A XX. század első évtizedeiben az eszközt célként értelmező, öncélú lázadó, gyakorta propagandacélzatú avantgárd színházi csoportosulások formabontó előadásaikkal csupán részigazságokat közöltek (vagy még azt sem), s éppen az igazság teljességének megismerésére s annak felmutatására való törekvés hiányában torzított, hamis világot láttattak. Az izmusokba ragadt alkotók színpadi próbálkozásai nem lehettek hosszú életűek, mint ahogy a vállaltan politikai indíttatású színházak sem, így a marxista Brechtet népszerűsítő Erwin Piscator baloldali avantgardista politikai színháza sem.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/-huoOdgHj24dLe9bWiE_goIGrDKctKtCbBLgGNmbyic/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU5YWE2ZDEwNmYxYzQwZWQ5N2QyOGY5ZjA3NmJjZWE4.jpg)
Óriások és törpék
Létfontosságú a generációk közötti figyelem és párbeszéd kultúrájának előmozdítása.