időjárás -2°C Piroska 2022. January 18.
logo

Ők acsarkodnak, mi fizetünk

Bácskai Balázs
2020.04.14. 08:00
Ők acsarkodnak, mi fizetünk

Ismét a diktatúrától rettegnek a magyarországi ellenzéki újságírók – olvashattuk nemrég a The Guardian című liberális brit lap internetes oldalán. Ugyanúgy félnek az ellenzéki politikusok is. Sajnos nincs ebben újdonság, már a hobbijukká vált a rettegés. Emlékezzünk vissza, a 2010-es médiatörvény óta harsog a „diktatúra!” a pár száz fős ellenzéki tüntetéseken. Azóta hallgathatjuk, hogy mekkora baj van a jogállamiság és a sajtószabadság terén Magyarországon. Hazánk a balliberális oldal szerint tíz éve „rohan a diktatúra irányába”, de a mai napig nem sikerült odaérni – az ellenzéki hazugságok ellenére sem. Az elmúlt hetekben ugyanis számos dolog változatlan maradt: az Ország­gyűlés továbbra is működik, egyes ellenzéki pártok zavartalanul folytathatnak pártpolitikai lejáratókampányokat, az ellenzéki portálok továbbra is riogathatnak.

Ne legyen kétségünk: ez a baloldali rettegés hazugság, egy szemernyi igaz érzelem sincs mögötte. Nehéz elképzelni, hogy egy rettegő ember olyan gátlástalanul járatná le a jobboldali közösséget és a kabinetet, mint teszik azt egyes balliberális újságírók, közéleti személyiségek, értelmiségiek. Ám ez a fortélyos félelem nemcsak hazugság, hanem fegyver is. Az előbb említett körnek hobbijává vált az is, hogy körbeturnézzák a világot, és másokkal is elmondassák: „Aggódunk a jogállamiság helyzete ­miatt Magyarországon.”

Az egyébként a mai napig nem világos, hogy ezek az aggódások, petí­ciók és szócséplések miként billenthetik helyre a jogállamisággal kapcsolatos vélt problémákat. Az sem világos, hogy Magyarország szavazati jogának elvétele és más szank­ciók egy EU-s hetes cikkely szerinti eljárás végén hogyan segítenének a jogállamiság helyzetén. Az ellenzéket azonban ilyen apróságok nem zavarják, folytatják aknamunkájukat, nemzetközi feljelentései­ket, amelyeknek békeidőben semmi jelentőségük, jelenleg azonban háború van.

Magyarország feljelentgetése a liberális The Guardiannél és az EU-s intézményeknél olyan politikai támadásokat generál, amelyek most a forint további gyengülését hozzák magukkal. Nemzeti valutánkat a válságon nyerészkedő spekulánsok támadták meg, ám annak árfolyama a politikai támadásokra is érzékeny ezekben a hónapokban. A korábbi, hazai színtérről indított nemzetközi támadások most valós veszélyt jelentenek. De mielőtt Szabó Tímea és Jávor Benedek örömtáncot járna, nem elsősorban a kormányra jelentenek veszélyt, hanem a forint árfolyamára és azon keresztül például azokra a vállalkozásokra, amelyek az eurózónából importált árukat forgalmaznak itthon. Jelentős számú kis- és közepes vállalkozásról beszélünk, amelyek az ilyen támadások hatására kimutatható veszteségeket szenvednek el. Vagyis a kormánynak szánt balliberális kutyakorbács a hazai vállalkozókon csattan.

Ideje lenne a felelősségteljes viselkedésnek! A szólásszabadság híveiként nem kívánhatjuk, hogy bárki is lemondjon a kormány és a miniszterelnök kritizálásáról. Annak semmilyen veszélyhelyzet nem szabhat gátat. Azt viszont joggal lehet elvárni az ellenzéki beállítottságú médiumoktól, közéleti személyiségektől és politikai szereplőktől, hogy most, az elmúlt 75 év legnagyobb válsága alatt szorítkozzanak a tényekre, ne pedig a személyeskedő, saját sérelmeik által motivált pártpolitikai támadásoktól legyenek hangosak a politikai csataterek. A nemzetközi térben ne a kormány befeketítését tekintse elsődleges feladatának az a lobbi, amely ezzel aktívan foglalkozott az elmúlt években. A magyar családok és vállalkozások pénze bánja, ha a DK és a Momentum EP-képviselői most mennek feljelentgetni a kormányt Brüsszelbe.

A Momentum és a Jobbik fejezze be az ostoba hangulatkeltést! A többi pártról nem is beszélve. A Momentum Mozgalom egy ábrát terjeszt arról, hogy a környező országok kormányai a munkavállalók fizetésének hány százalékát állják – legalábbis szerintük.

Arról az ábráról van szó, amely szerint Ausztriában kilencven, Németországban nyolcvan százalékát fizeti az állam a bérköltségnek. Csakhogy ez egy ordas nagy kamu, Németországban a rövidített munkaidőben dolgozók kiesett bérének nyolcvan százalékát fizeti az állam, tehát ha hat órát dolgozik, akkor a két óra nyolcvan százalékát. Ausztriában degresszíven a bér kilencven százalékára egészíti ki az állam a rövidített munkaidőben dolgozók fizetését. Aki Ausztriában otthon marad a gyermekével, az legfeljebb három hétre kapja meg a bére egészét, annak is csak egyharmada érkezik az államtól, emellett igazolnia kell, hogy sehogy másképp nem tud a gyermekéről gondoskodni. Aki az előbbi két országban elveszíti a munkáját, az ott is csak álláskeresési járadékot kap. Tehát a Momentum hírhamisítással kelt hangulatot.

A Jobbik gyűlöletkeltése a jelenlegi helyzetben egészen hajmeresztő. Az elmúlt hetekben nem is értettem, hogyan lehetséges az, hogy mindaz a gyűlölet és frusztráció, amely a Jobbik által működtetett Zsúrpubi.hu oldalról áradt eddig, most a Jobbik hivatalos kommunikációs irányvonala lett. Aztán nemrég újra felfedeztem a hírt, hogy a Zsúrpubi volt főszerkesztője lett a párt kommunikációs igazgatója. Tényleg erre van most szükség? Vajon hogyan lehet elvárni egy jobbikos szavazótól, hogy maradjon otthon, betartsa az operatív törzs és a miniszterelnök ajánlásait, ha folyamatosan azt hallja, hogy a pártja szerint Orbán Viktor maga az ördög? Tényleg az lett a Jobbik hivatalos politikája, hogy gyűlöletben felülmúlja a Gyurcsány Ferenc által vezetett Demokratikus Koalíciót? Mert ebben kétségtelenül sikeresek. Hogy mindez milyen módon hátráltatja a járvány elleni védekezést, az a kérdés fel sem merült a Jobbiknál – „jó” esetben. Rossz esetben meg pont ez a cél.

Mindannyiunk érdeke, hogy az ellenzék és az ellenzéki média ráébredjen: nekik is van felelősségük, méghozzá óriási. Az ellenzéki pártoknak látniuk kell, hogy hiába nyavalyognak a diktatúra miatt, tíz év után először valóban cselekedhettek az ország érdekében. Az ellenzéki frakciók egyes benyújtott javaslatait ugyanis méltányolta a kormány, és ha megfelelően kidolgozottnak, átgondoltnak találták azokat, akkor végre is hajtották. Ez azért példátlan, mert a rendszerváltozás utáni magyar politikai kultúrában az ellenzék javaslatait rendre leszavazta minden kormány vagy kormánykoalíció.

Személyesen is láttam több frakcióvezető arcán a büszkeséget, hogy egy-egy javaslatukat befogadta a kormánypárt, és azok az ország érdekében hasznosultak. Felelősségteljesen cselekedtek – az első néhány hétben. De amikor az ellenzék a politika természetéből adódó harcot folytat a jelen körülmények között a kormánnyal, akkor ugyanilyen felelőssége van abban, hogy milyen eszközöket vet be. Ugyanis veszélyezteti a védekezést, hogy a kormányfő személyét, hitelességét támadják a szokásos becstelen módon, a szavak kiforgatásával vagy szimpla hazugsággal.

Az ellenzék a korábbi években képtelen volt jelentős károkat okozni a konzervatív oldalnak, pedig voltak próbálkozásai szép számmal. A most okozott károk, a nemzetközi feljelentések és lejáratókampányok azonban nemcsak a jobboldalon ütnek léket, hanem a nemzet hajóját veszélyeztetik.