Kitartanak mellettünk a német cégek

Kora ősszel szenzációként tálalta – de valahogy mégsem lett az – a Direkt36 nevű baloldali oknyomozó portál, hogy a Magyarországon működő német cégek gyakorlatilag bármit kérhetnek, rögtön megkapják a magyar kormánytól. Aki nem olvasta volna ezt az összefoglalót, leegyszerűsítve az a sztori lényege, hogy 2017 októberében Frankfurt legmagasabb felhőkarcolójának egyik emeletén egy fogadáson gyűlt össze a német és nemzetközi üzleti és politikai élet több fontos szereplője.

Az eseményen egy autógyártó szalonspicces felső vezetője azzal dicsekedett, hogy vállalatának vezetői bármikor felhívhatják Szijjártó Péter magyar külügyminisztert, ha valamilyen kérésük van a magyarországi gyárukkal kapcsolatban. Ezután hozzátette, ha kell, még Orbán Viktorral is tudnak közvetlenül beszélni, sőt elmondása szerint a magyar miniszterelnök egy konkrét ügyben segített is nekik. Nota bene: ezt hívják Nyugaton korrupciónak.

Persze a szóban forgó írásból kiderült még az is: évtizedek óta szoros a kapcsolata a magyar miniszterelnöknek a németekkel, akik egyszer-kétszer ugyan – a demokrácia állapota miatt – szégyellik magukat, hogy velünk üzletelnek, de azért összességében jól érzik magukat hazánkban. Névtelenséget kérő szakértők mutatnak rá, hogy ugyan extrém dolgok történnek még itt nyugat-európai felfogás szerint, de addig, amíg az EU ezt elnézi nekünk, nem is olyan rossz a status quo.

A cikk megjárta a honi sajtó bugyrait, németre fordítva eljutott egy-két Lajtán túli helyre is, miután azonban tetten érhető, megvesztegethetőségi vonala nem lett, mindenki megelégedett azzal, hogy lám-lám: a német nagytőke zsebében van a magyar kormány. Ennyi. Akár le is zárhatnánk ezt a gyorsan kifutott és lecsengett sztorit.

Csakhogy a valóság teljesen más, és a Direkt36 elemzésének felmelegítése apropóját a napokban megjelent Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara legfrissebb felmérése adja. Mármint az úgynevezett tényfeltáró cikknek semmi köze a kamarai elemzéshez, viszont jelzi, hogy az alapos mű után sem csinálták össze magukat a cégvezetők.

Egyébként akár jogos is lehetne az a felvetés, hogy miért tekintünk mi, magyarok másként a németekre, a német cégekre, mint az összes többi külföldire, külföldi cégre? A magyarázat roppant egyszerű. Németország hosszú évek óta a legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak, s minden jel szerint ez nem fog változni a következő években sem. Olyannyira nem, hogy a nálunk tevékenykedő német cégek – összesen háromezer, amely több mint kétszázezer dolgozónak ad munkát – hatvan százaléka jövőre már az üzleti helyzetének javulására számít. Ráadásul a hazánkban működő német vállalkozások is úgy látják, hogy 2021 már ismét a gazdasági növekedés éve lehet Magyarországon, s a magyar gazdaság iránti bizalmat jelzik azok a beruházások, amelyeket a járvány ellenére megkezdtek, illetve folytatnak a német vállalatok. De ne áruljunk zsákbamacskát: amióta világ a világ, minden magyar politikai felső vezető megkülönböztető, kiemelt figyelemmel tekint a német–magyar gazdasági kapcsolatok alakulására.

Szó se róla, ha a német cégvezetők ügyesen lobbiznak, jobb üzleti környezetet kapnak, mint másutt, nem is a véletlen műve, hogy az elmúlt harminc évben a csehekkel fej fej mellett versenyeztünk a német tőke idetelepítéséért. Ugyanakkor nem árt észben tartani, hogy mi, magyarok sem léphetjük át az uniós normákat. Ha gyanús egy-egy beruházási támogatás, Brüsszel azonnal lép.

Miközben egy rossz szavunk sem lehet a németekkel folytatott gazdasági kapcsolatokra, amelyben non plus ultra, hogy például a három legfontosabb luxusmárka – Audi, Mercedes és BMW – csak nálunk telepedett le, a politikai kontaktokban érzékeny ez az időszak. De ez egy másik történet. Tudniillik akárhogy csűrjük-csavarjuk a sztorit, a német nagyvállalatok nem gondolják újra magyarországi befektetéseiket, legalábbis a magyar demokrácia állítólagos állapota miatt bizonyosan nem, és a fejlesztési terveket nézve kitartanak mellettünk. Úgy tűnik, továbbra sem ciki a magyar kormánnyal üzletelni, tehát velünk, magyarokkal.

A cégeket ugyanis az üzlet érdekli, nem pedig a politika.

A szerző a Figyelő főszerkesztő-helyettese