Korunk hőse: az orvos

A II. világháború óta nem szorult rá a politika annyira egy szakma képviselőire, mint ma.

2020.04.15. Koronavírus szűrés, CMC Déli Klinika Fotó: Móricz-Sabján Simon Fotó: MORICZ SABJAN SIMON

Az orvosi hivatás hagyományosan a leg­elismertebb foglalkozások közé tartozik. A 2016-os mikrocenzus a Központi Statisztikai Hivatal honlapján elérhető eredménye szerint a legnagyobb presztízsű tíz foglalkozás közül négy is az orvosi szakmához kapcsolódik Magyarországon. Elmaradottabb vidékeken pedig az orvosdoktor gyakran a helyi közélet egyik véleményvezére, nemcsak tudásának és képzettségének, de az emberekkel való napi kapcsolatának köszönhetően is.

Most korunk hőseivé válnak az orvosok és – tágabb értelemben véve a fogalmat – az egészségügyben dolgozók. De nem úgy, mint Pecsorin, Lermontov Korunk hősének – valójában – antihőse, a felesleges ember volt; éppen ellenkezőleg. Nélkülözhetetlenek az egészségügyi ellátás frontvonalában harcolók, akik ráadásul fokozott fertőzésveszélynek vannak kitéve, továbbá a népegészségügyi szakemberek, valamint a vakcinafejlesztésen dolgozó kutatóorvosok is. Leo Varadkar, az ír miniszterelnök most népszerűbb lett, amiért a járvány idejére részben visszatér eredeti hivatásához, a gyógyításhoz.

De a legtöbb politikus semmit nem tud az orvoslásról és a népegészségügyről. A politika a második világháború óta – amikor a tábornokokra figyelt – nem szorult rá annyira egyetlen másik szakma képviselőire, mint ma azokra, akiknek tudására építve legyőzhetjük a Covid–19-járványt, a láthatatlan ellenséget. Azt is jó érzékkel kell megválasztaniuk a politikusoknak, kiknek a véleményére adnak. Donald Trump újraválasztása múlik azon, jó érzékkel választja-e meg, mikor nyitják meg újra az országot, hogy már ne haljanak meg sokan, de újraindulhasson a gazdaság. A nyájimmunitásra vonatkozó elméletek élestesztjén sem csak emberéletek múlnak, hanem politikai karrierek is.

Az elmúlt 75 évben – amelyet a fejlett világ jórészt a fegyveres konfliktusoktól mentesen tölthetett – csak ritkán születtek nagy hősök. A kevesek közé tartozik Colin Powell tábornok, aki tizenhárom pontban fogalmazta meg a vezetés alapszabályait. Ezek közül egyesek a mai járványhelyzetre is vonatkoztathatóak: Nem hozhatod meg másvalakinek a döntéseit!; Legyen víziód!; Az állandó optimizmus megsokszorozza az erőt! Van köztük olyan is, amelyikre Trump tanácsadói is emlékezhetnek, mert nagyon hasonlót javasolnak az elnöknek: Ne állítsd az egódat olyan közel az álláspontodhoz, hogy az egód is bukjon, amikor az álláspontod elbukik! Érdemesebb megfontoltabban fogalmazni, noha ez Trumpnak nem erénye, pedig az elnökválasztási évben szüksége lehet még rá. Gazdasági és szociális válságokat természetesen az elmúlt évtizedekben is kezelni kellett. Ezek azonban csak közvetve szóltak emberéletekről. Nem véletlenül mondta nemrég António Guterres, az ENSZ főtitkára, hogy a mostani koronavírus-járvány az emberiség legnagyobb kihívását jelenti 1945 óta.

Időnként botcsinálta hősök is felbukkannak, akik váratlan helyzetekben mentenek emberéleteket. Dustin Hoffman a 90-es évek ismert játékfilméjében egy légi szerencsétlenség hősévé vált zsebtolvajt alakítva mutatta be ezt a szerepet, de később az élet jobb forgatókönyvet írt. 2009 januárjában Chesley Sullenberger, a US Airways légitársaság kapitánya – első tisztjével együtt – 155 utas, valamint kollégái életét mentette meg, amikor csodával határos módon letette a gépet a Hudson folyó jéghideg vizére. A történetből Clint East­wood készített játékfilmet.

Most milliók életének megmentéséről van szó, kvázi háborús körülmények között. Az egész világ szenved, de hősökre is vágyik. Nem kétséges, hogy a Covid–19-ről is készülnek majd hollywoodi filmek. A mostani mindennapjainknak is megvannak a hősei – az egészségügy önfeláldozó dolgozóitól az ételt osztó önkénteseken át az autószerelőig, aki a veszélyhelyzet alatt ingyen javítja meg a frontvonalban küzdők autóját. Nagyon valószínű, hogy a végső hős szerepe majd a csodavakcina kifejlesztőjét illeti. A terápiáért óriási vállalati, üzleti és presztízsharc folyik az egész világon. Ki ne szeretné a tudását, a szorgalmát, az elhivatottságát a világjárvány leküzdése, életek millióinak megmentése szolgálatába állítani úgy, hogy a végén őt illeti majd a világ elismerése? De csak akkor derül majd ki, hogy a politika milyen szerepet hasít magának a tudományos eredményből. Mint ahogyan az is, a csodadoktor úgy jár-e, mint egykoron Amerika felfedezője: a fődíjat nem vihette haza, de azért elnevezték róla Kolumbiát.