A baloldal régi-új fegyvere: a rasszizmus

Az ellenzék politikusainak érvei a Fudan Egyetem ellen effélék: kínai, tehát gyanús. Kínai, tehát veszélyes.

Kui Jong-hao, a kínai Fudan Egyetem rektorhelyettese beszédet mond a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ötödik alkalommal megrendezett Budapest renminbi kezdeményezés címû nemzetközi konferenciáján Budapesten, az I. kerületi Bölcs Várban 2019. március 29-én. MTI/Máthé Zoltán Fotó: Máthé Zoltán

Kétségkívül nehéz helyzetben van a magyar baloldal, s ez mindannyiunkra kihat, politikai preferenciáktól függetlenül, hiszen jobb lenne olyan országban élni, ahol a politikai alternatívát nem a kergemarha-kórral fűszerezett nemzetiszocialista és militáns újbaloldal turmixa adja.

A magát demokratikusnak nevező ellenzék legnépszerűbb pártja masszív cigányozással, a romák elleni tudatos gyűlöletkeltéssel alapozta meg ismertségét, közben olykor zsidóztak is, hátha arra is van igény. Talán ezt irigyelték meg a háziversenyen társaik, amikor arra jutottak, hogy politikájuk meghatározó motívumává emelik a rasszista hergelést.

A közismert vakcinarasszista kampányt most egy szerencsére nem ahhoz hasonlóan életveszélyes, ám hasonlóan buta attak követi: a komoly nemzetközi elismerésekkel és mért eredményekkel rendelkező kínai Fudan Egyetem budapesti campusa ellen indult offenzíva. Az ellenzék politikusainak érvei effélék: kínai, tehát gyanús. Kínai, tehát veszélyes.

Kínával szemben természetesen magyar szemmel számos fenntartás megfogalmazható: kétségkívül másként viszonyulnak az emberi jogokhoz, mint mi, akik több mint harminc éve kivívtuk a szabadságunkat és az alaptörvényünk védi az emberi jogainkat. Ez azonban Budapestről nem kezelhető és nem is kezelendő probléma, ahogy egyébként Berlinből, Párizsból vagy Hágából sem, hogy néhány, Kínával erős üzleti és tudományos együttműködésben érdekelt országot említsünk a világ számtalan, Kínával egyre intenzívebben kooperáló államai közül.

(Itt szokott egyébiránt kiugrani a kettős mérce: ha egy kisebb, a szabad világhoz nem oly rég tartozó ország nyit kelet felé, akkor nyugati izolációval fenyegetik azok, akik ugyanezeknek az együttműködéseknek a gyümölcsét régen élvezik.)

Az átalakuló erőegyensúlyok között valóban izgalmas kérdés számunkra, miként fejlődik Kína és eközben miként képes Európa új lendületet venni. Nekünk, akiknek fontosak a zsidó–keresztény Európa hagyományos értékei, joggal tűnik aggasztónak a kontinensen az értékek relativizálása és a versenyképesség csökkenésének párhuzamossága. S akár attól is félhetünk, hogy unokáink már egy olyan világban fognak élni, ahol a kivételes gyorsasággal fejlődő szorgalmas keleti népek nem csupán a tempót fogják diktálni, hanem esetleg olyan kulturális környezet alakul ki, amelyben nem mond semmit egy El Greco-festmény, egy Kányádi-vers vagy egy Menzel-film.

Csakhogy erről vajmi kevés kedve lehet gondolkodni mindazoknak, akiknek ugyanúgy nem mond ez ma már semmit, hiszen a fősodratú új kulturális szabályzók szerint mindegyikben található olyasmi, amelyik nem felel meg valamilyen – a semmittevés kínjában fogant – normának. A nagy proletár kulturális forradalom veszélye nem Kína felől jön, hanem az alapértékeket át nem élő, a posztmodern utáni, immár nem a hagyományokhoz (mivel azokat nem ismerik) képest megújuló, hanem a káoszt és az értékvesztést preferáló, Lajtán túli „progresszióból”.

Európa értékeinek megőrzése sorsdöntő kérdés, de bizonyosan nem a Kínával való okos kooperáción fog múlni, sőt az éppen a motorja is lehet. Miképp Budapestnek is nagyon jót fog tenni, hogy a világ egyik elit egyeteme ide költözik, olyan egyetem, ahol – szemben az ellenzék vádjaival – nem Mao műveit fogják biflázni, hanem a viselkedés-közgazdaságtantól az MIT-vel (Massachusetts Institute of Technology) közös mérnöki programjain át magas színtű tudást fognak kapni a hallgatók minden területen.

A magyar felsőoktatási központok patinásak, de a nemzetközi top ötszázba nem férnek bele, s bár az állam a szakmai színvonalat és az elismertséget újabban bölcsen támogatja, miközben a függetlenségüket is biztosította immár, minden nemzetközi kooperáció a javukat szolgálja majd. Henry Kissinger könyve Kínáról kitűnő alapmű mindazoknak, akiket izgat, miképp működik ez a türelmes, igen megfontolt, végtelen erőfeszítésekre képes, s persze – mint minden világhatalom – sokszor kegyetlen és kérlelhetetlen ország.

Azonban a Fudan elleni hangulatkeltés nehéztüzérsége nem Kínáról szól. Sokan úgy vélték, a rendkívül különböző ellenzéki erőket egy dolog abroncsolja össze: az Orbán elleni gyűlölet és az őszinte hit, hogy a jelenlegi kormánynál „bármi” jobb. A keleti vakcinák elleni, életet veszélyeztető offenzíva, majd a Távol-Keletről érkező elit egyetem elleni kampány azt mutatja, hogy a „bármibe” a masszív rasszizmus is belefér.

Eszerint tehát – Rawls kifejezésével szólva – „az átfedésből építkező egyetértés” egyik alapja, hogyha az egyik kicsit zöldebb is, míg a másik inkább nyilasbarna, a harmadik pedig vörös, az idegengyűlölet közös alap. Ha van kudarca a térvesztésétől oly melankolikus és sokszor irracionális magyar értelmiség egykor példaadó figuráinak, akkor az, hogy mindezt nemhogy szótlanul nézték, de egyenesen szorgalmazták.

A szerző közíró, tanácsadó

A borítóképen: Kui Jong-hao, a kínai Fudan Egyetem rektorhelyettese beszédet mond a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ötödik alkalommal megrendezett Budapest renminbi kezdeményezés című nemzetközi konferenciáján Budapesten, az I. kerületi Bölcs Várban 2019. március 29-én

Fotó: MTI/Máthé Zoltán