A minőségi élet alapja az iskola

Becsüljük meg, hogy tandíjmentesen is tanulhatunk, sőt ösztöndíjat is kaphatunk.

Budapest, 2019. február 18. A Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központjának modern épülete a főváros IX. kerületében a Thaly Kálmán utcában. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt. Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Az iskola nem puszta épület, nem egyszerű költségvetési tétel, nem „à la carte” vendéglő. Sokkal több ezeknél. Az iskola életünk, fennmaradásunk alapja. Az a küldetése, hogy megőrizze, feldolgozza és átörökítse az emberiség évezredek során felhalmozott tudását, kulturális értékeit, és képessé tegyen bennünket arra, hogy mi is hozzájáruljunk a gyarapítás végtelen folyamatához.

Valamennyien tudás nélkül születünk; ebből a szempontból egyenlők vagyunk. Ugyanakkor esélyünk sincs arra, hogy egyedül, kizárólag saját érdekeink mentén akárcsak a töredékét is megismerjük a korábbi generációk által felhalmozott értékeknek. Az a dolgunk és egyben a felelősségünk is, hogy átvegyük az örökséget, és saját eredményeinkkel gazdagítva továbbadjuk gyermekeinknek. Az irdatlan sok ismeret átörökítése igazi tanári feladat. Ő az, aki értelmezi, logikai rendbe rakja a rá eső ismeretek halmazát, feltárva a belső összefüggéseket is. És ezzel megértésre alkalmassá is teszi.

A jó iskolarendszer sokszínű, mivel mi, emberek is sokféle tehetséggel, képességgel, ambícióval vagyunk megáldva. Az iskolában meg kell tanulnunk írni, olvasni, számolni, kommunikálni, viselkedni és tanulni, hogy csak a legfontosabbakat említsem. A jó iskola a hozzáértés, a rend és a szereplők együttműködése alapján működik, ahol a tanítás és az iskolai nevelés a tanár, a tanulás a diák, a támogatás és az otthoni nevelés pedig a szülő feladata. Bűnt követ el az, aki az oktatás együttműködésre ítélt szereplőit, a diákot, a tanárt és a szülőt egymással szembe állítja!

De diákként vajon mi a dolgunk, felelősségünk? Ez itt a jogainkat megelőző igazi kérdés.

Nehéz, de megkerülhetetlen az alkalmasság és tehetség kérdése. Számba kell vennünk fizikai, szellemi és művészi képességeinket; az a szerencsés, ha ezek reális ismeretében választunk pályát.

Napjaink sajnálatos gyakorlata az, hogy többnyire az elérhető jövedelem és az évenként publikált (az aktuális divat szerinti) egyetemi rangsor alapján választanak pályát. A divat azonban változó, a jól fizető pályák pedig előbb-utóbb telítődnek.

A humán- és reáltárgyak közötti túl korai szelektálás nem szerencsés. A természettudományok megtanítanak gondolkozni, látványosan fejlesztik absztrakciós és problémamegoldó képességeinket; ezekre mindenkinek szüksége van. A magyar irodalom és a könyvolvasás fejleszti a fantáziát, és esztétikai élmények forrása. A történelem a tanulságok tárháza; példái révén kiismerhető a politikusok és az influenszerek rejtett szándéka. A testnevelés is fontos, hiszen az ép lélek lakóhelye az ép test. Tanácsos, hogy nyelvi és informatikai ismereteinket még a középiskolában megalapozzuk; ezek az ismeretek a diploma tartozékai.

Kerüljük a „hárítást”, ami egyfajta menekülés a nehézségek elől. Ne gyártsunk hamis ideo­lógiát, miszerint nem érdekel például a matematika, mert úgysem leszek matematikus. A középiskolai matematika mindenkinek hasznára válik, hiszen megtanít gondolkozni. Nem elég a dolgok megértése, a gyakorlás is nélkülözhetetlen. Ész és szorgalom együttesen határozza meg majdani képességeinket. A lexikális ismeretek és a verstanulás sem haszontalanok, fejlesztik a memóriát.

Az előadások rendszeres látogatása és a jegyzetelés ugyan fárasztó, de a tanulás legfontosabb fázisait jelentik. A metakommunikáció, a koncentrált figyelem, a lényeg megragadása és papírra vetése, a kérdezés lehetősége pótolhatatlan elemei a tanulási folyamatnak. Az egyéni tanulás során nem szerencsés a kvótás megközelítés, például a napi százoldalas tempó célként való kitűzése. A tananyag eleje mindig nehezebb, itt lassabban kell haladni, és csak a megértés után szabad továbblépni.

Legyünk hiúak beszámolóinkra, dolgozatainkra és általában a munkánkra! Ezek a mi személyes névjegyeink. A minőség és az igényesség vezéreljen bennünket. Ha ezt a szabályt követjük, akkor csak idő kérdése, és nem marad el az elismerés és a megbecsülés.

A média, az online tér a befolyásoló gondolatok tárháza, ahol a pénzünkért és a lelkünkért folyik a harc. Nem könnyű tanács a mai internetközpontú világban, de az online tevékenységünket, amennyiben tudjuk, szorítsuk minimálisra. Inkább gondolkozzunk; a gondolkozáshoz csupán idő és nyugalom szükséges, esetleg papír és ceruza.

Motiváljuk tanárainkat! Igen egyszerű megtenni. Igyekezettel és a tanultakon túlmutató kérdésekkel szárnyakat adhatunk nekik. Érezni fogják, hogy van értelme a munkájuknak. És még többet kapunk tőlük. Vegyük végre észre, hogy az oktatás színvonala szinte csak rajtunk múlik.

Ne feledjük, hogy hazánkban az oktatás finanszírozása javarészt közpénzből történik. Az adófizetők, köztük szüleink adóforintjaiból. Ez a tény kötelezettségeket is keletkeztet. A szülők, az adófizetők és hazánk iránt. Becsüljük meg, hogy tandíjmentesen is tanulhatunk, sőt ösztöndíjat is kaphatunk. Ez nem természetes, nem általános.

Nem lehetünk közömbösek a közügyek iránt sem. A demokratikus választás a kellően tájékozott és tisztességesen tájékoztatott polgárok szabad akaratán alapuló felelős döntés. De az eligazodáshoz történelemismeret, tájékozottság és kellő tapasztalat szükséges. Hallgassuk meg hát szüleink és az idősebbek véleményét is. Tapasztalatok hiányában gátlástalan politikusok akaratának és idegen hatalmak titkos­szolgálati műveleteinek gyanútlan végrehajtói­vá válhatunk; meggondolatlan szavazatunkkal, jóhiszemű tetteinkkel saját magunknak és hazánknak is jóvátehetetlen kárt okozhatunk. Gondoljunk csak az ukrajnai narancsos forradalomra és az arab tavasz eseményeire. És a számtalan áldozatra. A hitetlenkedők figyelmébe ajánlom Saul Alinsky bomlasztó tanait és az ex-KGB ügynök Jurij Bezmenov előadásait.

Végül, de nem utoljára: nem csak az a lényeg, hogy az elődök által felhalmozott anyagi és szellemi javakat milyen ügyesen használjuk. Inkább az is, hogy – nem eltékozolva az örökséget – mit adunk hozzá a tudás, a kultúra évezredek óta épülő várához, milyen hasznos eszközöket, létesítményeket, intézményeket, milyen minőségű életet teremtünk a magunk és utódaink számára. Hogy a közjót szolgálva, a takarékosságot szem előtt tartva, kulturális és anyagi értelemben egy­aránt gyarapodjunk.

A szerző nyugalmazott egyetemi docens

(Borítókép forrása: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)