A kurátorok, Perica Jovchevski (Közép-európai Egyetem/Blinken-archívum) és Hanzli Péter (Háttér Archívum és Könyvtár) nem is nagyon tagadják, mit akarnak. Hozzá szeretnék segíteni a nézőt ahhoz, hogy ráébredjen: a „genderideológia” vádja mögött hagyományőrzőnek álcázott politikai program áll. Azzal ugyan elégedettek, hogy homoszexuálisnak lenni ma már nem számít bűnténynek, az viszont elfogadhatatlan, hogy szerintük egy tavalyi törvény ellehetetlenítette az azonos nemű párok kapcsolatát, és az sem korrekt, hogy az egyedülálló melegek nem fogadhatnak örökbe gyermeket. Illusztrációként idézik a Mások című magazin egyik fotóját, amin az 1994-es Házasodhassanak a melegek! graffiti látható a budapesti Váci utcai aluljáróban. Ezzel jelzik, olyan problémát feszegetnek, amit szándékosan nem akar senki megoldani. Sem itt, sem a szomszédos országokban.
A szexuális kisebbségek marginalizálása miatt a propagandaanyag a történelmi keresztény egyházakat teszi ezek után felelőssé. Követendő példaként a keletnémeteket hozza fel, akik 1983. évi csoportfotókon jelennek meg Leszbikusok az egyházban címmel. A képeken fiatal lányok kapaszkodnak egymásba. Ők az első független leszbikus csoport tagjai, akik 1982-ben alakítottak szervezetet az NDK-ban. Egy évvel később már az egyik protestáns felekezet munkacsoportjai közé tartoztak.
A németországi történet felidézésével a kurátoroknak egyetlen céljuk van, az is aljas. Azért emelik ki, hogy tanuljanak belőle a közép- és kelet-európai történelmi egyházak, kövessék a nyugati testvérgyülekezetek gyakorlatát. Hiszen miképpen is lehetne ennél hatékonyabban meggyőzni a konzervatív embert arról, hogy ez az irány a helyes? A tárlat így mindenkit megszólít és mindenkire nyomást gyakorol, az ateistára éppúgy, mint az istenhívőre. Vagyis tényleg agyafúrtan mozgatja a szálakat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!