A nagy frankfurti filozófus, Arthur Schopenhauer szerint a káröröm a leggonoszabb bűn, Friedrich Nietzsche szerint pedig átmeneti gyógyszer az alacsony önbecsülés és az azzal rokon kisebbrendűségi érzés leküzdésére. Akár így nézzük, akár úgy, a káröröm mindenféleképpen kóros elváltozás. Aki ebben a lelki betegségben szenved, azt jobb esetben örömmel és megelégedettséggel töltik el a nála sikeresebb emberek esetleges hibái, bajai, kudarcai, rosszabb esetben az őket ért szerencsétlenségek vagy tragédiák is. Mindannyiunkban lakozik káröröm, kiben több, kiben kevesebb.
A káröröm nemcsak az interperszonális kapcsolatokban, hanem a nagyobb közösségek viszonyában is létezik. Így a politikában szintén gyakori jelenség a szemben álló felek, rivális pártok kudarcain vagy akár szerencsétlenségein, tragédiáin örvendezni. Magyarországon azonban az utóbbi tizenegy évben a partvonalon kívülre került ellenzék önbecsülése olyan mélyre süllyedt, kisebbrendűségi érzése úgy elhatalmasodott, hogy már rég nem tud és nem is akar különbséget tenni jogos káröröm és köteles együttérzés, hiba és tragédia között.
A sport természetéből fakadóan az olimpiai eszme, a citius, altius, fortius szellemében sokáig dühítő, ám jogos kárörömnek érezhettük politikusaik, sajtójuk, szavazótáboruk leplezetlen ujjongását az üres stadionokon vagy a magyar labdarúgó-válogatott vereségein. Sőt talán még a lehetséges budapesti olimpia meghiúsításán is. Csakhogy nemzeti tizenegyünk tavalyi példátlan sikerei megfosztották őket az alacsony önbecsülés eme olcsó gyógyszerétől. De bánták is ők! A kormányt tehetetlenséggel vádolva szemforgató módon, együttérzést színlelve örültek a 2010. októberi ajkai iszapkatasztrófának, az egész országot megbénító 2013. márciusi hóviharnak, a 2013-as júniusi dunai árvíznek és a Hableány sétahajó 2019-es májusi katasztrófájának a huszonhét halottal együtt… Családi kötődéseimnél fogva gyakran járok az iszapkatasztrófa által legjobban sújtott Kolontár és Devecser környékén. Egy napra el kellene vinni oda a kárörvendező ellenzéki bagázst, hogy lássák a kormányzati segítséggel felépített lakóparkokat, a rendezett utcákat, a Makovecz Imre stílusában épített kápolnát, a zöldövezetet. De attól tartok, ezeknek még ettől sem fagyna az arcukra a káröröm.