Szél Bernadett bukfencei

Olyanok, mint az automata pisztolyok, állandóan lövik a közhangulatot – igaz, csak vaktölténnyel.

Budapest, 2020. április 8. Szél Bernadett független képviselõ felszólal a Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztésérõl, kivitelezésérõl és finanszírozásáról szóló törvényjavaslat általános vitáján az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. április 8-án. MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Hol, mikor és mi történt? Ez a három rövidke kérdés az újsághír születésének bölcsője – magam is így tanítottam az újságíró iskolában. Ha egy hírben ezekre nincsenek valós válaszok, akkor ál/rém/hírrel van dolgunk.

Szél Bernadett képviselő asszony, – nem csak ő, és nem először az ellenzéki oldalon – azt állítja a 24.hu-n, hogy „ellenőrizte a gyermekotthonok helyzetét, és arra jutott, hogy – dacára a Kásler-minisztérium feltételekkel adott engedélyének, miszerint ki mehetnek a szabadba a gyerekek –, továbbra is be vannak zárva, immár 40 napja.”

A gyermekes édesanya és érzékeny politikus ezzel a kijelentésével a figyelemfelkeltés, a megbotránkoztatás feltételeit máris teljesítette, de mi a helyzet az igazságtartalommal? Milyen otthonokról van szó, hol találhatóak, és mi történt a falaik között? A terjedelmes „kifakadás” egyetlen várost vagy falut, egyetlen konkrét esetet, és egyetlen illetékes vezetőt (beosztottat, esetleg látogatót) nem említ, helyettük az igazmondó Szél a tapasztalataira hivatkozik: „szó sincs kiscsoportos kimozdulásokról, a gyerekek maximum a kis udvarokra mehetnek ki.”

Az első bukfenc! Az udvar nevéből adódik, kint van a szabadban, nem a zárt falak között, de Szél, a fürkész-politikus, ezt másként „tapasztalta”. Maga is érzi ezen a ponton indok-gyengeségét, ezért arra is hivatkozik: „több jelzést kapott az ország gyermekotthonaiból, hogy egyre súlyosabb probléma a gyermekek bezártsága.”

Második bukfenc! Melyik intézményből, mikor és kitől? Akkor most személyesen ellenőrzött és tapasztalt a helyszíneken, vagy az otthonok vezetői, beosztottai önként feladva magukat, arról tájékoztatták, hogy ők bizony beismerik, noha kivihetnék, de nem viszik ki azokat a bestia gyerekeket az udvarra, a szabadba, ott vannak bezárva és kész. De hihetetlen lenne fordítva is, ha Szél dudálna be hozzájuk a maroktelefonján, és azt a választ kapná bármelyik otthon vezetőjétől, igen képviselő asszony, nagyon helyesen, sőt problémaérzékenyen tapintott a lényegre, mi tényleg rácsok mögött tartjuk az állami gondozottakat.

Harmadik bukfenc! Szél emígyen összegzi a fentiek alapján gyermeteg, de nagyon is koncepcionális és célzott vádjait: „Káslerék ilyenkor vagy nem mondanak igazat, vagy egyszerűen azt sem tudják, mi zajlik a hozzájuk tartozó gyermekotthonokban, és össze-vissza beszélnek – nem tudom eldönteni, melyik a rosszabb.” A képviselő asszony megnyilvánulásából könnyű kitalálni, ki nem mond igazat, ki nem tudja mi történik az intézményekben, ki beszél itt össze-vissza. Hivatkozik még az intézmények látogatási és elhagyási tilalmára, de annak sincs semmi köze a gyerekek levegőztetéséhez, sétáltatásához.

Szél álhírgyártási logikájának művészete, hogyan mehet – a többi álhírgyártóval együtt – magabiztosan rossz irányba. Tisztában vannak vele ők is, de az igazmondásnál hasznosabb most számukra a vírus-haramia szereposztás: olyanok, mint az automata pisztolyok, állandóan lövik a közhangulatot.

Igaz, mint kiderült, vaktölténnyel, de pillanatnyi hisztéria keltésre az is megteszi… És ők megtehetik.