Baloldali emberjogok: az abortusz jó, a halálbüntetés rossz

A baloldali, abolicionista értékrend szerint a bűnözés társadalmi meghatározottság eredménye.

USA-ABORTION/ALABAMA Fotó: Michael Spooneybarger Forrás: Reuters

A halálbüntetés kérdésének felvetése ma egyértelműen tabusértés. Nincs jogunk szabadon beszélni róla, nem lehet vele kapcsolatban önálló véleményünk. Meg kell hajolnunk egy hivatalos, vallásos jellegű „igazság” előtt: a halálbüntetés gonosz, az eltörlése jó dolog. Az európaiaknak tilos arra gondolkodniuk, hogy egy nap majd visszaállítható lesz a halálbüntetés, amelynek tiltását bevésték az emberi jogok euró­pai egyezményébe, hogy kivonják az állampolgárok szuverén döntéseinek köréből. Ezzel nemcsak a demokrácia sérült, hanem egy furcsa jog is született.

Az abolicionista ideológia kezdete ­Cesare Beccaria olasz jogtudósig nyúlik vissza, de A halálra ítélt utolsó napja (1828) című regényével Victor Hugo inspirálta hatásos propagandával a halálbüntetéssel kapcsolatos fó­biát. A kitűnő író ezúttal szégyentelen manipulátor: csak a gyilkos sorsa érdekli, a gyilkosságot zárójelbe teszi, az áldozat iránt érdektelen. Se a bűncselekményre, se az áldozatra nem pazarol betűt, csak a gyilkost és annak szenvedését tartja méltónak az olvasói részvétre. Hugo egy különleges típusú intellektus előfutára: az abolicionista baloldali értelmiségié, aki azt meri állítani, hogy a gonoszságáért nem a bűnöző felel, mivel a tettét külső, társadalmi erők műveltetik vele. A baloldali értelmiségiek azt a képtelenséget fogadtatták el az európai többségi társadalommal, hogy a bűnös igazából ártatlan, hiszen a társadalom áldozata. E mechanikus ideológia szerint az ember a társadalmi meghatározottsága miatt válik gyilkossá. A bűncselekménynek ez az oksági magyarázata győzedelmeskedett a XX. század második felében: Európában eltörölték a halálbüntetést.

Mindez súlyosan téves felfogáson alapul. A bűnözés nem a társadalmi meghatározottság gépies eredménye. Persze léteznek bűnözésre ösztönző, kriminogén környezetek, és az onnan származók nagyobb valószínűséggel követnek el bűncselekményeket, mint az átlag. Az ilyen hátterű emberek nagy többsége azonban mégsem követ el soha, egyetlen bűncselekményt sem. A bűnözés ilyen okozati magyarázata tehát megtévesztő. Azonkívül, a látszat ellenére, a halálbüntetés elutasítása nem a kereszténységtől származik. A tízparancsolatban olvasható Ne ölj! nem arra szólít fel, hogy a gyilkos felmentendő a halálbüntetés terhe alól, hanem arra, hogy megelőzzük az emberölést. Az evangélium, amely kimondja a két királyság – az égi és a földi – megkülönböztetésének elvét, nem fosztja meg az állami hatóságot a bűnözők megbüntetésének kötelességétől. Jézus is így járt el, amikor felszólított a római állam fiskális előjogainak tiszteletben tartására: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré.” Jézus tartózkodott az állam bírói és büntetőjogi előjogainak kritikájától. És nincs az evangéliumban egyetlen passzus sem, amely elítélné a halálbüntetést.

Tehát a kereszténységnek semmi köze a halálbüntetést eltörlő ideológiához, annál is inkább, mert már az elejétől fogva elítélte az abortuszt, a gyilkosság egyik megnyilvánulását. A baloldaliak viszont egyrészt pártját fogják a gyilkosoknak, a bűnözőknek, másrészt társtettesek az anyaméhben fejlődő ártatlan magzatok meggyilkolásában. Erkölcsi mércével nézve döbbenetes a nyugat-európai államok következetlensége: a halálbüntetést tiltják, az abortuszt meg támogatják és megkönnyítik az alkalmazását. A halálbüntetést megtagadó államnak el kellene utasítania az abortuszt és az eutanáziát is.

Fotó: Michael Spooneybarger / Reuters

A kereszténységtől fényévre található, de vallásos visszfényű abolicionista ideológia átvette a kommunizmustól a földi megváltás egyetemes projektjét: az emberi jogok vallását. Az emberi jogok klasszikus felfogásának, a polgári demokratikus társadalmak szabadságideáljának át kellett adna a helyét egy olyan parancsolatnak, amely megszállottan kutatja és üldözi azt, amit ő diszkriminációnak nevez Európában. Eközben az alanyi jogot pajzsul használva a többségre erőlteti az elkényeztetett egyének ötletszerű követeléseit mint jogot.

A baloldal emberjogi kiszámolós játéka napjaink humanista szereposztásában érhető tetten. Divatos szertartásuk szabályait a jogá­szaik rögzítik és a médiájuk kürtöli világgá. A haladás utópiája – amelynek nevében játszadoznak Európa jövőjével – a keresztény tanítást meghamisító eretnek mozgalmakból származik. Az ember magánéletének és szertelen vágyai­nak szentségét istenítő eretnek tanok felforgatták az emberi együttélés játékszabá­lyait, a hagyományos értékrendet. A középkori eretnekek dicsőítették először a forradalmakat, amelyek fényes jövőt, földi paradicsomot hoznak közénk. Az egymással is versenyző eretnekségek közös vonása annak tagadása, hogy a gonosz az emberben lakozik.

Az eretnekek azt hirdették, hogy a bűnelkövető külső erők – a rosszul teremtett világ, az egyenlőtlen társadalom stb. – áldozata. Ezért ártatlan a gyilkos is. Ez járult hozzá végül a bűnözők iránti megértéshez és szimpátiához, ami aztán a halálbüntetés eltörléséhez vezetett.

Az igazságszolgáltatás elfajulását kikényszerítő bűnözőpárti ideológia a régi eretnekségek bűnöző iránti elfogultságát ülteti gyakorlatba, sőt továbbmegy a halálbüntetés elutasításán. Az életfogytiglani büntetésből már harminc, aztán húsz év lett, majd jó magaviselet után a tettes hamarosan ki is szabadulhat, hogy ismét gyilkolhasson. Ha a bűnözőt pusztán a társadalom áldozatának tekintjük, a társadalomtól, annak többségétől elvesszük a büntetés jogát. Nekünk csak az a ránk szabott feladat marad, hogy megértsük, vigasztaljuk, pátyolgassuk a bűnelkövető sérült lelkületét. A bűncselekmény megbüntetése ellen fellépő „haladó” ideológia – miközben leszereli és védtelenné teszi a többségi társadalmat – folyton az emberi jogokra hivatkozik, pontosabban arra, amit kipreparál magának belőle, és aminek lényege: védelmet adni a bűnözőnek, a gyilkosnak. A büntetésellenes humanitárius ideológia csak velük és társadalmi rehabilitációjukkal törődik, az ő büntetőrendszerüknek ez a központi célja, feladata. Nekünk pedig marad a gyertyagyújtás a gyilkosság helyszínén.

A halálbüntetés eltörlése eltávolította a büntető-igazságszolgáltatás zárókövét, amely az összes többi ítéletet értelmét adta. A halálbüntetés eltörlése sokkhullámot okozott, és minden szinten növekvő büntetlenséget eredményezett a gyilkosok, a bűnözők számára. Franciaországban a laza igazságszolgáltatás gyakran és időnap előtt szabadlábra helyezi a bűnözőket és az együttélés szabályait betartó állampolgárok rafinált bántalmazóit, szinte felhatalmazva őket tetteik megismétlésére. Az emberi jogokra történő sajátos hivatkozás, a bűnözőknek nyújtott jogok szaporítása, az elnéző intézkedések sorozata nem más, mint a közbiztonság ellen működő szörnygépezet, amely aláássa az állam főhivatását: a tisztességre törekvő állampolgárok védelmét.

A szerző író, esszéista, a párizsi Panthéon-Assas Egyetem professzora