívánhat, akinek fontos a magyar emberek élete, egészsége és biztonsága.

Szerencsére soha nem fogjuk megtudni, hogy az ilyen nem kívánt káosz okán a járvány miatt elhunyt emberek hozzátartozóinak vajon miként magyaráznák el a diktatúrát alaptalanul emlegető balliberális politikusok, liberális jogvédők és a segítség helyett csak bírálatot megfogalmazó külföldi bírálók: miért volt szükség az alapvető jogok doktriner és demagóg védelmezése jegyében a határozott időkeretre, ami káoszhoz és életek elvesztéséhez vezetett volna. A különleges jogrend ilyetén, közösségi érdekű alakulása megmentette a hamis vélemények terjesztőit, rossz döntések szorgalmazóit azoktól az indulatoktól, amelyeket törvényhozási mulasztás miatt meghalt emberek hozzátartozóitól, ezek számonkérése miatt kellett volna elszenvedniük.

A fentiek miatt a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt megalapozatlanul, tévesen és felelőtlenül minősítették hatalmi visszaélésnek és diktatúrába vezető jogszabálynak a balliberális közszereplők, a liberális jogvédők és a magyarországi ellenzék túlnyomó része, továbbá – nem kizárhatóan sugalmazásuk alapján – az EU egyes csúcsképviselői, de még az Egyesült Államok egyik szenátora is.

Szerintünk ezek a politikailag motivált vádak – az előbbiek szerint – valótlanok, megalapozatlanok, felelőtlenek és ellentétesek a Covid–19 vírusjárvány okozta veszélyhelyzetben szükséges és kívánatos nemzeti együttműködés, illetve európai szinten a szolidaritás, szuverenitás és az alkotmányos identitás tiszteletben tartásának követelményével.

A törvény a járványügyi szabályszegőket és rémhírterjesztőket súlyos büntetésekkel rendeli büntetni világosan meghatározott törvényi tényállások megvalósítása esetén. A büntető törvénykönyv szükségesség és arányosság tesztjét kiálló ezen módosítását a véleménynyilvánítási és sajtószabadságot fenyegető, diktatórikus intézkedésként beállítani komolytalan és megalapozatlan. Ennek hangoztatása hiteltelenséget igazol.

A bírálók egyszólamú kórusának ellenérveiben, az alaptalanul hivatkozott korlátlan felhatalmazási kritikában visszacsengenek az első és második világháborút megelőző felhatalmazási törvények amúgy nagyobbrészt szükséges rendelkezései és azok a pártos jogirodalmi rosszallások, amelyek a pártállami időben rendszerkritikaként is megjelentek erről a tankönyvekben és másutt.

Különösen nem helytálló ez a hivatkozás 2020-ban, egy megrendítő hatású világjárvány idején, amikor egyetlen lehetősége van az önrendelkezés útját járó és emiatt az EU részéről folyamatosan támadott magyar nemzetnek: a felelős országvezetés erőfeszítéseinek összenemzeti támogatása politikai beállítottságtól függetlenül, mivel a kormányzat már bizonyította, hogy eltökélt szándéka, terve, cselekvőképessége, társadalmi támogatottsága és eszközei vannak a nemzet megvédésére. Ezen küzdelem akadályozása – különösen politikai, világnézeti indíttatásból – több mint hiba: súlyos, történelmi bűn.

A törvényhozás és a felelős társadalom közjóra irányuló alkotmányos és erkölcsös célja nem lehet csupán a járvány elhúzódása, a veszélyhelyzet terjedésének lassítása, hanem annak leküzdése, a halálos áldozatok számának lehetőségek szerint való legkisebb mértékre szorítása, s nemzetközi összehasonlításban példás humanitárius helyzet elérése, a magyar társadalom megóvása.

A koronavírus elleni védekezésről szóló törvény alkalmas lehet arra, hogy jogi keretül szolgáljon a Magyarországra és nemzetünkre a mostani drámai válsághelyzetben legnagyobb fenyegetést jelentő járvány és tömegkatasztrófa leküzdésére, a második világháború és kommunista diktatúra pusztítása után bekövetkezhető legnagyobb társadalmi-gazdasági csapás elhárítására.

Isten óvja és vezesse Magyarországot!

A szerző elnök, Nemzeti Jogvédő Alapítvány, illetve ügyvezető, Nemzeti Jogvédő Szolgálat