Méltó-e arra egy homoszexuális, hogy a kommunista párt tagja legyen? Ezt a kérdést Harry White, a Brit Kommunista Párt tagja tette fel Sztálinnak írt levelében annak apropóján, hogy a címzett 1933-ban újra büntethetővé tette a homoszexualitást a Szovjetunióban. White, aki maga is meleg volt, azzal zárta gondolatmenetét, hogy a születetten homoszexuálisok elhanyagolható kisebbséget alkotnak, ezért a proletárdiktatúrában nem jelentenek veszélyt a születések számára. Ezzel szemben létezik a homoszexuálisoknak egy másik fajtája, akik gonoszságból vagy gazdasági megfontolásból azok, amik. Ők általában a burzsoáziához tartoznak, és azután fordulnak a homoszexualitás felé, hogy „telítődtek a nőkkel való nemi élvezet és a perverzió minden formájával”. Sztálin hivatalosan sosem válaszolt White-nak, de a beérkező borítékra felírta: „degenerált gyengeelméjű”.
Mindez az Előbújó dokumentumok című online kiállítás honlapján olvasható, amelynek anyagát 2022-ig kívánják bővíteni. A tárlat, amely a közép- és délkelet-európai melegmozgalmakat mutatja be a XX. század második felében, a Blinken-archívum és a Háttér Társaság kutatásainak eredménye. Nem kíván túl sok magyarázatot, milyen szervezetekről van szó, hiszen ez néhány perc alatt tisztázódhat mindenki előtt. Elég, ha annyit fűzünk hozzá támpontként, hogy a kezdeményezők jogi iratanyagok, sajtóbeszámolók, magán- és intézményi levelezések, művészeti alkotások segítségével szeretnék elhitetni, mennyire normális szexuális kisebbséghez tartozni, s mennyire abnormális erről másként gondolkodni.
Első látásra nem kívántunk foglalkozni a kezdeményezéssel, hiszen lerágott csont, a mesekönyvkiadóktól a filmkészítőkig mindenki felkarolta vagy támadta már a témakört, de mivel maga a megközelítési mód teljesen új – a muzeológia mostanáig nem számított propagandaeszköznek –, nem hagyhattuk szó nélkül. Már csak azért sem tekinthetünk el a jelenségtől, mert körmönfontan, félrevezetőn indít támadást ártalmatlan közösségek ellen.
Először is azzal érzékenyít, hogy egy olyan kisebbségről van szó, amelyet üldöztek a kommunisták. Ez így is volt, viszont ezt azzal egészítik ki, hogy a klasszikus marxista hagyomány szövegeiből az alternatív szexuális gyakorlatok, köztük a homoszexualitás emancipációja olvasható ki. Ezzel tehát két legyet üt egy csapásra: együttérzővé teszi az antikommunistát és felmenti a bűn terhe alól a marxistát, de megjelöli azt a közeget is, amelyet képvisel: a szabad szerelmet hirdető szabadelvű társadalmat.
