Az EU-t létrehozó szerződésben rögzített alapelvi szabály, hogy a tagállamok belső jogrendjébe tartozó olyan kérdésekbe, amelyekre nem terjed ki az alapszerződés hatálya, nincs beavatkozási hatásköre egyetlen uniós szervnek sem, sőt tilos, hogy a demokratikusan megválasztott nemzeti parlamentek és kormányok döntéseit az uniós intézmények befolyása alá rendeljék. Egyedül a jogállamiság, az alapjogok és a kisebbségek iránti elkötelezettségre mint az uniós alapszerződés 2. cikkében lefektetett alapértékek védelmére történő hivatkozás nyitja meg a kaput arra, hogy a kizárólagos tagállami kompetenciába tartozó kérdésekben is érvényesíthessék az EU uralkodó politikai irányvonalát.
Ugyanis ha ezeknek az alapértékeknek a sérelmét vélik észlelni az egyes szuverén tagállami döntések eredményeként, akkor ez egyben azt is jelenti, hogy az EU alapszerződése 2. cikkének a megsértését vélik észlelni, így ennek a jogsérelemnek az elhárítása érdekében formálnak jogot ahhoz, hogy intézményi szinten fellépjenek – adott esetben kötelező nemzeti jogalkotási és jogalkalmazási előírásokat megszabva. Ebből adódik a jogállamisági vizsgálatra vonatkozó hatáskör jelentősége. Akik meghatározó befolyást szereznek a jogállamiság és az alapértékek sérelmének megállapítására irányuló döntés fölött, azok kezükbe kapják a lehetőséget, hogy az ahhoz rendelt szankciók alkalmazásával – a belső jogrendbe beavatkozva – rákényszeríthessék a politikai akaratukat a célba vett tagállamra.
Ezért stratégiai fontosságú a küzdelem annak érdekében, hogy a jogállamisági követelmények megsértésének megállapítására kiterjedő jelenlegi uniós döntési kompetenciák ne változzanak meg. Pillanatnyilag ugyanis az unióban egyetlen speciális jogi lehetőség áll rendelkezésre a jogállamiság megsértésének megállapítására, mégpedig az elhíresült 7. cikk szerinti eljárás, ami a tagországok vezetőiből álló Európai Tanács számára kizárólagos és egyhangú szavazáshoz kötött döntési hatáskört biztosít. Az Európai Parlament (EP) és az Európai Bizottság pusztán kiegészítő szerepet játszik, kezdeményezési jogot, illetve egyeztetési hatáskört enged számukra az alapszerződés. És épp ez az akadály azoknak a politikai erőknek, amelyek a jogállamisági követelményt nyomásgyakorlási eszközként kívánják használni. Hiszen elegendő két tagállam kormányának egyetértése annak elhárításához, hogy az EU nevében szankciós úton olyan politikai döntéseket kényszerítsenek ki, amelyeket a választók demokratikus felhatalmazása alapján saját akaratából az érintett tagállam törvényhozása és kormánya nem hozna meg. Ennek a jelenlegi, megdönthetetlen szabályozásnak a kijátszása és megkerülése paradox módon legkevésbé sem jogállami igyekezet, mégis erről van szó az EP múlt héten elfogadott új, jogállamisági mechanizmusra vonatkozó javaslata kapcsán.