Mondom, a liberális mámor képlete a maga nemében igen egyszerű, de mégis profi. Igazából bármilyen „elnyomott kisebbség” vagy a „társadalmi konvenciók” miatt tabuként kezelt téma kapcsán felhasználható és élesíthető – ahogy tették ezt a bevándorlók, az abortusz, az eutanázia, a droghasználat, a szexuális „másságok”, a genderügy vagy az újabban BDSM-nek hívott szado-mazochizmus kapcsán is. Először nem premier plánban csinálják, nem tolják bele az arcunkba az igazi szándékot. Nem, először csak fű alatt, suttyomban kezdik el csepegtetni az üzenetet, átcsomagolják, kedvesen, a jó szándékra, egymás kívánságainak kölcsönös megértésére, a személyes élethelyzetre hivatkoznak – igyekeznek egy kis szimpátiát kicsikarni a befogadóból. Relativizálnak. Még nem tagadják, hogy az általuk propagált ügy abnormális jelleggel bírna, csak azt mondják, hogy „ezt ne kezeljük bűnként, ez inkább egy betegség”, vagy igyekeznek kivételes jelleggel felruházni a dolgot, amely része a sokszínűségnek. Az adott szituáció, jelenség „objektív” bemutatását eszközlik a populáris kultúra különböző felületein, először persze csak mellékszálként – gondolom, majd egy következő hollywoodi műalkotásban lesz egy jó fej és vicces pedofil szomszéd is (ahogy egyébként már van a Salma Hayekkel és Alec Baldwinnal forgatott Amit nem akarsz tudni a szüleidről című filmben).