Abortuszforródrót világjárvány idején

Sokaknak nem tetszik az a tény, hogy Magyarországon fokozatosan csökken az abortuszok száma.

Fekete ruhába öltöztek a kormány terveivel elégedetlen nők Fotó: Reuters

Rengeteg vicc van a kijárási korlátozás és az enyhén javuló demográfiai mutatók közti összefüggésekről, de sokadmagammal csendben reménykedem, hogy ezeknek talán lesz valós alapjuk is. Ennek ellenére vannak köztünk olyanok is, akik ebben a helyzetben nem a kis reménysugarat vélik felfedezni, hanem az emberi méltóságuk és nemi jogaik megsértésé­re irányuló összeesküvést. A járvány okozta mozgáskorlátozás és az orvosi ellátásban is megmutatkozó intézkedések ugyanis nehézségeket gördítenek olyanok elé is, akik terhességmegszakításon gondolkoznak.

Bár Magyarország Európában nem listavezető, de sajnos azon nemzetek között található, amelyeknél a legmagasabb a terhességmegszakítások aránya, mint például Bulgária és Románia. A visegrádi országok között toronymagasan vezetünk az ezer szülésre jutó mintegy 330 abortusszal, ami például a lengyelországi számoknak több mint százszorosa. Az örömhír viszont az, hogy a hetvenes évektől nálunk is fokozatosan csökken az abortuszok száma, pedig 1959-től 15 éven keresztül ezek messze meghaladták a születéseket. Bármennyire is furcsa, sőt visszataszító, ezek a pozitív tendenciák nem mindenkinek tetszenek.

Nagy, de nem elég nagy vihart kavart néhány hónapja azon nyugati ökomarxisták felhívása, miszerint a nők vállaljanak kevesebb gyermeket, de legjobb, ha egyáltalán nem is szülnek, mert minden új születendő emberi élet negatív hatással van a globális klímavédelmi célokra. Ez az elképesztően nihilista kijelentés sajnos egy tágabb genderjogi akadémiai kontextusból táplálkozik, amely nemcsak a leendő, hanem a már megfogant emberi életet is kereszttüzébe veszi a nemek közti egyenlőség vitájának leple alatt. Hideglelős emlékként jelenik meg újra előttem az a nap, amikor 2018-ban a baloldali Leo Varadkar vezette Írország legalizálta az abortuszt, és ahogy ezt az utcákat elözönlő radikális feministák örömtánccal és diadalittas kántálással ünnepelték. Mintha épp kihúzták volna a kollektív lottószelvényüket. Az ünneplésből nem maradhatott ki Sorosék Nyílt Társadalom Alapítványa sem, amely illegálisan hatalmas összeget adományozott az abortusztilalom ellen kampányoló Amnesty Internationalnek, amivel mellesleg megsértették az ír választási törvényeket is.

Az ő nevük bukkan fel újra a mögött a magyar „civil” szervezet mögött, amely nálunk is az abortusztörvény szigorítása ellen kampányol, és a járványidőszakban is odaadóan segíti azokat, akik terhességük megszakítását fontolgatják. A magukat „patriarchátusellenzőknek” nevezők erre a célra ingyenes telefonvonalat is létrehoztak azzal a céllal, hogy felvegyék a harcot olyanok ellen, akik esetleg minősítették az eljárást igénylők döntési szándékát vagy netán bűntudatot próbáltak kelteni bennük. Az oldal alján persze megköszönik a Nyílt Társadalom Alapítványtól kapott támogatást. Fő az udvariasság, nemde?

Kétségtelen, hogy erre a mérhetetlenül nehéz döntésre kényszerülő nők jogait is védeni kell, de nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy ez milyen hátulsó politikai és néhány esetben akár gazdasági indíttatással történik. A gyermekek nem eshetnek áldozatul a patriarchátus elleni harc, abszurd gender- és identitásviták vagy Sorosék európai civilizációs normák és erkölcsök elleni harcának. A magukat cinikusan családtervező, családvédő vagy reproduktív jogokért küzdő szervezeteknek nevező csoportok az egész jogi hadjáratban figyelmen kívül hagyják az élő magzat jogait, egy említésre sem méltó tárgyként kezelik, illetve inkább ignorálják demonstratívan. Azokat pedig, akik az abortusz szigorúbb szabályozását szeretnék látni, elnyomó, patriarchális, bigott reak­ciósnak bélyegzik meg, akik a gyermeket és magát a családot kizárólag a nők társadalmi ranglétrán való felemelkedését gátló eszközként használják, belekényszerítve őket az archaikus és erkölcstelen „anya” szerepébe.

Szkeptikusan kezelem a nőket haszontárgyként kezelő, fundamentalista középkori felfogású népcsoportok Európába telepítését támogató feminista egyesületek azon aggodalmait, hogy a járványidőszakban egyes konzervatív vagy nemzeti értékeket tisztelő politikusok rátörnek az ő abortuszjogaikra. És igenis hangot adok annak a 30 000 magyar gyermeknek, aki csak az elmúlt évben nem születhetett meg. Tartózkodjunk attól, hogy erkölcsi megítélésben részesítsük azokat, akik ezt a döntést meghozták. De engedtessék meg, hogy most, amikor az emberi élet törékenysége és múlandóságunk ténye meghatározzák mindennapjainkat, hangot adhassunk azoknak, akik az élet ajándékát megkapták. És azoknak is, akik habár megfogantak, kezdődő életüket minden ösztönükkel meg is akarták tartani, míg ezt el nem vették tőlük.

A szerző teológus, publicista