Mácsai Pál utólagos coming out-ja

A balliberális színész elárulta, hogy a színházművészet nem lehet független alkotóinak szellemiségétől, világnézetétől.

20191106 Győr Mácsai Pál színész Fotó:H BAranyai Edina HBE Kisalföld Fotó: H. BARANYAI EDINA Forrás: Kisalföld

Korábban, 2020 júniusában Mácsai azt is mondta az egyetem átalakításakor, hogy – valószínűleg az egyetemi autonómia megszüntetéséről van szó, arról van szó, hogy ebbe a kuratóriumba ki kerül, és kik mondják meg, hogy milyen elvek és gyakorlatok szerint működjön egy egyetem.

Kérdem, az egyetem működtetésének elvei és gyakorlata miért jelentette Mácsainak alapból a nagybetűs szakmába való belenyúlást is? A működtetés mikéntje miért vonta volna magával a szakmai munka sérülését, ráadásul úgy, hogy a régi tanárok zöme nem lett elküldve, hanem saját elhatározás alapján távozott?

Hamis liberális áriák című írásomban 2020 augusztusában úgy fogalmaztam: ,,A színház másságát a vezető gondolkodása teremti meg, amely a produkciókra is kihat. Ez a gondolkodásmód pedig átszüremlik az adott színdarabokról alkotott elképzelésekbe és a színpadi előadás hordozni fogja a vezető karizmáját, gondolkodását. Ugyanezt gondolom az egyetemmel kapcsolatban is.”

Amennyiben komolyan vesszük Mácsai szavait, és miért ne tennénk, akkor viszont kijelenthető, hogy a színművészetis freeSZFE konfliktus alapvető oka a régi és az új vezetés világnézeti különbözőségéből eredeztethető. Vidnyánszky Attila az egyetem egyik tanáráról, forradalompárti vezetőjéről tűpontossággal fogalmazott: ,,én nem fogom soha tudni elmagyarázni, hogy mi a nemzet, meg a haza, meg a kereszténység, mert alkalmatlan arra, hogy befogadja azt, amit én gondolok”. Súlyos szavak. Természetesen, ami ilyen esetekben bevett gyakorlat az ellenoldanál, Vidnyánszkyt vádolták meg kirekesztéssel. Pedig csak világosan leszögezte azt az alapvetését, miszerint világnézeti meggyőződésen alapuló, az ember integritását jelentő és meghatározó ügyekben felnőtt embereknél nem lehet a meggyőzés, az elmagyarázás eszközéhez nyúlni, mert az teljességgel felesleges. Ebből viszont az következik, hogy a régiek elemi felháborodását kiváltó, például az alapítványi működtetés rendszerének létrehozása, a szenátus jogkörének ,,csorbítása” és az összes egyéb járulékos változtatás elleni tiltakozásuk csak álca volt és csupán a saját világnézetükkel, eszmeiségükkel, ha úgy tetszik, az ideológiájukkal való szándékos frontális ütközés kikényszerítése volt a céljuk a Vidnyánszky vezetésével érkezett újak eszmeiséggel szemben. Mindezt természetesen nem szemtől-szemben bevállalva, hanem a diákok fedezékéből tüzelve, kettős beszéddel, ahogy szokták.

Most pedig, Mácsai kitárulkozása után nem tudjuk, de talán konszenzust hirdethetünk abban, hogy a művészet bármely ága, de különösképpen a színházművészet nem lehet független alkotóinak szellemiségétől, vallott világnézetétől, otthonról hozott szocializációjától. Mácsai megszólalása után aggódva figyelem, nehogy a balos „omerta” megtörése miatt esetleg Eszenyi Enikő sorsára jusson. Hullottak már sokkal kevesebbért is fejek a liberális színezetű baloldalon. Meggyőződésem szerint az ideológiamentes oktatásra való hivatkozás olyan lózung, mint a politikai baloldal sajtójának az állítólagos függetlensége.

Mácsai az egyetem oktatóit ért jobboldali sajtómunkások véleménynyilatkozataira 2020 júniusában szó szerint azt mondta: ,,ennyire alacsonyról ilyen magasra nem lehet felköpni”. Vélhetően érzi a kedves olvasó a liberális-balos értelmiségi megfellebbezhetetlen öntudatát.

Kedves Mácsai Pál! Az, hogy vannak más véleménnyel bírók, mint ön, önök, az még nem jelenti, hogy amit mond – noha mi jobboldaliak nem köpködünk, de ettől még –, ne lenne akár teljesíthető is a részünkről. A kérdés csak annyi, hogy ott a magasban hányan vannak olyanok, akik megérdemelnék, hogy aláálljanak.

A szerző színművész

(Borítóképen Mácsai Pál színész. Fotó: Baranyai Edina)