Gyurcsány Ferencnek vitathatatlanul megvan az a cipollai képessége, hogy szemfényvesztő módon megtévessze, elvarázsolja a hallgatóságát, miközben amit mond, folyamatos és megállás nélküli hazudozás. Ez most különösen jól látszott az évértékelőnek elnevezett szövegelésében, amelynek során kétségtelenül bizonyította, hogy hatásos szónok, aki hatni tud a közönségre. Thomas Mann Cipollája olyan figura, aki képes elbűvölni, hatása alá vonni az emberek egy részét, igazi szemfényvesztő, akinek egy idő után a bűvkörébe vont hallgatóság mindent elhisz, hiszen úgy mondja és olyan elhitető erővel mondja, hogy azt csak elhinni lehet. Ha azt mondja, hogy „itt repül a kismadár”, akkor elhiszik neki, hogy az a kismadár tényleg itt repül.
Gyurcsánynak azok az emberek hisznek, akik vágynak arra, hogy elvarázsolják őket, akiknek az igazságnál fontosabb a stílus, akik szeretik az andalító meséket, akik elhiszik a fake newsokat (hamis híreket), akik szeretik, ha nem kell gondolkodniuk, akik számára az a megnyugtató, „bölcsői” állapot, ha valaki helyettük megmondja, hogy miről mit kell gondolniuk – s persze azok, akik zsigeri módon gyűlölik Orbán Viktort és a Fideszt.
Gyurcsány beszédét a DK Facebook-oldalán néztem, s figyeltem a kommenteket is: elképesztő volt az az ájult imádat, amivel a hozzászóló „törzsszurkolói” áradoztak mesterükről, jótevőjükről, szeretett vezetőjükről. Függetlenül attól, hogy miről mit mondott tartalmilag, egy percig se higgyük, hogy az őt követőket bármennyire is zavarja az, hogy hősük mit tett az elmúlt harminc évben. És ez fenyegetően veszélyes jelenség.
Mert, mielőtt továbbmennénk, gyorsan szögezzük le ismét az egyszerű tényt: Gyurcsány „Cipolla” Ferencnek a magyar demokrácia ellen elkövetett ötrendbeli vétsége miatt már réges-régen a politikai süllyesztőben kellene lennie.
Sorolom: először is a kádári pártállami diktatúra jelentős funkciókat betöltő tagja volt, kommunista, akinek semmilyen keresnivalója sem lett volna a rendszerváltozás utáni magyar demokráciában, ha lett volna lusztráció és elszámoltatás, ha a közéleti szerepléstől – a csehekhez hasonlóan – eltiltottuk volna a volt nómenklatúra vezető elitjét. Másodszor, a spontán privatizációnak gúnyolt, valójában a nemzeti-állami vagyont elherdáló rablóprivatizáció szerves résztvevője volt, aki állami ingatlanokat szerzett, anyósa révén cégek jutottak a birtokába, s ha bárki ellenőrizte volna a privatizációs folyamatokat, akkor Gyurcsány nem jut jelentős vagyonokhoz. Harmadszor, számos cégének viselt ügyleteivel kapcsolatban felmerült a korrupció gyanúja, egy ügyben csak az elévülés miatt úszta meg a bíróságot és az elítélést. De a korrupció gyanúja lengte körbe több alkalommal politikusként is, gondoljunk a moszkvai kereskedelmi kirendeltség eladására, a sukorói földek körüli ügyeskedésekre és sorolhatnánk.