Gondolatszabadság van, mondhatnánk, mindenki olyan babonákban hisz, ami lelkialkatának leginkább megfelel, ám a mai helyzetben mégiscsak fontos volna, hogy értelmes állampolgári meggyőződés támogassa a súlyos kormányzati döntésekhez való alkalmazkodást, ami nélkül emberi és anyagi veszteségeink csak tovább növekednének.
Az egyik divatos teória szerint az egész járványt a gyógyszeripari lobbi találta ki vagy legalábbis nagyítja fel önös érdekből, hogy majd hatalmasat kaszáljon a szérum világméretű forgalmazásán. Mindig voltak és vannak orvosok (is), akiknek meggyőződésük, hogy a gyógyszeripar érdeke vezérli az egész egészségügyet. Ebben annyi igazság lehet is, hogy a gyógyszeripar óriási üzlet. Azonban kétségtelen, hogy ez az ipar volt képes a világ gazdagabb felén – történelmileg soha nem látottan – várhatóan magas átlagéletkort produkálni, mégpedig olyan populáción, amely lényegesen egészségtelenebb életmódot folytat, mint szokásos volt a hagyományos paraszti társadalomban.
Vagyis a modern orvoslás gyógyító hatása összességében kétségbevonhatatlan. A legnagyobb sikereket éppen a ragályos betegségek leküzdésében érték el. Egyrészt a védőoltásokkal, másrészt bakteriális fertőzések esetében antibiotikumokkal, utóbbiakat azonban nagyon megfontoltan és csak alapos indokkal szabad szedni a rezisztencia kialakulásának elkerülése érdekében. Ezen a területen vannak súlyos problémák, a túlzott antibiotikum-használat hozzájárult a nehezen leküzdhető, ellenálló baktériumok kialakulásához.
Elhangzott olyan állítás is, hogy az orvosokat a WHO kényszeríti rá olyan drasztikus kezelésekre, amelyek inkább okozzák a betegek halálát, mint maga a koronavírus. A valóság ennek csaknem a fordítottja: a kutatásokban valamelyes hatást produkáló szereket élesben kipróbáló kórházakat keresnek, amelyek önként csatlakozhatnak a WHO koordinálta nagymintás nemzetközi gyógyszerkísérlethez. A csatlakozás motivációja éppen az, hogy segíteni szeretnének a betegeken, de egyelőre nincs kipróbált, működőképes, engedélyezett szer. Mielőtt ehhez a rendhagyó megoldáshoz folyamodtak volna a kórházak, tömegesen haltak meg idős, krónikus beteg páciensek, akiket csak intenzív ellátással, a vér oxigénszintjét is monitorozó mesterséges lélegeztetéssel és a tüdőben képződő váladék leszívásával próbáltak életben tartani. (Emellett sokféle, a beteg állapotát stabilizálni igyekvő módszer van az intenzív ellátásban. Mindegyiknek van kockázata és mellékhatása, de ezek statisztikailag jóval kisebbek, mint a mellőzésüké.)