De ha azt hisszük, hogy az őrület nem fokozható, nagyot tévedünk. S jó kérdés, hogy ha ötven-hatvan év múlva engem is meginvitálna a majdani unokám a túlvilágról, akkor vajon mi várna itt rám. Lehet, hogy akkor már a tb finanszírozza majd a nemátalakító műtéteket évente egyszer? Vagy beperelik majd a gyerekek a szüleiket, mondván, egy szoknya vagy nadrág megvásárlásával azt akarták rájuk erőltetni, hogy ők lányok vagy éppen fiúk? Lesz-e egyáltalán szoknya és nadrág? Öltözhetnek majd a hivatalokban, oktatási és más intézményekben nőnek vagy férfinak az emberek, és nem keltenek-e majd azzal félelmet a queerekben? Használják-e majd az akkori emberek egyáltalán az asszony, az úr, a hölgy, a legény vagy a leány szavakat? Vagy ezek mind sértők és kirekesztők lesznek?
Jó lenne azt hinni, hogy a kérdésekre majd megnyugtató válaszokat lehet adni, de ismerve a „fejlett” világ alakulását, ebben nem lehetünk biztosak, sőt. Egyet azonban tudok: azzal, hogy nem Nyugat-, hanem Közép-Európába, Magyarországra születtem, hatalmas esélyt kaptam egy normálisabb életre. El sem hisszük, mekkora kincset őrzünk, és amíg ez így marad, nagyapám is nyugodt lehet odaát.
(Borítókép: gyerekek a Brooklyn Pride-on 2019-ben. Forrás: FLICKR)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!