Halálos nyugati őrület

Ha azt hisszük, hogy az őrület nem fokozható, nagyot tévedünk.

2021. 07. 10. 9:00
A gyerekek szexuális befolyásolása ellen is felszólaltak a tiltakozó szervezetek Forrás: FLICKR
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Életünk előrehaladtával talán mind gyakrabban ötlik fel bennünk a gondolat, hogy de jó lenne ismét gyermeknek, de legalábbis fiatalnak lenni, és újra átélni mindent. Ennek az érzésnek persze előfeltétele, hogy a mögöttünk hagyott éveknek, évtizedeknek pozitív élményekben gazdagnak kell lenniük. Az életünk újraélésének a vágyával párhuzamosan – főleg fontos eseményeken, ballagásokon, eljegyzéseken, esküvőkön – gyakran hangzik el az a mondat is, hogy de jó lett volna, ha ezt a napot valamely közeli, már elhunyt hozzátartozónk megérhette volna. Így volt az én életem utóbbi fontos eseményeinél is, mindig eszembe jutottak a nagyszüleim, akik a házasságkötésemet, a gyermekeim születését már nem érhették meg.

A kérdés persze az, hogy ha valami csoda folytán a Horthy-korszakban nevelkedett anyai nagyapám velem tölthetne most egy napot, akkor hogyan magyaráznám el neki, merre tart a világ? Vajon mit szólt volna például akkor, ha megnézhette volna a német–angol labdarúgó Eb-nyolcaddöntőt? Hogyan értettem volna meg vele, hogy a kezdés előtt miért térdeltek le a két csapat játékosai, és miért viseltek szivárványos karszalagot a csapatkapitányok? S miként magyaráznám el neki egyáltalán az LMBTQ betűk által fémjelzett szavak értelmét? Úgy hiszem, maximum a B-ig értené, hogy mit akarok mondani… Vajon mennyire menne fel nagyapám (hajdanán egyébként sem alacsony) vérnyomása, ha azt a hírt olvasná: az Európai Parlament úgy döntött, hogy ezentúl a férfiak is szülhetnek?

Vagy megértené-e, miért vittek el bilincsbe verve Londonban egy 71 éves lelkészt, aki arról prédikált az utcán, hogy a társadalom eltávolodik a keresztény értékektől? A hírek szerint azért állították elő durván ráncigálva a lelkészt, mert a klasszikus családmodellről, illetve a férfi és nő közötti házasságról beszélt az embereknek.

Megdöbbenne a nagyapám azon is, hogy az ausztrál baloldal el szeretné érni: az oktatási intézményekben ne használják az apa és az anya kifejezést, ha nem biztosak az érintettek nemében, mert szerintük ez diszkriminatív. S vajon mit szólna ahhoz – és értené-e – a nagyapám, hogy transznemű sportoló is indul az olimpián? S mi játszódna le benne akkor, ha meghallaná: a Pride hónapot évek óta éltető ­Nickelodeon televíziós csatorna idén egy transznemű hóddal nevelte a kisgyermekeket? S ha már Pride, akkor túlélné-e nagyapám egy felvonulás megtekintését, amikor százával vonulnának el előtte az aberrált, magamutogató, tüllszoknyás, pávatollas és más, beteges jelmezbe öltözött résztvevők, akik ráadásul még – a szavak szintjén – büszkék is magukra? S akkor még beszélhetnék neki a semleges nemről, az azonos ­neműek házasságáról, a nemátalakító műtétekről, és a sort sokáig lehetne folytatni. Úgy hiszem, ha nagyapám élne, és a felsorolt információk sokaságával össztüzet zúdítanék rá, lélekben újra és újra belehalna.

De ha azt hisszük, hogy az őrület nem fokozható, nagyot tévedünk. S jó kérdés, hogy ha ötven-hatvan év múlva engem is meginvitálna a majdani unokám a túlvilágról, akkor vajon mi várna itt rám. Lehet, hogy akkor már a tb finanszírozza majd a nemátalakító műtéteket évente egyszer? Vagy beperelik majd a gyerekek a szüleiket, mondván, egy szoknya vagy nadrág megvásárlásával azt akarták rájuk erőltetni, hogy ők lányok vagy éppen fiúk? Lesz-e egyáltalán szoknya és nadrág? Öltözhetnek majd a hivatalokban, oktatási és más intézményekben nőnek vagy férfinak az emberek, és nem keltenek-e majd azzal félelmet a queerekben? Használják-e majd az akkori emberek egyáltalán az asszony, az úr, a hölgy, a legény vagy a ­leány szavakat? Vagy ezek mind sértők és kirekesztők lesznek?

Jó lenne azt hinni, hogy a kérdésekre majd megnyugtató válaszokat lehet adni, de ismerve a „fejlett” világ alakulását, ebben nem lehetünk biztosak, sőt. Egyet azonban tudok: azzal, hogy nem Nyugat-, hanem Közép-Európába, Magyarországra születtem, hatalmas esélyt kaptam egy normálisabb életre. El sem hisszük, mekkora kincset őrzünk, és amíg ez így marad, nagyapám is nyugodt lehet odaát.

(Borítókép: gyerekek a Brooklyn Pride-on 2019-ben. Forrás: FLICKR)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.