Van az úgy néha, hogy a valóság utánozza a művészetet. Aztán még az is előfordul, hogy a fikcióból lesz valóság vagy legalábbis valami nagyon hasonló. Mint például esetünkben. Úgy esett ugyanis, hogy különféle érdeklődési körű és habitusú barátaim egymástól függetlenül már vagy másfél éve ajánlják figyelmembe Laurent Obertone Gerilla című könyvét, de csak most nyílt alkalmam elolvasni.
Holott két és fél éjszakás kaland az egész, tekintve, hogy nehezen letehető, érezni, hogy a szerző a műfaj legjobbjain nevelkedett.
A történet a következő. A közeljövő Franciaországában, pontosabban az egyik párizsi külvárosi negyedben egy rendőrségi intézkedés tragédiába torkollik. Egy csapdába csalt rendőr elveszíti a hidegvérét, és tüzet nyit mindenre, ami mozog. Az iszlamista gettó lángra lobban, és a tűz gyorsan (mintegy futótűzként, ugye) tovább terjed. Városról városra, mígnem a rend és maga az ország atomjaira hullik. A törmelékek mindent és mindenkit maguk alá temetnek. Totális káosz. Az áram- és vízszolgáltatás megszűnik, a kommunikáció, a szállítás és az orvosi ellátás szintén, az élelmiszerkészletek kimerülnek.
Erőszak, fosztogatások, tűzvész mindenfelé. A polgárok magukra maradnak a hordákkal szemben, és fel kell készülniük a túlélésért vívott harcra. Apokaliptikus vízió a javából, mondhatnánk elsőre. Csakhogy! Obertone újságíró, aki az Utoya (a Breivik-ügy) és A francia mechanikus narancs című oknyomozó művek megírása után két évig gyűjtögette szorgalmasan az információkat a szakszolgálatoktól, valamint terror- és katasztrófa-szakértőktől, mielőtt belefogott volna a Gerillába. Ettől persze még nem kell feltétlenül hanyatt esni, de még egyszer: csakhogy! A mű megírása óta eltelt időben az események még inkább felgyorsultak.
A napokban Párizs egyik külvárosában simán meglincseltek egy társaitól elszakadt rendőrt, már csak gyorsan elkent hír, ha lefejeznek (!) egy keresztény nőt, és mozgolódni kezdett a francia tábornoki kar egy része. A tábornokokért persze békeidőben nagy általánosságban nem szokás lelkesedni, hogy aztán ez gyorsan megváltozzon, amennyiben a javak vagy a puszta lét megóvása a tét. De ez a sztori kimondottan érdekes. A katonatisztek ugyanis egy nyílt levelet fogalmaztak meg a Macron-adminisztrációnak, amelyben aggodalmuknak adnak hangot, mivel szerintük az iszlamisták lassan, de biztosan átveszik a hatalmat a francia állam bizonyos területei felett. A válasz egy halkan elrebegett „köszi, srácok, hogy szóltatok” helyett jelen állás szerint az, hogy a katonák hadbíróság előtt találhatják magukat. Hogy miért?
