Eljő az üveges a Szerecsen Gyógyszertárba

Van az úgy néha (gyakran, sokszor), hogy az első hősök, úttörők személye feledésbe merül. Nem tűzik nevüket zászlókra és nem temetik el őket aranykoporsóban. Ez a bölcsesség valami ­miatt onnan jutott eszembe, hogy azt olvasom, Bécsben átnevezik a Szerecsen Gyógyszertárat, mert a neve kirekesztőként értelmezhető. Gondolom, Boldizsár, aki – mint azt József Attilától is tudjuk – szerecsen király, valamint a szerecsenmosdatás kifejezésünk szerencsésen megússza majd ezt a hetek óta tartó átváltoztatós, betiltós, levevős és ledöntős hullámot, de az is lehet, hogy végképp eluralg a téboly. Ami persze könnyen lehet, hogy nem is arról szól, hogy „mi van má’, mindenki meghülyült itten?”, hanem van benne rendszer, ha momentán őrültnek tűnik is.

De vissza a patikához, ha már látszólag sokaknak elgurult a gyógyszere. Az intézményt 1350-ben (!) alapították, de még ezzel az impozáns múlttal is csupán a harmadik legrégebbi gyógyszertár a városban. Nevezték egy ideig A fekete etiópiaihoz címzett gyógyszertárnak is (tisztára, mint egy Rejtő-kocsma), de aztán valószínűleg megunták kimondani és már száz éve Szerecsennek hívják. Hogy meddig, az kérdéses. Az amerikai George Floyd halála után ugyanis Bécsben aláírásgyűjtés indult az átnevezés ügyében, ami szép példája a nemzetközi kitekintésnek és egyben szolidaritásnak. Hogy ennek aztán végképp semmi értelme? Nem baj. Hogy hülyeség is? Az sem. Hülyeségnek meg azért hülyeség, mert a patika neve egyáltalán nem sértő fekete bőrű embertársainkra nézve, sőt. Az elnevezés hátterében ugyanis az áll, hogy akkoriban az európai orvostudomány gyerekcipőben járt, mígnem a mór és úgy általában az észak-afrikai sokkal fejlettebb volt. Olyannyira, hogy még a gyógyszereket is onnan szerezték be a már akkoriban is betegeskedő európaiak számára, és minden, ami erre utalt, erősítette a vásárlói bizalmat.

Mindezek ellenére a gyógyszertár vezetői a tiltakozások hatására beleegyeztek a név módosításába. Megértem. Nyilván a francnak sem hiányzik, hogy haptákban álljon a bolt előtt az üveges, mert valamelyik arra járó kapucnis ideges napi rendszerességgel bedurrantja a kirakatot, és ha már ott van, visz magával valami gyorsítót is, arra az esetre, ha eldurvulna a buli. Viszont izgatottan várom az új nevet, és csak reménykedni tudok, hogy a tulajdonosok körültekintően járnak majd el. A Pelikánt – bár kapcsolódó szimbólum – nem javaslom, mert az iszik, mint a gödény, és akkor majd jönnek a prohibicionisták és az akciós aszpirines polcok előtt összecsapnak a Transznacionális Radikális Párt CORA (Radikális Antiprohibicionista Egyeztetés) frakciójának képviselőivel és megint jöhet az üveges. Nem jó továbbá a Szürke Marhához elnevezés sem, mert bár az áldozat jellege ellenére erőt sugároz, ami most ráférne szegény patikusokra, viszont azokat meg lábon hajtották a magyarok a helyszínre, tehát jönnek az állatvédők és persze az üveges.

A sötétség, az tűnik állandónak. Merthogy egy izgatott jogvédő (jé, tényleg: a patikusok jogait ki garantálja és egyben szavatolja?) nem tájékozott kellőképpen az európai és az afrikai orvostörténet szerteágazó témakörében, az még hagyján. De legalább megkérdezhette volna orvosát, gyógyszerészét. Némi történelmi ismeret persze nem árt, legalább abban a tárgykörben, amiben utazunk. Mert akkor világossá válna, hogy George Floyd, Isten nyugtassa, nem a legjobb médium a jogokért vívott harcban, bármilyenek is azok. Régen ez azért profibban ment. Például Claudette Colvin volt az első afroamerikai nő, akit 1954-ben letartóztattak azért, mert nem adta át a helyét a buszon, az Egyesült Államokban, Montgomeryben.

Mégis Rosa Parks neve maradt fenn az utókor számára, aki egy évvel később dacolt a diszkriminációval, ugyanígy. Hogy miért? Colvin tizenöt éves volt akkor, szegény családban született, és teherbe ejtette egy idősebb nős férfi. Parks viszont polgárjogi aktivista volt, negyvenöt éves, férjezett, köztiszteletben álló családból származott, szellemi műhelyeket látogatott, befolyásos ügyvédekkel ebédelt, és részt vett a polgárjogi mozgalom stratégiájának megtervezésében. Így aztán a mozgalom vezetői Colvin jellemét nem tartották elég megbízhatónak, az életrajzát pedig elég makulátlannak ahhoz, hogy ő legyen a születőben lévő mozgalom hőse. „Vele nem lett volna elég jó a történet.” (Infó: Jonathan Safran Foer Globális öngyilkosság című könyve.) Parks viszont minden tekintetben megfelelt. Mondom, van ez így néha. Így megy ez, fivéreim és nővéreim.