Karácsony Gergely „kultúrember” vagy „kultúrnáci”?

„Hiába költöztem haza hét évvel ezelőtt, ez volt a hazatérés valódi pillanata” – árulta el végre a 99 Mozgalom mellé álló Osvárt Andrea.

Nagy kő esett le a szívemről. Osvárt Andrea végre hazaérkezett.

Pedig már 2014-ben visszaköltözött, de hogyha azt hisszük, hogy eddig a reptéren kóválygott, mint Tom Hanks a Terminálban, akkor tévedünk. A színésznő a szellemi hajléktalanságából kecmergett ki és talált menedéket Karácsony Gergely szárnyai alatt. „Nyugodt szívvel” állt a 99 Mozgalom mellé, interjút is adott a döntéséről, melyben a következő is elhangzott: „Karácsony Gergely kultúrember, és a kultúra hiányzik a magyar politikából”.

Mármost amikor meghallom azt a szót, hogy „kultúra” és „Karácsony Gergely” ugyanabban a mondatban, akkor kibiztosítom a Browningomat.

(Persze faragatlan barbárként tudom, hogy már írják Karácsony Gergely önéletrajzát – angolul, amit Kukorelly Endre fordít vissza magyarra, Alföldi Róbert olvassa fel a hangoskönyvet, s Tarr Béla filmesíti meg, fekete-fehér helyett szivárványszínű technikával. Ebben a politikus sokat mesél arról, hogy a nyírségi éjszakákban olajlámpás fényénél mennyire melengették a lelkét John Keats melankolikus episztolái, miközben a közeli téeszekben tobzódtak a kísértetek. Ja, nem. Ő csak a szociológus zsargont ismeri. Bocsánat a parvenü tréfáért, magyarul olvasta azokat. Ja, nem.)

Karácsony Gergelyről sok mindent lehet mondani, például azt, hogy remek kerékpármodell, vagy a fővárosi méhlegelők bukolikus juhásza, olykor dr. Genya magyar képmásaként tetszeleg – amikor éppen nyilvánosan macskát simogat az ölében –, de kultúrembernek nevezni morbid humorra vall.

Karácsony Gergely kultúrembersége egy oximoron.

Amióta ő vezeti a fővárost, számtalanszor bebizonyította, hogy a kultúrát teljesen alárendeli a politikának, sőt kicsinyes politikai okokból Budapest hírnevét, hitelét is rontja, hogyha éppen a múzeumellenesség hoz többet a politikai konyhájára. Sebtében összegyűjtöttem Karácsony Gergely kultúrübermenschségének cáfolhatatlan bizonyítékait, íme hát, egy XXI. századi kozmopolita, világnemzeti politikus vázlatos portréja.

1. „Wass Albert egy náci”

Karácsony Gergely főpolgármesteri minőségében adott első interjújában kijelentette, hogy ő a nagy integrátor – a szótér jelzőt kifelejtette a titulusai közül –, éppen ezért nem akar kultúrharcot, majd a második mondatában máris kihirdette a kultúrharcot:

„Mondjuk a Wass Albert térnek például nem nagyon örülök, megmondom őszintén. Tehát a Széll Kálmán legalább nem volt, hogy mondjam, náci vagy náci kollaboráns. Wass Albert írói munkájának minősége nem írja felül a politikai támadhatóságát” – jelentette ki Karácsony Gergely. Ezt felesleges mélyebben elemezni, a főpolgármester hadat üzent a nemzeti oldalnak – talán őskori SZDSZ-es reflexek lehettek a ludasak. Mindenesetre az a színház is szúrta a szemét, mely egy időben egyetlenként tűzte műsorra Wass Albert műveit a fővárosban.

2. Dörner György mehet

Ugyanebben az interjúban turbó fokozatra kapcsolta a kultúrharcot, hisz arról beszélt, hogy megvárja, amíg Dörner György mandátuma lejár az Újszínház élén, és mint fogalmazott: „egészen biztos, hogy utána lesz az övénél jobb pályázat”. Tehát a derék kultúrember beletúrt a galambok belébe, s megjósolta, hogy lesz jobb pályázat, lesz jobb pályázó, az Újszínházat visszaveszi a gonosz jobboldaltól, mely Wass Albert-féle nácik darabjait tűzi műsorra. A politikai kultúra megmentője egy nyilvános interjúban előre bejelentette, hogy valaki nem nyerhet meg egy főigazgatói pályázatot, bizonyára ezt a fajta kultúrát hiányolja Osvárt Andrea is. Egyébként régi ellenszenv lehet ennek a hátterében, hisz Karácsony Gergely már 2011-ben azt nyilatkozta, hogy jogszerűtlen Dörner György kinevezése, s azt fejtegette, hogy nem szabad lehetőséget adni Dörner Györgynek az Újszínház élén, mert „pályázata minősége munkája minőségét is előrevetíti”. De hát untig ismerjük azt a balliberális közhelyet, miszerint a jobboldali művészek ab ovo tehetségtelenek, ezért kár bármivel megbízni őket, hisz akármihez nyúlnak, giccs lesz belőle. Milyen jó, hogy Karácsony Gergelyék kulturális mércéje a Pa-Dö-Dő.

3. Máté Gábor maradhat

A „metoo”-hullám Magyarországot is átsöpörte, a balliberális oldal síkra szállt a transzparenciáért és a különféle zaklatási ügyek feltárását követelte. Egészen addig, amíg ki nem derült, hogy a szentélyükben van egy kínos ügy. Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója tudta, hogy Gothár Péter rendező zaklatott egy színésznőt, de erről a Színház- és Filmművészeti Egyetemet nem értesítette, noha tanít ott. Ennek ellenére 2020-ban Karácsony Gergely Máté Gábort öt évig újra kinevezte a budapesti Katona József Színház élére. Budapest kulturális vezetése tehát némán asszisztált Máté Gábor botrányos lépéseihez, amelyekkel az egy éve tudomására jutott zaklatási ügyet az intézmény falai között akarta tartani. A Gothár-ügy lett a legjobb példa a balliberális színházi kultúra képmutatására és kettős mércéjére. És egy újabb bizonyíték Karácsony Gergely bátorságára, kultúremberségére.

4. Kálmán Olga, a kultúrsámán

Hogyha ezek alapján azt hinnénk, hogy Karácsony Gergelynek világos víziója van a kultúráról – magyarán tudja, hogy ki náci és ki nem az –, szellemi keresztapái mégsem bíztak meg az értékítéletében, ezért korábbi ellenfelét, Kálmán Olgát ültette a nyakára a Gyurcsány Ferenc. Közismert, hogy Kálmán Olga kulturális főtanácsadóként szolgál a főpolgármester mellett, havi bruttó egymillió forintért. Többször megkérdeztük a városháza sajtóosztályát, hogy miben és milyen tanácsokat ad Kálmán Olga egymillió forintért, de ezekre sosem válaszoltak. Talán azért, mert az egész az alvilág kultúrájának a része: Kálmán Olga a DK vigyázó szemeként alighanem egyfajta összekötőként működik az SZDSZ kultúrelitje és a fővárosi kultúrszférák között, szóval egyfajta sámánként járja át ezeket a világokat, és vigyáz arra, hogy a megfelelő embereknek jusson a gesztenye, kaparás nélkül. Bárhogyan is van, végigpörgetve Kálmán Olga Facebook-posztjait, nyomokban sem tartalmaznak kulturális témákat – lehet, hogy jobb is –, hacsak az eperlekvárfőzést nem egyfajta posztmodern, gasztro-irodalmi Krúdy Gyula-áthallásként értelmezzük.

5. Szent István kiebrudalva

A Szent István-szobor felállításáról az államalapítóról elnevezett XIII. kerületi, Duna-parti közparkban még 2017 januárjában döntött a Fővárosi Közgyűlés. Tarlós István vezetésével úgy határoztak, hogy a parkban elbontják Lukács György kommunista politikusnak, a Tanácsköztársaság népbiztosának a szobrát, és az egykori szobor helyéhez közel a Szent István királyt ábrázoló köztéri alkotást állítanak fel. A döntés ellen a baloldal – közte Karácsony Gergely és pártja, a Párbeszéd – bőszen tiltakozott, mivel szerintük Lukács a magyar és a nemzetközi filozófiatörténet nagy alakja. Miután nyeregbe mászott, Karácsony Gergely azt ígérte, hogy lesz „társadalmi” és „emlékezetpolitikai” vita a Szent István-szoborról, mindenki nyugodjon meg, hisz megtalálják a méltó helyét. És mégis, a veszélyhelyzeti felhatalmazással élve egyik utolsó egyszemélyi döntéseként Kispestre száműzte az államalapító eredetileg Szent István parkba tervezett szobrát. A június 14-i főpolgármesteri határozattal végérvényesen a XIX. kerületbe került a szent király bronzba öntött alakja, miközben a róla elnevezett XIII. kerületi parkban semmi sem utal rá. Karácsony Gergely tehát nem azonosul az államalapító királlyal, a magyar állam ezeréves eszméjével, de Lukács Györgyöt bármikor megvédené. Ez is a politikai kultúrájának a része.

6. Tanácsköztársaság újratöltve

Miközben a fentebb említett első interjújában azt fejtegette, hogy nem kezd utcaátnevezésekbe és kultúrharcba – a szavajátszóság is a kultúremberek ismérve –, a főpolgármester jóváhagyásával végül a Tanácsköztársaság egykori funkcionáriusairól nevezhetnek el utcát Budapest VIII. kerületében. Magyarországon 2013 óta nem viselheti közterület vagy közintézmény a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vevő személy nevét, a fővárosban és vidéken is szép számmal találunk erre példát, sőt egy kommunista mozgalmárral bővülhet a lista. Józsefváros balliberális vezetésű önkormányzata utcát akar elnevezni a Tanácsköztársaság egyik funkcionáriusáról, Koltói Annáról. A Rákosi- és a Kádár-rendszer ünnepelt szociáldemokrata nőjogi aktivistájának nevét a rendszerváltás előtt hosszabb-rövidebb ideig tér, utca, kórház és iskola is viselte, most a Fiumei út és a Dobozi utca sarkán található, a helyiek körében csak FiDóként emlegetett névtelen park kapná meg. Az önkormányzat pár hónapja már be is nyújtotta a FiDo átnevezéséről szóló előterjesztést a Fővárosi Közgyűlésnek. Amennyiben Karácsony Gergely főpolgármester rábólint az MSZP-s önkormányzati képviselők és a Munkáspárt által is üdvözölt kezdeményezésre, a rendszerváltás után több mint harminc évvel ismét közterületet neveznek el egy kommunista mozgalmárról, ráadásul éppen a Corvin közi hősök kerületében. És nem véletlenül oly közel.

7. Felszabadult Budapest

Karácsony Gergely tavaly a metróban Budapest szabad címmel megnyitott egy Budapest „felszabadításáról” szóló kiállítást a 75. évforduló alkalmából. Sokan meghökkentek a marxista terminológia hallatán, de ezen nem kell csodálkozni, mert a felszabadulás kontra megszállás vita a rendszerváltozás után kezdődött és máig nincs vége. Akkoriban egy ostromkutató véleményét kértem az ügyről, aki szerint a magyar zsidóság valóban felszabadítót látott a szovjet katonákban, erről naplóikban, visszaemlékezéseikben is számot adtak, a lakosság többsége azonban nem viszonyult ilyen optimistán a szovjetekhez. A gyakorlati tapasztalat pedig megmutatta, hogy a szovjetek csupán egy ellenséges ország állampolgárait látták a magyarokban. Márai Sándor naplóját érdemes idézni az úgynevezett felszabadításról: „Szomszédom – nemrégen még lelkes nácibarát – orosz GPU-tisztet látott vacsorán vendégül. Vacsora közben a háziak megkérdezték, mi a bolsevisták véleménye a zsidókról. A tiszt vállat vont, és ezt mondta: »Munkára velük, mint mindenkivel.«”. Ez lényegében azt jelentette, hogy a szovjetek a gettóból hurcoltak el zsidókat málenkij robotra, akik közül sokan sosem tértek vissza. Málenkij robotra egyébként sok tízezer civilt, közük nőket is elhurcoltak a szovjetek Budapestről.

8. Múzeumellenesség

„Rendkívül békés embernek tartom magam, de ha a jogszerűtlen engedély birtokában megindul az építkezés, akkor, ha kell, a saját testemmel fogom megvédeni a Városligetet, és erre buzdítok majd minden budapestit” – jelentette ki Karácsony Gergely egy interjúban. A városligeti építkezések megakadályozása főpolgármesteri kampányának fontos eleme volt, tehát egy világváros vezetésére pályázó politikus a városnak még nagyobb nemzetközi hírnevet, elismertséget hozó projekt megtorpedózásával kampányolt. Talán azt gondolta, hogy a NOlimpia szellemisége vonzó és fiatalos? Vagy semmit nem gondol Budapest jövőjéről a rakpart lezárásán és a kerékpársávokon kívül? Ilyen lenne egy kultúrember programja? Vagy talán egyéb nyugati múzeumnegyedek ügynökként bízták meg azzal, hogy „saját testével” akadályozza meg az építkezéseket, ahogyan állítólag Fekete-Győr Andrásékat a derék franciák? (Ez csak szabad ötletek jegyzéke.) Nem kell neki az Új Nemzeti Galéria, a Magyar Innováció Háza és a gyermektematikájú Városligeti Színház. Ráadásul a ligetprojekt elleni hangulatot kultúremberi hazugságokkal alapozta meg, hisz közismert, hogy a park zöldfelülete több tízezer négyzetméterrel, a mostani hatvan százalékról 65 százalékra nő, a park beépítettsége pedig hét százalék alatt maradna. Mindig az ellenkezőjét állította.

Tehát summa summarum, hogy is hívják ama politikust, aki mindent politikai haszon és ideológia alapján ítél meg? Talán kultúrnácinak?