Egész generációk iskolai történelemkönyvéből hiányzott például Árpád vezér világraszóló pozsonyi győzelme – valószínűleg azért, mert a honfoglaló fejedelem korszakos diadala nem illett bele a nemzetre erőszakolt bűnös nép koncepcióba. Nem tudhatta meg a magyar ifjúság, hogy első honvédő csatánkban, 907-ben Árpád negyvenezres serege Pozsony alatt csúfosan legyőzte az országra törő egyesített Nyugat százezres hordáját. Nem tanították, holott aranyba kellene foglalni azt a napot. Vajon miért hallgattak a világraszóló diadalról, amely Európa históriáját is alapjaiban befolyásolta? (Érthetetlen, hogy a magyar történetírás még ma is szerénykedik ezzel, nem kezeli az őt megillető súllyal, büszkeséggel.) Ami keveset tudunk a csatáról, elhallgatta előlünk a ránk lőcsölt kommunizmus, megpróbálta kiradírozni a tudatunkból.
Zavarta őket, hogy hőseink nem hoztak szégyent az utókorra. Vagy ott van Horthy Miklós példája. A néhai kormányzó személye még ma is megosztja az országot, alapos munkát végzett a kommunista „történelemtanítás”. Sokan ma is „Horthy–Szálasi-korszakként” említik a két világháború közötti éveket, összemosva a trianoni roncsországból működő államot szervező kormányzót azzal a nyilas kalandorral, aki, nem mellesleg, hosszú éveket töltött Horthy börtönében. A kormányzót még a győztesek sem tekintették háborús bűnösnek – csak a ránk ültetett új vezetők, Rákosiék, Kádárék.
Az ő ránk maradt „történelemkönyveikből” szivárog még mindig a nemzetmegosztó gyűlölet.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!