18°C Marcell 2022. augusztus 14. 
Bár Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány tagjai rendszeresen cáfolják, hogy ki akarnának lépni az Európai Unióból, ez a „nagyszabású projekt” rendre felmerül a politikai túloldalon, természetesen riogatásként, és ugyancsak természetesen: minden alap nélkül.
A minap Bojár Gábor üzletember a Magyar Hangnak adott interjújában részletezte ezt a témát. Szerinte az ellenzéki pártok és a híveik most tanulják, hogy össze kell fogni a kisebbik rosszal a nagyobb ellen. Úgyhogy az ellenzéki vállalkozó abban bízik, hogy a 2022-es választásig „a Fidesz-árvák is túl tudják magukat tenni a Gyurcsány-fóbián, és megértik, hogy a nagyobb baj nem Gyurcsány, hanem a huxit”. Bojár Gábor úgy tartja tehát, hogy Orbán Viktor ki akarja vezetni az országot az Európai Unióból, ami „történelmi bűn, amit meg kell akadályozni, és ennek minden mást alá kell rendelni”.
Az üzletember vélekedése alapján miközben „Orbán ki akar lépni az unióból, a nép viszont nem, tehát dolgoznak a kilépés tömegtámogatásáért”. Legyinthetnénk is rá, hiszen a vélemény szabad, ám Bojár Gábor nem akárki:
magánvagyonát több mint harmincmilliárdra becsülik, amelyből futja ellenzéki pártok támogatására is.
Egyikkel sincs semmi baj, magával a témával azonban igen.
Öntsünk hát tiszta vizet a pohárba!
Ha csak technikailag vesszük a huxitot, ahhoz bizony népszavazás kell, miután hazánk állampolgárai 2004-ben voksolással döntöttek arról, hogy legyünk az Európai Unió teljes jogú tagjai. Miután az uniós tagság népszerű Magyarországon, bármilyen politikai beállítottságú kormánya is van hazánknak, ennek ódiumát aligha vállalná fel bárki is.
Cseppet sem mellesleg: nem is olyan könnyű kilépni az EU-ból: az egyébként magukat mindig is különállónak tartó briteknek ez évekbe került. Amennyiben tehát beütne a huxit, az nagyjából felérne egy kormányzati ciklus kifutásával.
De nem is ez a lényeg!
Az első Orbán-kormány volt az, amelyik 1998–2002 között a legtöbbet tette az Európai Unióba történő belépésért:
abban a ciklusban valósult meg a hazai jogrend átültetése, fazonírozása az uniósba, az állami pénzügyi rendszerek kiépítése, továbbá a cégek felkészítése, az állampolgárok tájékoztatása. Amennyiben esetleg elfelejtettük volna: ez felettébb hosszú időbe telt. Már az Antall-kormány idején kértük a felvételünket, s döntés csak későn született. Ezzel együtt, ha mérleget vonunk a rendszerváltoztatás óta eltelt harminc évről, teljesen egyértelmű, hogy Magyarország teljes mértékben integrálódott a Nyugathoz.
Ne áruljunk zsákbamacskát: az Európai Unióhoz, valamint az Észak-Atlanti Szövetséghez (NATO) való teljes jogú csatlakozás történelmi tett, a három évtizedben elért eredmények többsége ezek nélkül nem jöhetett volna létre. Ehhez a történelmi tetthez a magyar históriában csak az Osztrák–Magyar Monarchia létrejötte, működése hasonlítható. Persze nem feledkezhetünk meg róla, hogy miközben az EU teljes jogú tagjai vagyunk, addig érdekeinket még nem tudjuk úgy érvényesíteni, mint a régi tagállamok. Valószínűleg ebben a szoros V4-es együttműködés – Horvátországgal, Szlovéniával és Ausztriával kiegészülve – hozza meg a gyümölcsét. Arról sem szabad megfeledkezünk, hogy az elmúlt évtizedekben Magyarország úgy vált az export oldaláról nézve középhatalommá, hogy az uniós tagállamokkal kereskedett, és a külföldi működő tőkeberuházások is alapvetően a Lajtán túlról érkeztek. De maradjunk még az anyagiaknál! Azért sem szabad kilépni a közösségből, mert Magyarország az európai uniós támogatások egyik legnagyobb haszonélvezője. Több EU-s pénz érkezik, mint amennyit az ország befizet. Igaz, ezért a piacainkat, termelőegységeinket, iparterületeinket s a kezdetben olcsó munkaerőnket is átadtuk. Jelen pillanatban, mikor is a korábbiaknál nagyobb pénzeső hullhat a közös büdzséből, morfondírozni sem érdemes arról, hogy van-e élet az unión kívül.
Az európai uniós tagság előnyei ugyanakkor természetesen nem szűkíthetők le pusztán az anyagiakra. Kulturálisan, történelmileg és politikai értelemben is Európához tartozunk.
S az uniós tagság apropóján a magyar polgárok is szabadon utazhatnak, tanulhatnak, dolgozhatnak bármelyik uniós tagállamban. Nem is beszélve arról, hogy a határok átjárhatósága a határon túli magyarokkal való kapcsolattartást is megkönnyítette. Még ha a mindennapokban nem is biztos, hogy mindenki érzi, de a csatlakozással Magyarország a világ legfejlettebb és legnagyobb egységes piacának vált a szerves részévé, és a többi országgal egyenrangú szereplője lett az uniós döntéshozatalnak.
A lényeg, hogy az Európai Unió tagjai vagyunk, és az Európai Unió tagjai is leszünk. Miként azt számtalanszor megerősítette Orbán Viktor és Szijjártó Péter is.
Vagyis nem lesz huxit. Időről időre kár ezzel riogatni. Pontosabban – megfordítva Bojár Gábor ide vonatkozó megjegyezését – történelmi bűn.
A szerző a Figyelő főszerkesztő-helyettese
