A gall kakas ébredése

Franciaországban már baj van a harangszóval és a kakaskukorékolással, és még jó néhány, a falusi életformával kapcsolatba hozható hanghatással is.

TYÚKUDVAR KAKASSAL Forrás: PIXABAY

Jó néhány évvel ezelőtt írtam egy publicisztikát a Magyar Nemzet környezetvédelmi rovatába arról, hogy Franciaországban már baj van a harangszóval és a kakaskukorékolással, valamint még jó néhány, a falusi életformával kapcsolatba hozható hanghatással is. És hogy az ellentétes álláspontok olyannyira képtelenek közelíteni egymáshoz, hogy az illetékesek jogszabály megalkotását tervezik, aztán onnantól kezdve az lesz a miheztartás, és punktum. Mindezt már akkor beteges túltolásnak véltem az úgynevezett modern világ és a haladás egyre radikalizálódó híveitől, ugyanakkor azt gondoltam, hogy ezt már lehetetlen fokozni.

Az azóta eltelt években aztán kiderült, hogy tévedtem, lehet. Mostanra viszont az is kiderült, hogy bár Isten malmai arrafelé is lassan őrölnek, még él a remény. A napokban ugyanis megszületett a jogszabály, törvényi védelem alá került a vidéki zajok és szagok alkotta úgynevezett érzékszervi örökség, amelybe többek között bekerült a békabrekegés, a kakaskukorékolás, valamint a tehéntrágya és a lócitrom szaga is. A törvény célja pedig egyértelműen az, hogy megvédje a falusi élet mindennapi alkotóelemeit a békére és csendre vágyó, újonnan vidékre érkezőkkel szemben.

Ez igen fontos és pontos definíció, tekintve, hogy azért kellett mindezt törvényben rögzíteni, mert a vidéken élők és a nyaralók, turisták között egyre gyakoribbá váltak a konfliktusok, és másként lehetetlennek tűnt elfogadtatni a Madách térről (bocsánat, a Montpar­nasse-ról) érkezőkkel, hogy a vidéki élet szépségeihez (jó levegő és hasonlók) hozzátartozik néhány kellemetlenség is. Már amennyiben a tehénkolomp, a harangszó vagy a tücskök ciripelése kellemetlen zajforrásnak tekinthető.

Az eseményeket egyébként egy Maurice nevű kakas körüli hercehurca gyorsította fel, miután egy nyaraló házaspár bíróságra citálta a gazdáját, felpanaszolva a tekintetes testületnek a jószág reggeli rutinját. A bíróság végül alapos vizsgálat után elutasította a panaszosok keresetét, sőt elrendelte, hogy a perköltségek mellé még fizessenek ezer eurót is a tulajdonosnak. Ennek ellenére elindult a lavina, és a kakas, azon túl, hogy az ország címerállata, rövid idő alatt szimbólummá nőtte ki magát, és így alighanem megmenekült a kondértól is. Maurice támogatására százezrek írtak alá egy petíciót, és szépen fogytak a madár fényképével és a Hagyj kukorékolni! felirattal díszített pólók is, miáltal Maurice hajnalhasadtára benne találta magát a popkultúra kellős közepében.

Mindezt csak azért meséltem el, mert személyes tapasztalataim alapján arra a következtetésre jutottam, hogy bár Franciaország messze van, ám a probléma közel, és Magyarországon is eszkalálódik a helyzet, méghozzá soha nem látott mértékben és tempóban. Abban a faluban például, ahol csaknem három évtizedig éltem és amelyet azért választottam annak idején, mert festői környezetben lévő, működő falu volt, eleinte lassan mentek a dolgok. Aztán először a tehenek tűntek el, majd a libák az árokpartokról, ritkulni kezdtek a szőlők, viszont egyre több lett a nyaraló, ami magával hozta a nyári zsúfoltságot és a télihalál-hangulatot. A tömegturizmus megjelenésével a nyarak elviselhetetlenné váltak, majd a Covid és a milliomos új hipszterek felbukkanásával alig egy év alatt olyan mértékű lakosságcsere ment végbe, amilyet a második világháború vége óta nem tapasztalhattunk a hazában. A divat hullámain csapatokban érkező befektetők az utolsó kutyaólig felvásároltak mindent, és gőzerővel nekiláttak a falu képének átrajzolásához.

Ami a legsötétebb időkben sem sikerült, az pillanatok alatt lezajlott. Magukkal hozták a kultúrájukat és a modorukat a Madách tér és a Király utca környékéről, ész nélküli rombolásba kezdtek, sorra tűntek el vagy alakultak át valami borzalommá a házak, a pincék és a bástyák, a hegyoldalak tájsebeiben megjelentek az úszómedencék, a hely géniuszának temetésén tort ült az építőipari hulladék, a köveket elfedte a hungarocell, a hézagokat betömte a sziloplaszt és a purhab, az árak az egekbe emelkedtek, de még a nyelv is átalakult. És ezen az újbeszélen egyre gyakrabban hangzott el a kutyasétáltatóvá változott utcákon, nagy poharakban kevés bort lögybölő tájsznoboktól, hogy reggel ötkor túl hangos a templom harangja, nem lehet tőle aludni. Amire persze nem válasz a hétvégeken szakadatlanul üvöltő flex és benzines kasza, úgy is, mint a legújabb kori falusi folklór szerves része vagy az igénytelen állattartásból fakadó penetráns bűz, a legyek és a patkányok, de ezek gyorsan eltűnnek majd. A meccs eldőlt, pénz beszél, kutya ugat. Utóbbi nulla-huszonnégyben.