Szex

Az idei olimpia viseletei az eredményes szereplés helyett a sportágat övező szexizmus elleni tiltakozásról szólnak.

Tokió, 2021. július 25. Az olasz Vanessa Ferrari gerendagyakorlata a világméretû koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpia nõi tornászbajnokságának selejtezõjében a tokiói Ariake Tornaközpontban 2021. július 25-én. MTI/AP/Ashley Landis Fotó: Ashley Landis

Már megint időcsapdában vagyunk. A 2020-as labdarúgó Euró­pa-bajnokság után máris itt van a szintén tavalyról idénre halasztott nyári olimpia. Furcsa így ez az egész, és persze nem csupán az „időpont”, a feliratok miatt. Bizonytalanság az utolsó pillanatig, hogy egyáltalán elkezdődhetnek-e a játékok, a hangulatfelelősök (nézők) hiánya, hogy még a csapattársakra is rászólnak (fokozott biztonsági intézkedések), amennyiben lendületből megölelnék egymást egy olyan teljesítmény után, amiért évekig keményen dolgoztak. Olimpia járvány idején.

A félelem természetesen érthető. Tokió hatalmas város, sűrűn lakott, és most még rájuk szabadult jó pár ezer ember a világ minden tájáról. Merthogy a végső döntés az volt, hogy az olimpiát végre meg kell tartani és kész. Szerencsére a közvetítések tanúbizonysága szerint azért nincs kórházi hangulat, és mindig akad egy kis színezés is. Például a divat. A sportdivat és a politikai. A legutóbbi olimpiák történeté­ben azt már megszokhattuk, hogy a sportszeripar előszeretettel időzíti az eseményre a kreációkat a csodamezektől a kiegészítőkig. Így aztán a gyártók nyilván örültek, amikor befutott a megrendelés a német női tornászválogatott részéről a hosszú dresszekre. A német női tornacsapat tagjai ugyanis úgy döntöttek, hogy teljes testet takaró dresszben mutatják be a gyakorlataikat az olimpián. Ezúttal nem azért, mert valami új tudományos felfedezés kapcsán rájöttek, hogy a viselet valamilyen módon hozzájárulna a még eredményesebb szerepléshez. Hanem inkább azért, hogy ily módon tiltakozzanak a sportágat övező szexizmus ellen.

Hogy ez egészen pontosan mit jelent, arra többféle magyarázat létezhet. Például hogy a női tornaversenyeket rendszeresen látogató férfiak (lássuk be, nem tömeges a jelenlétük) kukkolók vagy tornadressz-fetisiszták, esetleg a kettő egyszerre jelentkezik náluk. Most hagyjuk azt, hogy az ókori görög olimpiákon még meztelenül szaladgáltak a sportolók, ennek vége. Ugyanakkor éppen a torna az a sportág, ami felől a hosszú hallgatás csendjét megtörve (vagy hogy) egyszer csak ronda módszerekről érkeztek hírek. Erőszak, terror, megaláztatások, mert már régen nem a részvétel a fontos, hanem csak és kizárólag az eredmény. Hogy közben mi történt a gyerekkel és mik voltak az edző bácsi módszerei, az nem igazán számított. Nem volt prioritás mindenesetre. Nem állítom, hogy ez volt az általános, de akadtak példák bőven. És már egy is sok lett volna. Egyébként meg a lábakat eltakaró (mert egyébiránt minden más maradt a régiben) „tornaruhák” eddig is engedélyezettek voltak a nemzetközi versenyeken, de a hölgyek kizárólag vallási okok miatt vették igénybe a lehetőséget. Szegény feministák. Átlépett rajtuk az idő, valamint a kizökkent világ. Eddig ugye ment a nők felszabadítása a modern nővé válás rögös útján és a szolidaritás a muszlim lányokkal, asszonyokkal, most meg tessék. Éppenséggel persze tökéletesen igaza van annak a norvég tornásznak, aki azt mondta német sporttársai kezdeményezéséről, hogy nagyon menő, mert megmutatják a többieknek, hogy bármit viselhetnek, amit csak akarnak.

Erről van szó. Nekem például édesmindegy, hogy miben vannak. Szurkolok a magyar versenyzőknek, mert olimpia van, aztán meg nézem tovább a focit, mert ekkora nagy macsó barom vagyok, egy igazi fotelultra. Csak ezt az egész szexistázó maszlagot hagyjuk már egy kicsit pihenni, mert rövid időn belül annyira túl lett tolva, hogy máris unalomba fulladt.

Na jó, azért ez sem ilyen egyszerű. Olvasom például, hogy (idézem szó szerint, mert kétszer is elolvastam, mire felfogtam, majd feldolgoztam) a női fenék térfogatának a növelésére alkalmas illegális gyógyszereket foglaltak le Párizsban. És ezzel ismét korszakhatárhoz érkeztünk. Szilárd meggyőződésem volt ugyanis mindeddig, hogy a nők jelentős része (nem mindannyian természetesen, de azért mégis csak sokan) minden eszközt bevet testsúlyának csökkentésére az önsanyargatástól (mely nem összekeverendő valamiféle misztikus aszkézissel) egészen az illegális gyógyszerekig. Na ennek is vége, mint a meztelen súlylökésnek. Így aztán a francia rendőrök immár egy súlygyarapító-szállítmányra csaphattak le ügyesen. És végre azt is megtudhattam, hogy a jelenség nem új keletű (nagyjából öt éve indult hódító útjára ez a Rubens halálát követően kifulladni látszó nagyfenék-dolog, és támadott fel mintegy tetszhalott állapotából), ám máris világméretű. Állítólag a Kardashian nővérek dobták be a piacra mint opciót. Róluk egy darabig azt hittem, hogy egy örmény sakkozó család tagjai, de nem, ők valami olyasmivel foglalkoznak, amivel milliárdokat lehet keresni anélkül, hogy egy szeget arrébb tenne az ember. A magvas gondolat divatot teremtett, a divat meg trendet, és hopp, a cél eléréséhez máris számos iparág épült, segítő jelleggel.

Nem akarnék nagy feneket keríteni az egésznek, és mélyen magamban tartom az idevonatkozó szexista szólásmondást is, de azért elképzelem a pillanatot, amikor ennek a tébolynak is vége szakad. És valahogy vissza kellene csinálni az egészet.

(Borítókép: Az olasz Vanessa Ferrari gerendagyakorlat közben. Fotó: MTI/AP/Ashley Landis)